-Adam, te nem vagy normális. Azt hittem megértetted. Szakítottam, és nem véletlenül. Azért mert én már nem tudnék veled lenni. Nem szeretlek. És Drake-el maradok. Ez az egész, nem az ő hibája volt.
-Nem az ő hibája volt? Akkor mégis kinek a hibája volt? Az enyém? -emelte fel a hangját.
-Ne emeld fel rám a hangodat, mert... -csuklott el a hangom.
-Mert? Különben szólsz Drakenek?
Ekkor hirtelen beszaladt egy nővér és elkapta Adam karját.
-Valami probléma van uram? -kérdezte Adamet.
-Nem, nincsen semmi baj.
-Rendben, megbeszélték?
-Igen. Megbe...
-Rendben, akkor most meg kell kérnem, hogy fáradjon ki a kórteremből, a beteg lelki állapota érdekében. Mellesleg, amúgy is lejárt már a látogatási idő. Viszontlátásra.
Adam felállt, és azt mondta:
-Rendben csak még egy szó.
-Azt mondtam, viszontlátásra! -emelte fel a hangját a nővér.
-Rendben. Viszlát! Szia Will.
A nővér kedvesen bólintott egyet, nem is értem miért, majd kiment. Hosszú szőke haja volt, ami a derekáig ért, befonva. Rögtön utána jött be Drake és az új fiú is. Könnyű volt őket megismernem, mivel a látásom is kitisztult. Draken egy kék ing volt, ami feszült a testén, aminek köszönhetően meg tudtam csodálni ismét a tökéletesen kidolgozott felsőtestét. Kék farmernadrágot viselt, és egy fekete cipőt. A fiún, akinek nem emlékeztem a nevére, azt hiszem valami Zack, egy világoskék hosszított pólót viselt, amin fekete foltok voltak, és egy fekete csőszárú nadrágot, azonkívül volt még rajta egy fehér cipő, és egy ezüst színű nyaklánc. Lehuppantak mellém, olyan 8 körül lehetett, mert sötétedett már. Sokat beszélgettünk, nevetgéltünk, kicsit jobban is éreztem magam. Kérdezték, hogy jól vagyok-e már, mondtam hogy persze, igen. Tökéletesen éreztem magam. Egészen addig, amíg ott voltak. Élmény volt, amíg tartott. Persze, azt hittem, ezt az esetet soha nem fogom elfelejteni, de akkor még nem emlékeztem pontosan a részletekre. Szóval miután elmentek, sokat gondolkodtam. Túl aranyos az a fiú. Vajon mit csinálhatnak, miről beszélgetnek? Kissé féltékeny voltam, hogy nem én ülök most Drake mellett az anyósülésen, hanem az a kis suhanc, aki megmentett. Hálás voltam neki. Igazán megköszönhetném neki. Ennyivel talán tartozok neki. Egyáltalán nincsen kedvem itt feküdni, legszívesebben hazamennék, és befeküdnék Drake mellé az ágyba..
Drake szemszöge
-Ahj, de hiányzik. Nem is tudod elképzelni mennyire. Bárcsak most is itt lehetne mellettem.. Nem is értem, hogy miért vagyok most ilyen.. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar beleszeretnék valakibe. De sokkal jobb lenne, ha nem lakna velem, mert nem tudok rá vigyázni. Túl sokat dolgozok, nem lehetek vele mindig, és nem tudom megóvni mindentől. Miért történik ennyi dolog velem? A srácot, akit szeretek, megpróbálják megerőszakolni, és emiatt elvesztettem egy kiskori barátomat, mi jöhet még? Olyan jó, hogy neked nincs semmi bajod, Zayn.
Meg se szólalt, csak bámult ki az ablakon.
-Zayn! -löktem meg egy picit a kezét, mire megijedt. -Figyelsz te rám?
-Oh, persze, hogy figyelek. -hazudta.
-Igen? Akkor mit mondtam az előbb?
-Azt, hogy "figyelsz te rám?"
