A magyar boszorkány(Harry Potter ff)

1. fejezet

Borzasztóan örültem a hatalmas, London felé tartó mugli repülőgépen. Augusztus 3. hete volt, egy igazi forró, nyár végi nap. Mellettem egy szőke, 30 körüli, erősen sminkelt mugli nő ücsörgöt, és valami divatmagazint olvasgatott. Izzadtam. Szörnyen meleg volt. Nagyon nehezen álltam meg a varázslást, hogy ha már Aguamentit nem használhatok, legalább az elromlott légkondit javítsam meg egy pálcalegyintéssel. De nem, még csak 14 vagyok.

Hogy miért utazom Londonba ideje korán? 12 éves korom óta itt töltöm a nyár végét, ugyanis a nagynéném ekkor férjhez ment egy Peter Tonkin nevű britthez. És igen, az esküvő után néhány nappal kiderült, hogy Peter varázsló. Ennek én nyilván felettébb örültem, mi lehet jobb egy újdonsült varázsló nagybáttynál.Végre hallok valamit a varázsvilágról!

Tavaly is teljesen kiakadtam, amikor csak hetekkel a szökése után hallottam először Sirius Blackről.Bár, már hozzászoktam a "már megint semmiről nem tudok semmit" szituációhoz.

Idén is Peterrel fogjuk bevásárolni az iskolai kellékeket az Abszolúton, ugyanis szüleim tartanak a varázslóktól. Néha még tőlem is. Hiába mondom nekik, hogy 17 év alatt tilos a Roxforton kívül varázsolni, nem igazán bíznak bennem, ugyanis amióta kiderült, boszorkány vagyok, nem engednek 'normális' emberek közé. Hát igen, ők nem hisznek a mágiában, konkrétan hülyeségnek tartják az egészet, és engem sem vesznek komolyan.

Kata, a nagynéném nem ilyen. Ő kezdettől fogva hitt bennem. Érdekli a varázslóvilág(ami azért kevés mugliról mondható el), és egyáltalán nem zavarta, amikor Peter bevallotta neki, hogy varázsló.

- Mindig tudtam, hogy Peter különleges-mondta nekem- és egyébként is csak az számít, hogy tiszta szívből szeretjük egymást. A többi lényegtelen.

Igen, én is erre gondoltam. Kata igazán jól kijönne Dumbledore-ral.

Kinéztem a gép ablakán, és megláttam Londont. Szeretem ezt a várost. Aztán rögtön arra gondoltam, hogy most repülök. Ezek a muglik...pfff... Repülök egy mugli repülőn, alig látok valamit a tájból, akkor is beverem az orrom a vastag ablaküvegbe, meleg van és nincs levegő. Ha egy seprűn repülök, minden gondom elfelejtem. Egyszerűen csak elegengedem magam, és élvezem az életet, na meg, hogy boszorkány vagyok. Néha kiabálni is szoktam ilyenkor "Szeretlek világ!". Imádok repülni. Seprűn.

Tudom, most arra gondoltok, hogy megígértem, hogy válaszolok majd azokra a kérdésekre, amiről az elején szó volt. Nos, legyetek türelemmel.

Végre leszállt a gép. Fogtam a csomagjaim, és kikecmeregtem a szabad levegőre. Jó mélyen magamba szívtam a repülőtér illatát. Kár volt, ugyanis, a repülőtérnek inkább szaga van, mint illata, és a szaga olyan mint a benziné. Fúj. Köhögni kezdtem, és kiejtettem a kezemből a hátizsákomat. Fantasztikus.

Ebben a pillanatban viszont megjelent
Peter, oldalán Katával. Rögtön jókedvem lett, ujjongva, széttárt karokkal szaladtam hozzájuk, egyedül hagyva a bőröndömet és a csomagjaimat.

-Kataaaa!! Peteeeeer!!-ugrottam a nyakukba, kicsit túlzásba vittem a lendületet, mert mindketten megtántorodtak. Összeölelkezdtünk, és a kívülállók egy szeretetteljes, összetartó és boldog családot láthattak bennünk. Pontosan ilyen családra vágyom. Nem is lenne baj, ha mindkét szülőm mugli. Az a fontos, hogy elfogadjanak. Anyáék nem fogadnak el. Furcsának és különcnek tartatanak, aki soha semmit nem fog elérni az életben. Kata és Peter elfogad. Egy talpraesett, eszes és bátor fiatal boszorkánynak tartanak, akinek túlságosan nagy az igazságérzete. És én valóban ilyen vagyok.

Taxival utaztunk a belvárosi társasházig, amiben a nagynénémék laktak. Út közben nem beszélgettünk, ugyanis a sofőr mugli volt, én pedig szinte csak a varázsvilágra voltam kíváncsi, de arra nagyon. Csak néztem ki az ablak üvegén, olvasgattam a mellettünk elsuhanó autók rendszámait, és mindössze arra tudtam gondolni, hogy mikor érünk már oda.

Aztán végre lefékezett a taxis, én pedig megpillantottam a halványsárgára meszelt harmadik otthonomként szolgáló épületet(mondanom sem kell, a Roxfort és a miskolci házunk áll az első két helyen).

Peter segített a bőröndöm és egyéb csomagjaim becipelésében, és amint átléptem a küszöböt, a narancssárgára festett, otthonos előszoba közepén megpillantottam az iskolai ládámat. Mellette a seprűm szokás szerint szépen becsomagolva, de a láda tetején egy ismeretlen tárgy is helyet kapott: kék terítővel letakart kalitka.

- Az elmulasztott születésnapi ajándékod..-mutatott a kalitkára Kata, én pedig boldog meglepettséggel lerántottam a leplet, és megláttam a rejtélyes kalitka lakóját.

Tátva maradt a szám a csodálkozástól, és könnyek szöktek a szemembe.