In love with Spencer Reid

1.

Kedves Naplóm!

Újabb szakaszhoz érkezett el az életem, jön a következő váltás. Lenyomtam négy évet az egyetemen, ez az időszak tollpiheként suhan most tova. Kinyíltak a kapuk a nagybetűs Életbe. El kell hagynom az egyetemet meghatározott időn belül, ugyanis lediplomáztam; hivatalos profilozó lettem! Mindjárt kezdek is összepakolni, csak ki kell írnom magamból a sok érzést, ami most bennem kavarog. Ma estétől már Quantico-ban lakom, egy kis szolgálati lakásban. Az ottani Viselkedéskutató Egységnek leszek a tagja, náluk kaptam állást. Már nagyon várom, milyen lesz dolgozni, milyen érzés lesz majd megtapasztalni azokat a dolgokat, amik eddig csak a szimulációkkor, valamint a tesztekben merültek fel. Azonban kicsit félek is. Azok az emberek ott profik, én viszont még csak most bontogatom a szárnyaim. Sec-perc alatt belelátnak a fejembe, ami...

Amikor meghallottam a rideg házvezetőnő ismerős cipőkopogását, ami azt jelezte, hogy közeledik a folyosón. Eldobtam a tollat, hogy serényen elkezdjem pakolni a legközelebbi dolgokat, amik épp a kezem ügyébe akadtak. Néhány másodpercen belül ki is nyílt a szoba ajtaja, amint arra számítottam. Az alacsony, őszülő, malacszemű nő bekukucskált a résen. Felegyenesedtem a kartondoboz felől, hogy egy suta mosollyal üdvözöljem.

- Rendes vagy, te lány - mondta, miközben fél lábát áttette a küszöbön. – Jól van, Dakota, csak pakolj. Délig kell elhagynod a szobát - motyogta, majd kiment.

Valamiért furcsa volt nyugodt hangneme. Mindig talált okot a kiabálásra. Általában volt szerencsém végighallgatni, ahogy kiosztja azokat a társaimat, akik nem viselkednek. A végére már fel sem vettem. Velem sosem kiabált. Furcsa. Ez is hiányozni fog.

Eldobtam a kispárnát, amit a doboz felé emeltem, majd visszatértem a naplóíráshoz. Röpke két mondattal lezártam (ami miatt nagyon kell figyelnem. Hajlamos vagyok mindenféle érzést kimutatni, akarva-akaratlanul. Remélem, nem lesz gond a beilleszkedéssel, megfelelek majd az elvárásoknak.), és a könyvecskét is betettem a táskámba.

Háromnegyed óra alatt minden cuccom eltűnt vagy egy bőrönd mélyére, vagy az utazótáskámba. Már előre féltem a percektől, amikor ugyan ezt visszafelé kell csinálnom. Mire végeztem a pakolással, jól kimelegedtem. Elmentem lezuhanyozni, hogy felfrissüljek.

Megkerestem a tusfürdőt, és a sampont, majd megnyitottam a forró vizet, hogy amíg levetkőzöm, addig hadd melegítse a kabint. Beléptem a zuhany alá, hosszú, barna hajam szétengedve hagytam. Testemet égették a forró cseppek, de nem érdekelt. Fejemet hátra hajtottam, hogy átvizesedett hajamra aloé verás sampont kenhessek. A gyógynövény kellemes hatást ért el, finoman hűsítette fejbőröm. Amikor kimostam a fehér habot a hajamból, bőséges adag kókuszos tusfürdőt nyomtam a kezembe. Bedörzsöltem magam az illatos masszával. Tíz perc elteltével immáron felfrissülve léptem ki a zuhany alól. Beburkoltam magamat baba-kék törölközőmmel, majd berohantam a szobámba, ott ledobtam a textilt, és magamra húztam egy tiszta fehérnemű-garnitúrát, egy kötött felsőt és egy szimpla farmert. Novemberre tekintve felkaptam egy pulcsit is. Legvégén a szolid kis bokacsizmámba bújtam bele. Felkapcsoztam egyszerű ezüstkarkötőmet, aztán végigpillantva a szobán nagyot sóhajtottam.

Miután leellenőriztem, hogy minden biztosan megvan-e, magamra gomboltam csinos szürke szövetkabátom. Sorban hurcoltam ki két bőröndöm a folyosóra. Utáltam sok pakkal utazni. Nem fértem el velük a buszon, folyton bénáztam, miközben húztam magam után, ráadásul most az esés veszélyétől is tartottam, hisz nem tudtam, mennyire vannak lefagyva a járdák.

Mikor becsuktam magam mögött a kollégium ajtaját, az időjárás csípős széllökettel üdvözölt. Belefúrtam az arcom a sálamba, hogy legalább az ne legyen vörös. Nem bírtam sem a hideget sem az erős szelet. Elgondolkodtam, milyen kis kényes tudok lenni néha, aztán az is eszembe jutott, hogy ezen a tulajdonságomon változtatnom kell. Senkinek nem kell egy nyafogós munkaerő.

Leintettem egy taxit, a vezetőt udvariasan megkértem, hogy vigyen el a reptérre. Gond nélkül utaztam, aztán a reptéri ellenőrzéssel sem volt semmi baj. Megkönnyebbülten huppantam le az ülésbe a szükséges procedúrák után. Vigyázz, Quantico, jövök!

A repülő hangosbemondója szerencsére hangosabb volt, mint a fülhallgatóm, így meghallottam a kapitány hangját, amikor bejelentette, hogy leszállunk. Sóhaj hagyta el ajkaim, majd leállítottam zenelejátszómat. Kinéztem a kis kerek ablakon. Még jócskán a felhők felett voltunk, azonban már látszottak a város szaggatott körvonalai.

Jogosítvány hiányában – sosem érdeklődtem az autóvezetés iránt – itt is taxit vettem használatba; azzal jutottam el újdonsült otthonomig, egy takaros kis kertes házhoz. Örömmel vettem birtokba. Szépen lassan körbejártam minden helyiséget. Nem volt túl nagy egyik sem, de a kollégiumi helyzetekhez képest úgy éreztem, megfogtam az Isten lábát.

Először a nappaliba mentem be, ami a bejárati ajtó után balra nyílt. Illetve nyílt volna, ha lett volna ajtaja, de nem volt. Csak egy pici előtér – fogassal felszerelve – helyezkedett el előtte.

Maga a helyiség fala bordó színűre volt festve. Ahogy keresztülhaladtam a szobán, végighúztam ujjaimat a tojáshéj-szín kanapén. Nem bőrből volt ugyan, de valami nagyon puha anyagból készítették. Vele szemben viszonylag nagy plazmatévé terpeszkedett a falon. Az egyik sarokban virágtartó árválkodott üresen. Elhatároztam, hogy amint a tavasz első jelei is mutatkoznak, feltöltöm színesebbnél színesebb növényekkel. Szükségem lesz vidámságra, legalább a saját házamban.

Átmentem a hálóba. Ez a helyiség is nagyon ízlésesen volt elrendezve, mind a bútorokra, mind a színekre értetendőn. A fal halvány barack színben ragyogott, az ágy pedig egy hófehér IKEA-s kreatív találmány volt. Nem szokványos ágynak nézett ki, mert szabályos kocka alakban simult a falhoz. Alig vártam, hogy belefekhessek.

Az étkezőbe érve feltűnt, hogy valaki egy cetlit hagyott az asztalon, ami elvonta a figyelmem a nézelődésről. Óvatosan szedtem fel a sárga post-itet fehér asztalról. Kacifántos, szinte olvashatatlanul gömbölyded betűkkel írt, rövid üzenet állt rajta, miszerint holnap kilenckor jelenésem van a VKE „főhadiszállásán". Bemutatás, bemutatkozás, papírmunkák, üdvözlettel: Aaron Hotchner.

- Hát jó... Akkor egy fejessel a munkába – sóhajtottam, majd elindultam a hálóba, hogy kipakoljam bőröndjeim tartalmát.