Elfelejtett Szerelem

11. A telefon

A telefonom csörgésére ébredtem, mivel nyolckor kezdődik a suli, így én ugye csak hét órakor szoktam felkelni. Néha már az is korán van, de ki az a hülye, aki már 6:38-kor a barátnőjének telefonál. Hát igen...Nora, ki más? Ez most komoly? Nem hiszem el... Kimászok az ágyból és felveszem a telefont.

-Mi a fene van már?-kérdezem mérgesen.
-Neked is jó reggelt!-kuncog.-Na, de figyelj, nem fogod elhinni, hogy mi történt...
-Igen?-hangomon nem kicsit érződik a szarkazmus, ennek ellenére ő vidáman folytatja tovább.
-Felkészültél?
-Óó...csak mondd már kérlek!-forgatom a szemem.
-Kristian megcsókoooooooooooolt!-visít a telefonba, nekem meg el kell tartanom a fejemtől a telefont, hogy ne szakadjon be a dobhártyám. Majd elröhögöm magam és én is vele együtt visítok.
-Te kis bolond, örülök meg minden, de ezért keltettél fel?-hagyom abba a visítást.
-Hát még szép!-hallom, hogy mosolyog.
-Attól, hogy most pipa vagyok örülök nektek.-mondom.

Elköszönök Noratól és lerakom a telefont, majd gyorsan felöltözök és lemegyek a földszintre. Csak én vagyok itthon egyedül, mert anyáék már elmentek dolgozni, de szerencsére hagytak nekem reggelit. Már el is indultam a suliba, hogy minél hamarabb beérjek.

Leültem a lépcsőre zenét hallgatni és vártam. Körülbelül tíz perc múlva megérkeztek a lányok is. Alexis morcosan közelítette meg a lépcsőt és leült mellém. Nora meg intett és megállt mellettünk.
-Mi az?-kérdezem tőle vigyorogva, miközben megölelem.-Téged is felkeltett?
-Szerinted?-néz rám felhúzott szemöldökkel.-Csak én egy kicsit le is ordítottam.-röhög diadalittasan.
-Igen?-röhögök már én is. Erre csúnyán néz rám, én csak felemelem a kezem és vigyorgó Norara mosolygok.
-Na menjünk befele a terembe.-szólok oda neki, ő csak vállat von és elindul előttünk.
-Büntessük még?-suttog a fülembe.
-Szerintem elég volt.-vigyorgok rá.
-Hé, Nora.
-Igen?-néz Nora Alexisre, miután megfordult.
-Na gyere már ide.-állunk meg és kitárjuk a karunkat egy csoportos ölelésre. Nora elkezd felénk futni visítva mi meg röhögve átkaroljuk és megölelgetjük. Mi már vagy 2 perce ölelgetjük egymást és nevetünk, mikor hangos cipődobogást hallunk. Nem is figyelünk rá, hanem még mindig csak nevetgélünk. Majd egyszer csak halljuk, hogy Tomi elordítja magát :
-Csopiöleléééééés!-és már csak azt érzem, hogy egy mellkas nekicsapódik a hátamnak.
-Hülye idióta!-ordítja Nora.
-Normálisak vagytok?-kérdezem én is, majd megfordulok az ölelő karokban.

De arra nem számítok, hogy kivel fogom magam szembetalálni...Egy gyönyörű barna szempár néz vissza rám, nekem meg elakad a lélegzetem. Daniel még mindig fogja a derekamat és úgy néz le rám.
-Mi az angyalom?-vigyorog rám.
-Most komolyan?-térek magamhoz.-Nem épp rád számítottam...
-Hát kire számítottál?-vonja fel a szemöldökét kíváncsian. Én csak legyintek, sarkon fordulok és megindulok az angol terem felé.

A lányok egyből utánam jöttek, én meg még az előzőleg történtek miatt hitetlenül nézek magam elé.
-Húú csajszi...ez elég érdekes helyzet volt, biztos vagy te benne, hogy semmit nem érez irántad?-kérdez Alexis.
-Persze.-vágom rá, miután visszatérek a valóságba. Mintha betanulták volna ketten egyszerre felvonják a szemöldöküket és úgy bámulnak.
-Most mi van?-mondom tátott szájjal.-Ti ezt gyakoroltátok?
-Mit?-kérdezik egyszerre.
-Ajjjj.-legyintek.-Semmit.
Fél perc múlva már be is jön az angoltanár...

Kémián szegény tanár nem bírt velünk, mert mindenki mondta a magáét, még szerencse, hogy nem küldte ki a fiúkat egy igazolatlannal. Jah és egyébként őt Kiss Zsófiának hívják. Szereti az osztályt, de sokszor az idegeire tudunk menni és ezt nem csak onnan tudom, hogy mondja, hanem mert már közben vörösödik a feje.
-Levente, abbahagynád kérlek végre az ordibálást a többiekkel és figyelnél rám?-néz rá határozottan a tanár.
-Természetesen tanárnő, magának mindent!-kacsint Levi.
-Ne kacsintgass itt nekem fiam, mert kinyomom a szemed!-keményít be a tanár és csípőre teszi a kezét. Levi összeröhög Gáborral és visszafordul a tanárhoz.
-Köszönöm.-masszírozza a tanár az orrnyergét fáradtan.-Akkor vegyük tovább az anyagot.-szól, miután mindenki elcsendesedett. Majd elkezdi mondani az anyagi halmazokat. Ebben az anyagrészben van két kísérlet, így a tanárnő be is mutatja őket. Az osztálytársaink, persze mint a kis ovisok úgy örülnek neki. Mi meg csak mosolygunk a hülyeségeiken.

Míg a tanárnő a táblára ír, addig Peti odaszaladt a tanári asztalhoz és elvéve az egyik kémcsövet visszaszalad a helyére. Mikor Zsófi néni észreveszi csak legyint egyet fáradtan és folytatja amit elkezdett.

Szerintem már a tanárnő is nagyon örült neki, hogy vége lett az órának, de vissza kellett szereznie a kémcsövet Petitől, aki körbe-körbe szaladgált vele.

A nap további része eseménytelenül telt. Fizika után négyen jöttünk ki a suliból és leültünk a lépcsőre még egy kicsit beszélgetni.
-Hát úgy látom ezzel az osztállyal nem lesznek unalmasak a mindennapok.-mosolyog Rúzs.
-Igen, ennél már csak rosszabb lesz.-sóhajt Nora.
-Nem is rossz, legalább sokat nevetünk.-mosolygok én is.
-Igaza van, inkább ez, mint hogy egy olyan osztályban legyünk, ahol mindenki tök unalmas.-helyesel Alexis.
-Na ugye?-bólintok.-Így kell ehhez hozzáállni.
-Most mi lesz?-néz rám Rúzs.-Hova megyünk? Vagy megyünk egyáltalán valahova?
-Nem tudom.-mondom.-Valakinek valami ötlet?
-Esetleg elsétálunk a parkba?-veti fel Alexis.
-Ellie!-hallom a hátam mögül a nevemet-ezért hátra fordulok.
-Igen?-nézek rá Balázsra.
-Az ofő kéri, hogy holnap még osztályfőnöki előtt szedjétek össze a lányokkal az ellenőrzőket.-mondja, majd a sajátját a kezembe is nyomja, azzal elindul.
-Hé Balázs.-szólok utána.
-Hmm?
-Ezt én nem fogom hazavinni.-mosolygok rá kedvesen a lányok mellettem meg már szakadnak a fiú értetlen fejétől. Majd rám néz és elveszi tőlem az ellenőrzőjét.
-Hát oké.-vonja meg a vállát és elsétál.-Sziasztok.

A lányokkal elvoltunk még egy órát a parkban és nagyon jól szórakoztunk. Szeretek velük lenni, mert olyankor felhőtlenül boldognak érzem magam, mintha semmi gondom nem lenne. Jó, ezek nem azok a eget rengető gondok, de mégis, számomra annak tűnnek.Legalább ők mindig itt vannak nekem és elfeledtetik velem a problémákat, bármilyen kicsik vagy nagyok is azok. Mellettük akkor is nevetek, ha előtte egy óráig bőgtem és nem érdekli őket éppen milyen dilid van, hiába mondják azt, hogy én biztos letagadlak majd, büszkén kiállnak melletted, mikor arra kerül sor.

Ezekkel a gondolatokkal hajtottam álomra a fejem vidáman, úgy, mint akinek holnap nincs suli.(tudom, nem vagyok vicces :D)

Sziasztok babák, remélem ez a rész elnyeri tetszéseteket! :) Ha kommenteltek azért nem leszek mérges, jöhet hideg-meleg, ki mit gondol, írjátok le, hogy szerintetek milyen! ;)
Sok puszi nektek!

2016.02.04.