꧁A Farkasok Szava꧂ [BEFEJEZETT]

54. Eljött a nagy kérdés! De hol marad a válasz?

***

Az erdőben bolyongok, a kusza gondolataimtól, képtelen vagyok az ösztöneimre hallgatni. Nem tudom, hogy merre keressem Jason-t.

Egyáltalán miért rohant el? Most vagy azért, mert ő már megakarta kérni a kezem, vagy pedig azért, mert beijedt velem egyetemben. Nem lehet száz százalékosan tudni.

Megálltam, majd pedig behunytam szemeimet és kezeimbe temettem arcom. Ki kell üresítenem a fejem, nem szabad semmire sem gondolnom. Meg kell hallanom, ösztönöm szavát.

Hirtelen elkapott ismét, az a furcsa megmagyarázhatatlan érzés, de most sokkal erősebben. Az erdő közepén állok és beleszédültem a körülöttem lévő fákba. Olyan mint ha körbe lépkednének, vagy pedig mint ha én forognék. Egy pillanat alatt elsötétült szemeim előtt a világ és összeestem.

***

Lassan magamhoz tértem és tekintetemmel körbe fürkésztem a helyszínt, ahol magamhoz tértem. Elsőre nem emlékeztem erre a helyre. Egy zöldellő virágos mező közepén eszméltem fel, majd pedig felültem.

Már tudom hol vagyok! Itt csattant el, az első csókunk Jason-el.

Felálltam és körbe néztem. Hirtelen emlék kép foszlányok ugrottak szemeim elé.

*Vissza emlékezés.*

-Na gyere. Elviszlek a közös helyünkre!- Mondta, majd vett egy mély levegőt és olyan arcot vágott, mint aki "istenem mi van velem?„

-Közös helyünkre?- Meglepetten kérdeztem. -Nekünk van olyanunk is?- Nézek értetlenkedve.

-Jó, akkor másképp fogalmazok. Ahol beléd szerettem.- Mondta meggondolatlanul, majd hirtelen a szájához kapta a kezét, én pedig felvontam a szemöldökeimet és úgy elpirultam, mint még soha.

-Jaj én. Én nem úgy gondoltam.- Motyogta, meglepett, kétségbeesett arccal.

-Jó oké.- Mondtam, majd inkább elindultam előre. Nem akarok ebbe a témába belefolyni. Jason és köztem nem lehet semmi. Nem szerethetek belé, mert akkor beteljesedik a bevésődés. Nem akarok hozzá kötődni. Ő teljesen más mint én. Neki van szíve, én pedig félig halott vagyok.

•••••

Néma csendben mentünk egymás mellett. Most nem másztuk meg a hegyet. Amint felértünk, úgy mentem előre, mint ha tudnám az utat, pedig csak a megérzéseimre hallgattam.

Furcsa módon egyből odataláltam, Jason pedig jött utánam.

Egyetlen árva szót sem váltottunk.

•••••

Átverekedtük magunkat a bokrokon és ismét, szemeim elé tárult ez a gyönyörű mező, ahol megkedveltem Jasont. Ezt most miért mondtam? Illetve gondoltam?

•••••

A közepére caplattam, majd elfeküdtem a fűbe és elkezdtem fürkészni a felhőket. Jason pedig leült mellém. Karjait lazán a térdére tette. Egy pár perc után, felültem és szembe fordultam vele.

•••••

Idegesen beletúrtam a hajamba és észrevettem, hogy Jason rám nézett. Majd combomra csaptam és egyenesen belenéztem Jason szemeibe.

•••••

-Figyelj Jas....- Mondtam volna tovább, de félbeszakított azzal, hogy ajka hírtelen az enyémre tapadt, majd szenvedélyesen beletúrt fekete fürtjeimbe. Nem tudom hogy miért, de én is vissza csókoltam. Lassan hátra döntött a zsenge fűbe, majd pedig rám feküdt. A csókunk egy pillanatra sem szakadt meg.

*Vissza emlékezés vége*

Ehhez a helyhez köthető az első, az igazi szerelmes csókunk.

Az ösztönöm, ezért teleportált engem ide. De hol van Jason?

Körbe forogtam lassan, hogy beláthassam az egész mezőt, majd pedig hirtelen megpillantottam Jason-t, egy fekete szmokingban és egy szál vörös rózsával a kezében. Magamra vetettem egy pillanatra kósza tekintetem és felfedezni véltem magamon egy gyönyörű ruhát, ami fekete helyett, inkább fehérben tündökölt. Mielőtt valaki azt hinné, hogy ez egy menyasszonyi ruha, annak kedvéért elmondom, hogy ez egy földik érő estéiruha.

Bár azért arra roppant kíváncsi lennék, hogy mikor és hogyan kerültem ebbe a ruhába.

*Holtak szava.*

*Kísértet Suttogás. -Ez az én bocsánat kérő ajándékom.- Ezt vajon csak én hallottam tán, vagy Jason is, aki úgy 6 méterre áll tőlem?

Mi volt ez a suttogás?

-Matt te vagy az?- Gondolatban kérdeztem.

*Kísértet Suttogás. -Igen! Itt vagyok édesanyáddal és a nagyapáddal a zöldellő tölgy fa alatt. Közös megegyezéssel küldtük neked az Angel ruhát. Használd egészséggel és sajnálok mindent!-

-Nem haragszom és köszönöm nektek!- Telepatikusan próbáltam ismét elküldeni szavaimat, a holtak világába. Tán lehet hogy a gyűrűm miatt vagyok erre képes? Biztos!

*Holtak szava vége.*

Hihetetlen hogy mikre nem képes ez a gyönyörű ékszer.

Gondolataimból, a felém lépkedő Jason zökkentett ki.

Szívemet átjárja a boldogság, a szerelmes érzelmek. Lábaim remegnek, de a hosszú ruha alatt szerencsére nem látszik.

Úgy érzem, hogy az eltávozott szeretteim, fentről néznek minket és csak a nagy kérdésre és a boldogító válaszra várnak, melyek még nem hangzottak el.

Jason megállt egy méterre velem szemben.

-Emlékszel az első találkozásunkra, a rejtett fenyő ösvényen?- Kérdezte Jason, egy nagy mosoly kíséretében.

-Emlékszem.- Feleltem és az én ajkaim is mosolyra húzódtak.

Még közelebb lépkedett felém, végül már csak egy lépés választott el minket, egymástól.

-Tekinteteddel, már akkor megigéztél engem!- Jelentette ki és szerelmes pillantásait egy másodpercre sem vette el szemeimből.

Letérdelt elém és elővett egy hófehér kis dobozt, fekete szmokingjának zsebéből.

-Hozzám jössz feleségül, Sarah?- Szerelmes hangján kérdezte. A lélegzetem is elállt, hiába számítottam erre a kérdésre.

Meglepetten, némán állok előtte. Tudom hogy mit kellene felelnem, de nem jönnek ki szavak a torkomon.