Pozitív II

13.fejezet

Tádáám!Úgy láttam az előző rész tetszett ezért gyorsan hoztam még egyet csak,hogy szeressetek!Elég sokat szenvedtem vele,de íme!És a gyér szókincsemnek hála megint elmondom,hogy ha tetszett votoljatok vagy komizzatok!

És elérkezett.Elérkezett a pillanat amitől a legjobban rettegtem.A 12.hét,amikor is végetvethetek a gumimacim életének.

Nem mondom,hogy nem vártam.A hasam is gömbölyödik és örülök,hogy visszakaphatom a lapos hasam.De az elmúlt pár hétben hozzászoktam a nagy hasamhoz és valamilyen szinten meg is szerettem.

És ebben a pillanatban rádöbbentem,hogy minden hiányozni fog ami vele kapcsolatos.A gömbölyödő has,a kívánósság sőt még a reggeli rosszullétek is.Minden.

Felvettem a telefonom a komódról és megnéztem mennyi az idő.A szemem majd kiesett.Három perc és kilenc.Nem gáz,hogy nekem tízre van időpontom.Ez az ami nem fog hiányozni!Álltalában alszok maximum 8-ig,amióta terhes vagyok viszont annyit alszok mint még soha.

Felpattantam és egyből a fürdőszobába rohantam majd lekapkodtam magamról a ruhákat és beálltam a tus alá,majd csak engedtem magamra a forró vizet.Ezt nem élvezhettem sokáig mert hallotam a csengőt ami egyenlő volt Brandonnal.

Az iskolából a mai napon mindketten hiányzunk,de ezt egyikünk se bánta.Csak az okát.De azt mindketten.Még én is.

mint végeztem a tusolással már halottam is a lépcső felcsörtető Brandont.Brandonról annyit,hogy az elmúlt három hétben szinte minden időnket együtt töltöttük és negyon bírtam.A legtöbben azt mondanák,hogy szerelmes vagyok,de ez természetesen nem igaz,nem vagyok belé szerelmes még csak az kéne!Isten ments!

Brandon felért a lépcső tetejére én meg éppen kiléptem a fürdőből és amint meglátott a szeme mintha felragyogott volna majd odajött és megölelt.

-Na akkor mehetünk,kész vagy?-kérdezte

-Dehogy vagyok!Most kelltem fel,még csak letusoltam.-idegeskedtem

-Elaludtál?-mosolyodott el édesen

-Igen és kilenc előtt pár percel kelltem...Mi van ha az orvostól is késünk?-keseredtem el

-Hé!-fogta meg az állam majd felemelte,hogy a szemembe tudjon nézni-Nem késünk el,segítek.Mondd mit csináljak!-mondta magabiztosan.És én tényleg elhittem neki,hogy időben odaérünk.

-Na gyere nagyfiú,segíts sminkelni!-mondtam mire rémült szemeket kaptam válaszul mire csak nevettem és kézenfogva húztam a szobámba.

Azt a feladatot kapta,hogy adogassa a dolgokat amiket kérek.Az elején ügyetlenkedett,de a végére belejött és büszke lettem rá,hogy meg tudja különböztetni az alapozót a korrektortól.

-Na kész vagyunk!-mondtam majd felkötöttem az enyhén hullámos hajam és indulhattunk is.

-Nem eszel?-kérdezte

-Nincs étvágyam-magyaráztam

-Hé,ha nem szeretnéd...-kezdett bele

-De!-vágtam rá kicsit hevesen-Szeretném!Nincs más választásom.-nevettem keserűen

-De van és ezt te is tudod mégha nem is figyelsz rá.-vágta a fejemhez

-Tessék?

-Mond el te mi van!Tegnap már azt hittem letettél erről az egész elvetetésről,de még mindig ezt akarod!Az iskolapedig nem kifogás mert mindketten tudjuk,hogy az nem kifogás mert rég befejeződne mire a pici megszületik!

-Én...Mi van ha rossz anya leszek?Ha elrontom az életét?Akkor minden döntésem mégjobban végig kell gondolnom hisz akkor az ő életét is elronthatom.Ő nem tud tenni semmit,ő csak elviseli a következményeket.Félek,hogy valamit elrontok és magamra maradok.-mondtam el a félelmeim

-Te tényleg ettől félsz?Hogy rossz anya leszel?-kérdezte eszméletlenül édes mosollyal-Elmondom neked ha eddig nem értetted volna meg.Én soha nem hagylak magadra és a kicsi körül is segítek amiben csak tudunk.És a kis pocaklakód annyi szeretetet fog kapni tőled és tőlem,hogy amit már a többiektől kap azzal már nem is tud mit kezdeni.

-T..Tényleg?-kérdeztem könnyes szemmel

-Hát persze!-mondta majd magához ölelt

-Felkéne hívni az orvost,hogy ne számítson ránk majd csak a következő vizsgálatnál-figyelmeztetett

-Tényleg!-mondtam majd felkaptam a telefonom és már tárcsáztam is az orvosom.

Elmondtam,hogy az elvetetés mostmár szóba se jöhet és várom a következő vizsgálatot ahol ki is derül a baba neme.Egy gyors elköszönés után letettem.Ettől úgy fellelkesültem,hogy szó szerint Brandon nyakába ugrottam,aki nem számított erre így a földön kötöttünk ki nevetve.

A nevetés nem tartott sokáig mivel az esés következtében ráestem és a levegő felszikrázott körülöttünk...Néztünk egymás szemébe,majd elkezdett felém hajolni,a szánk már majdnem összeért.Kérdőn nézett rám mire aprót bólintottam majd egyből az ajkaimra tapadt.

Pár percig elvesztem a csókjaiban és már csak azt vettem észre,hogy a pólóját veszem le mielőtt meggondolhattam volna magam az enyémet is levettem majd eldobtam,Brandon megfogta a kezem és kérdőn nézett rám.

-Biztos ezt akarod?Mert várhatunk még.-mondta,mintha még szűz lennék.De nem vagyok az és azt ő is pontosan tudja mégis megkérdezte,hogy akarom e.

Az egyetlen jó választ alkalmazta ami eszembe jutott.Magamhoz húztam egy hosszú-hosszú csókra...

  -Süni^^