Kegyetlen Kedvesség

4. rész

Dylan rohadt jól néz ki.

Esküszöm. 

Olyan hat vagy hét pohár után kezdtem egyre jobban észrevenni, mennyire jól néz ki valójában. Jack nem volt sehol, szóval arra gondoltam, miért ne élvezhetném a bulit- nélküle, ha már úgy alakult. 

Dylan az oldalamat tartotta, mikor nekiestünk a pultnak. Felröhögtem, ő pedig szintén nevetett. Nick összevont szemöldökkel bámult rám, és Dylan-re nézett.

- Minden oké? Merre van Jack?

- Arra táncol...valahol- körbemutattam a teremben, és felültem arra a bárszékre, amelyikről feldőltem. 

- Nyugi, nem ivott még annyit- magyarázta Dylan, én pedig a pultra hasaltam.- Elvileg.

- Nem ivott még annyit?!- Nick idegesnek tűnt, én pedig csücsörítve rá néztem. Nem is vettem észre, hogy ilyen helyes.- Ember, vágod, miről beszélsz? Most azonnal megkeresed Jack-et, és kurva gyorsan idehozod, vágod?

- Jól van már- Dylan feltette a kezeit, és pillanatok alatt eltűnt a tömegben. Nick elém csapott egy pohár vizet, és aggódva fürkészett.

- Ezt idd meg.

- Alkohol?- csillantak fel a szemeim, és megmarkoltam a poharat.- Jéé. Ez átlátszó. Láttál már ilyet?

Nick elmosolyodott, és még egy kis bogyót is lerakott elém.

- Ez drog? Hülye vagy? Nem drogozhatsz be! Segítség- kezdtem el ordítani, de Nick közelebb hajolt. Nevetett.

- Nem drog, te. C-vitamin. Nyeld le.

- Tudod- a számba vettem és engedelmesen lenyeltem a kis vitamint, majd közelebb kúsztam Nick-hez, és suttogva folytattam.- Nagyon tetszel.

- Igazán?- nevette el magát, én pedig nagyot bólintottam.

- De ne mondd el senkinek- az ujjamat a számra szorítottam.- Nem akarom, hogy Jack megtudja. 

- Miért nem?- felkönyökölt elém, és kíváncsian nézett.

- Mert nem szereti, ha valaki tetszik- suttogtam, és arcon csaptam magam.- Basszus. Most mondtam el. Jaj istenem. Ne mondd vissza neki, oké? 

- Nem mondom- biztosított róla, én pedig rámosolyogtam.

- Baromi szép szemed van- dicsértem meg.- Apunak is ilyenek a szemei, de ő sosincs itthon. Ne mondd el Jack-nek, hogy részeg vagyok, oké? 

- De miért nem?

- Mert leszid- magyaráztam bizalmasan.- Pedig úgy szeretem. Képzeld el, kiskorunkban együtt játszottunk. Volt egy kis autója, amin csak mi ketten mehettünk, mert másoknak nem engedte- kuncogtam.- Ő a legjobb barátom. Olyan, mint egy hörcsög.

Nick felnevetett, én pedig tovább folytattam.

- Nincs itt valahol valami ennivaló?- forgolódtam, és hirtelen megszédültem.- Jézusom, milyen forgós ez a hely. Te nem érzed? Rohadtul forog.- letettem a fejem a hideg pultra, és a kezeimet magam mellé raktam.- Olyan szép ez a szoba. Csak sok az ember. Te nem félsz? Tök ijesztő- elnevettem magam, és az állam alá támasztva a kezem, felnéztem a pultos fiúra.- Ne mondd el Nick-nek, de komolyan nagyon tetszik.

- Nem mondom- nevetett, és a fejét rázta.- Hol van már Jack?

- Nem kell ő ide!- toltam fel magam azonnal, és áthajoltam a pulton.- El fog vinni, pedig nagyon jól érzem magam. Van gumicukor?- rádőltem a falapra, és azzal a lendülettel fejjel előrefelé beestem a pult alá.

Nick rögtön utánam kapott, és idegesen felhúzott a földről, de én újból visszarogytam.

- Nee, jó hideg a csempe.- bekuporodtam a fedett kis helyre, és összehúztam magam, magzatpózba.- Olyan biztonságos. Tökre itt maradnék. 

Kezdtek leragadni a szemeim, szóval Nick lazán megsimogatta az arcom, és felállt. Tompán beszélgetésfoszlányokat hallottam,majd kiabálást. Mondani akartam, hogy "ne már, hagyjatok aludni", de olyan szinte kómás voltam, hogy inkább csak befogtam a fülem, és jobban összehúztam magam. 

- Hope!- ismerős hang ütötte meg a fülem. Mordultam egyet, de valaki megrázta a vállam.- Hope! Ne aludj el. Megyünk haza, oké?

- Eltűntél- motyogtam félálomban. Jack megragadta a karom, és felemelt a pult alól.- Én pedig nem akarok menni. Jó itt.

- Hope, ki vagy ütve- magához húzott, és átvette a karom a vállán, hogy tudjon támogatni.- Kérlek, menjünk.

- Had segítsek- Dylan indult felénk, én pedig mosolyogva ránéztem, de Jack elhúzott onnét.

- Na, te nagyon gyorsan tűnj innen. Nick? Segítenél?

- A pult alatt nagyon kényelmes volt- vallottam be. Nick átkarolta a másik oldalam, és elkezdtek kivezetni a házból.- Ez volt életem első bulija. 

- Nem kellett volna elmennem- sziszegte Jack. Lassan kiértünk az utcára, ahol már néhányan botladoztak. 

- Dylan volt a kalauzom- nevetgéltem. Hirtelen aztán megszédültem, és kis híján összeestem, de két oldalról fogtak.- Jaj anyám. Te jó isten!- felsikítottam, a fiúk pedig rémülten rám néztek. Kirántottam magamat a szorításukból, és a kezembe temettem az arcom.- Anyám! Nem láthat így! Jack, kérlek- kirobbant belőlem a sírás, és elszaladtam előlük. Messzire mondjuk nem jutottam, mert három lépés után elestem.- Nem láthat így.

- Hope, mennünk kell- lehajolt, hogy hercegnősen az ölébe vegyen és elindult velem hazafelé.

- Mit fog gondolni rólam?- zokogtam, és cicásan hozzábújtam a legjobb barátomhoz.

- Az a Dylan egy barom- fújatott mellettünk Nick.- Nem tudtam, hogy Hope-ra vetette ki a hálóját. Nem megbízható az a srác. 

- Anyukám- bőgtem folyamatosan, Nick pedig felnyúlt, hogy megsimítsa a karom.- Jack, kérlek. Nem mehetek így haza.

- Mit gondolsz, össze tudod szedni magad annyira, hogy legalább józannak tűnjél?- kérdezte, én pedig még jobban sírni kezdtem.- Tehát nem.

- Az az ötletem támadt- jutott hirtelen eszembe, és felemeltem a fejem Jack válláról.- Hogy ott alszom nálad. 

- Nekem nyolc- éreztem, ahogyan vállat von, és visszaejtettem a kobakom a kulcscsontjára.- Anyud bennem úgy is megbízik. Hú, de leütöm azt a Dylan-t. 

- De olyan rendes- motyogtam.

- Tényleg nagyon- értett egyet velem Nick, de a hangjában gúnyt éreztem.

- Nektek nem kell bírnotok, de én még attól bírom- közöltem velük, és arra gondoltam, hogy most már tudnék a saját lábaimon is menni, szóval leszálltam Jack karjából, aki meglepődve engedett el.- Azért örülök neki, hogy itt vagytok.

- Ennek én is- biccentett Jack, mire elnevettem magam, és modellesen próbáltam járni.

- Nick- súgtam hangosan a bal oldalamon sétáló fiúnak.- Ugye nem mondtad el neki?

- Nem- biztosított mosolyogva, mire Jack felvonta a szemöldökét.

Nem mondott semmit, én pedig vidáman néztem a csillagokat.

Mikor odaértünk a házhoz, leültem a kapu elé.

- Fáradt vagyok- nyöszörögtem, és úgy dőltem el, mint egy zsák krumpli. Nick finoman felemelt, eközben Jack pedig elvonult telefonálni.- Naaa.

- Hope, ne a földön aludj- halkan nevetett, és beirányított a kertbe.- Jack ideadta a kulcsokat. Gyere, menjünk.

A lakásba érve megkönnyebbültem, de olyan fáradtnak és álmosnak is éreztem magam, hogy simán elalszom, ha Nick nem fog meg.

- Várj, erre hozd- hallottam Jack hangját, és éreztem, hogy Nick felvisz a lépcsőn.

Mikor bezuhantam az ágyba, hirtelen csak arra tudtam figyelni, hogy egy sűrű olajban úszom, majd egy halacska megpuszilja a homlokom. Aztán még egy.