Miraculous szösszenetek

A hang

A.

Bosszúsan morogva húzódom el Marinette-től. Nem igaz, hogy nem hagynak már békén minket! Lepillantok az erkélyről és Alyát látom az ajtó előtt. Marinette mosolyogva csóválja a fejét, aztán finoman a tető felé taszigál.

- Mi lenne, ha amíg én Alyával vagyok, az alatt te elmész apádhoz?

Hátra hőkölök.

- Tessék?!

Megrázza a fejét.

- Kérlek, Adrien. Nem lehetsz itt nálunk örökre. Beszélj vele. Normálisan, éretten.

Még mindig utálkozva pislogok.

- Akarod, hogy elkísérjelek? – mosolyog ekkor Marinette édesen.

Elkap a kísértés, hogy igent mondjak. De hogy nézne már az ki? Összeszorítom a szám és megrázom a fejem.

- Nem kell. – Felhúzom magam a tetőre és eltolom felém nyújtott kezét. Látom a megbántottság apró szikráját felcsillanni a szemében, és azonnal belém mar a bűntudat. Szomorkásan rámosolygok, majd ott hagyom az erkélyen.

Épp idejében tűnők el. Már hallom is Alya lépteit, amint felrohan a lépcsőn. Pár percig még hallgatom, amint valamit lelkendezve mesél barátnőjének, aztán neki iramodom. Házról házra ugrok, botom finoman kattanva nyílik és csukódik. Két utcával később, egy bukfenccel kecsesen földet érek. Behúzódom egy mellékutcába, hogy visszaváltozhassak, de hirtelen tompa puffanások hangja üti meg a fülem. Nem mozdulok. Megint hallom. Kimerészkedem és döbbenten pislogok, míg meg nem pillantok egy lányt az utca túloldalán.

Éjfekete haja szoros kontyba csavarva nyugszik a feje tetején, kék szeme dühtől és utálattól csillog. Olyan ruha van rajta, amilyen a szertornászokon szokott lenni, vagy tácosokon. Kezében két szalag, ilyeneket láttam már a tévében. Akihez hozzá ér velük, bénultan esik össze és képtelen egy normális mozdulatsort megtenni.

- Senki nem lehet nálam jobb! Én vagyok a legjobb táncos, az én mozdulataim a legkecsesebbek! – kiáltja épp.

- Még egy szuperhősnél is kecsesebbek? – kérdezem incselkedve és meglendítem felé a botom. Remélem, Marinette el tud valahogy szabadulni Alyától. Szükségem van rá.

A lány rám vicsorog, és felém ugrik. Kitérek ez útjából és tovább cukkolom:

- Na, mi van Balerina? Lúdtalpas vagy?

Erre még jobban bedühödik és folyton folyvást felém csap a szalagjaival.

- A nevem nem Balerina, hanem Tüzes Szenvedély! És az én táncomban a legtöbb az érzelem!

- Ezt nem vitatom! – vigyorgok és behúzok neki egyet.

- Enyje, Cicám, lányokat nem bántunk!

Hátra nézek.

- Bogaram! – pillantok végig rajta ráérősen.

A katica-ruha mindenhol ráfeszül a testére és egy pillanatra elfelejtem becsukni a számat. A nevetését hallva, magamhoz térek és a fogaim hangosan koccannak, amikor gyorsan összezárom ajkaimat.

Még mindig kacagva fut Tüzes Szenvedély felé és jojóját pörgetve próbál a közelébe férkőzni.

- Az akuma a szalagjában van! – kiáltom utána kicsit késve.

Mellé perdülök.

- Hogy szöktél meg Alya elől?

Félre hajol egy támadó mozdulattól és úgy válaszol:

- Könnyű volt! Amint meghallotta a szirénákat, már futott is, engem ott hagyva!

Felelni akarok, de Tüzes Szenvedély félbeszakít:

- Adjátok át a talizmánjaitokat!

- Majd ha fagy! – kiáltja Marinette és a lány keze felé lendül, hogy megszerezze a fegyverét. Kikapja az egyiket a kezéből és szétszakítja.

Nem abban van az akuma. De az akumatizált csajt sikerült még jobban felhúznia. Hirtelen kirúgja alólam a lábamat, mire elterülök a földön és hallom, amint a koponyám hátborzongató hanggal csapódik a kemény betonnak. Egy pillanatra fekete foltok táncolnak a szemem előtt és meghallom Marinette hangját, amint a nevemet kiáltja.

Szédelegve feltápászkodom és Tüzes Szenvedélyre meredek. Hogy volt benne ennyi erő? Egy sima esés nem szokott ennyire legyengíteni. Hirtelen ott áll előttem. Nem mozdul. A szemembe néz, mélyen. Szinte fáj jeges pillantása. Megborzongok, és más fele akarok nézni. Nem engedi. Hiába hallom Marinette hangját. Hiába érzem a szelet az arcomon, vagy bármi mást. Mert hirtelen egy hang szólal meg a fejemben. A nevemet búgja. Hosszan, csábítóan.

Halálfej hangja. Követnem kell. De merre?

Az Agreste-ház – villódzik be az agyamba. Eljut a tudatomig, hogy az az otthonom. Nem érdekel.

Aztán a következő pillanatban megtörik a varázs és újra Tüzes Szenvedéllyel nézek farkasszemet. Gonoszul elvigyorodik, aztán jól képen töröl. Most nem esem el, de az orromból patakokban folyik a vér.

- Adrien! – Marinette áll előttem, bár még mindig szédülök, alig látom tisztán.

- Igen?

Aggódva néz rám.

- Mi történt? Jól vagy?

- Persze, semmi baj...

Összeráncolja a homlokát.

- Egy pillanatra megdermedtél. És... csak álltál Tüzes Szenvedély előtt.

- Aha – nyugtázom az információt és a szemébe nézek. Furcsán érzem magam. Hm. Na, mindegy. A vállára teszem a kezem, de ebben a pillanatban borzasztó fejfájás tör rám és kétrét görnyedek.

- Adrien! – suttogja rémülten és utánam nyúlva kiegyenesít. Megrázza a vállam, mire a fejem előre csuklik.

- Tudom, hogy történt valami! Adrien! Válaszolj!

Tenyerembe veszem a kezét, ami szinte eltűnik az ujjaim között.

- Azt hiszem... egy kicsit most... elmegyek.

- Mi?!

- Ugye boldogulsz nélkülem?

Kitágult szemmel mered rám.

- I-igen, de... - dadogja, én pedig finom csókot lehelek a kézfejére.

- Viszlát nemsokára, Hölgyem! – kacsintok rá és elfordulva elsietek a helyszínről. A fejem még mindig borzalmasan lüktet. Fogalmam sincs, mi van velem.

Hirtelen Alyával találom szembe magam, jobban mondva a telefonjával. Idiótán rávigyorgok és szinte nem is hallom a kérdéseit. Eltávolodom tőle.

És átadom magam a fejemben egyre erősödő hang hívó szavainak.

Na, most megleplek titeket! :D Gondoltátok volna, hogy ilyen hamar jön a következő rész? Én sem, de valaki (Igen, te Vera :-* :D) kiscica szemekkel bámul, mások pedig lelkileg zsarolnak :D XD Engednem kellett a nyomásnak, ráadásul volt ma egy kis időm ;) Remélem tetszik nektek! :) További szép napot! :)