Alig kaptam levegőt. Csak arra gondoltam, hogy egy ismeretlen ember mellett ülök, tanácstalanul. De meg kellett tennem, az eszemre hallgattam.
Nagyon jól néz ki, de én nem merek nyitni. Mi van ha ő nem meleg?
Ekkor hirtelen megcsörrent a férfi telefonja.
-Mi van már? Nem igaz hogy nem tudod megérteni, hogy vége! Fogd fel, amit tettél az megbocsáthatatlan! Többé ne keress, nem vagyok rád kíváncsi!
Vége! -mondta fennhangon.
Én meg csak ültem meghökkenve. Vajon lány volt? Mit tehetett amiért így viselkedett vele?
-Ne haragudj, én csak.. Csak nehéz dolog a szakítás. -mondta.
-Persze, persze.. Biztosan az lehet, mármint engem is bántottak meg, de.. Még.. Soha nem volt kapcsolatom. -válaszoltam.
Erre ő elkezdett nevetni, én meg csak értetlenül bámultam.
-Mi van? Ezt nem mondod komolyan. -jegyezte meg kuncogva.
-Ennyire hihetetlen?
-Hát az ilyen pasik után csak úgy sóvárognak a nők.
-Ja.. Hát, persze.. Igen.. -mormogtam..
Ha tudná, hogy meleg vagyok..
-Bocsi, megkérdezhetem mi a neved?
-Will.
-Szép név. Az enyém Adam. Örülök, hogy összehozott minket a sors.
-Én is.. A.. barátnőd mit tett amiért kidobtad? -kérdeztem kíváncsian, azt remélve, hogy azt mondja, barátja volt.
-Megcsalt. Ez a gyengém, egyszerűen nem tudom elképzelni, hogyan képes valaki ezt megtenni egy olyan emberrel akit szeret, és....
Kezdett bele történetébe, de szimplán nem emlékszem, hogy még mit mondott. De hosszasan mesélt róla az biztos. Én csak hallgattam, és hallgattam. Néztem őt, figyelmesen. Olyan sármos volt, belenézett a szemembe, és mintha egyszerre minden eltűnt volna körülöttem, csak őt láttam, mintha ő lenne az egyetlen ember aki számítana.
Beleszerettem volna?
- Majd megérted. -zárta le történetét Adam.
-Remélem minnél hamarabb.
-Figyelj, nem vagy éhes?
-De, miért?
-Mert én nagyon, és még egy óra az út, én meg 5 percre lakom. Nem lenne baj ha beugranánk hozzám?
-Nem, dehogyis.
Elmentem hozzá. Egy gyönyörű kertesházban lakott, ahol egy barátságos Husky kiskutya fogadott. Vajon honnan volt minderre pénze?
