1. Fejezet - Portland

521 29 3
                                    

Az utolsó dobozom is betettem az autóm csomagtartójába, amit aztán gondosan lecsukok, hogy még véletlenül se történjen semmi „baleset" a szeretett dolgaimmal. A nagypapám aggodalmas tekintetével találom szembe magam, amin elmosolyodok. Fáj, hogy messzebbre kell tőle mennem, mint eddig bármikor, de ebbe nem volt beleszólásom.

- Biztos vagy a dolgodban, Stella? - lépked végül elém.

- Igen, te is tudod, hogy nincs választásom, mennem kell. - mosolygok rá és megsimítom az alkarját.

- Még annyi mindent kellene neked mesélnem, amit a szüleid nem tudtak. - néz le a földre a szemüvege alatt.

- Papa, a szüleim meghaltak, amikor 2 éves voltam, akkor még úgysem értettem volna meg, csak sírtam volna és ismerve engem még be is pisiltem volna! - nevettem el a dolgot, hogy valamivel oldjam a feszültséget.

- Tudom jól kislányom, de kérlek nagyon vigyázz magadra! - mondja azt, amit már eddig vagy 100x is megtett. - Olyan emberek ólálkodnak odakint, amiről még álmodban sem tudtál! - suttogja, ezért nem is vagyok benne biztos, hogy valóban ezt mondta-e.

- Nyugi, papa, neked csak annyi a dolgod, hogy vigyázol a mamára, nem több. - fogom meg a ráncos kezét.

- Könnyebb lett volna, ha ő mondd el neked mindent. - néz a szemembe azzal a rikítóan kék szemével.

- Na jó, papa, már kezdesz nagyon megrémíteni! - nevetek fel. - Nem akarok úgy elmenni, hogy ilyen dolgokat mondasz nekem, amikor egy sok sikert az élethez is elég lenne! - mondom tovább, majd szorosan magamhoz ölelem.

- Vigyázz magadra, kislányom! - ad egy puszit az arcomra.

- Köszönök mindent, amit értem tettetek, még meghálálom valahogyan! - kiabálom már az autóm mellett állva.

- Csak légy jó! - legyint egyet.

Mosolyogva ülök be az autómba és indítom be a motort, majd már ott sem vagyok. Hiányozni fognak a nagyszüleim, bár a nagyi leépülése után már fellélegezhetek, hogy eljöttem. A papa nagyon rosszul fogadta, amikor a mamát valaki elgázolta a vásárlásból hazajövet, olyannyira, hogy engem már attól is féltett, hogy át kell kelnem az út túloldalára. hiába hajtogattam, hogy én tudok magamra vigyázni, ő hajthatatlan volt. Mindössze két éves voltam, amikor a szüleim meghaltak és a mai napig sem tudom, hogy hogyan, mivel a nagyszüleim sosem meséltek a halálukról. Azóta nevelnek ők, a gondomat viselték és mindenben támogattak. Amikor a mama balesete volt végzős voltam a középiskolában. A rendőrség balesetnek állította be a dolgot, bár aki elgázolta még mindig szabadlábon van. Cserbenhagyásos gázolás esetén nyilván balesetnek lehet vélni a dolgot. Akkor döntöttem el, hogy többet nem hagyom, hogy ilyen igazságtalanság történjen másokkal. Ha rajtam fog múlni a rács mögött fog rohadni az a szemét, aki másokkal hasonló dolgokat tesz, ehhez már közelebb vagyok, mint gondoltam. San Francisco - tól nincs olyan messze Portland, de mégis úgy döntöttem, hogy félúton megállok egy hotelben Medford-ban. Sokat olvastam már arról a városról, de különösebben nem keltette fel az érdeklődésem.

***

Egy nagy hotel előtt parkoltam le, majd kiszálltam és hátulról kivettem az utazótáskámat, benne pár dologgal. Gondosan bezártam az autót, majd betoltam a nagy üvegajtót, így elém tárult az előtér. Nem volt nagy szám, bár lepukkantnak sem lehetne mondani, olyan közepes kategória volt, így valószínűleg a foglalás sem lehet túl drága, aminek kifejezetten örülni fogok. Miután alaposan szétnéztem a nagy helyiségbe a recepciós pulthoz sétáltam, ahol egy 40-es éveiben járó szakállas férfi állt. Amikor meglátott elmosolyodott, ezután egy olyan dolgot láttam, amit a legvadabb álmaimban szoktam. A férfi arca szőrös lett, a szakálla ellenére még jobban. A bőre barna és különös fogai lettek. Hasonlított egy farkashoz, mint amilyeneket a tévében szoktam látni. A szemem elkerekedett és megtorpantan egy helyben. Pár másodpercig tartott csupán, hogy a férfi arca így nézett ki, aztán ugyan olyan lett, mint volt. Nem tudtam mi volt ez és azt hittem csak képzelődök, nem, biztos vagyok benne, hogy csak képzelődtem. Túl fáradt vagyok, kimerített a sok vezetés és rémeket látok, mert hát ez be kell vallani elég rémes volt. Megráztam a fejem és odasétáltam a pulthoz. A férfi különösen nézett rám, már-már gyanakvóan.

GrimmWhere stories live. Discover now