Hope H.S ff.

Part 7

Másnap reggel fáradtan ébredtem. Lefekvés előtt nem tudtam másra gondolni, csak Harryre és a történtekre. Mi volt az a puszi? Eddig sose csinált ilyet. És miért jön mindenki ezzel a " mentsük meg Jess-t" történettel? Kezdem unni. Olyan vagyok, hogy egy ideig tűröm az emberek és a dolgaikat, de utána robbanok. És az a robbanás nem lesz kicsi.
Ezekkel a gondolatokkal kezdtem el készülődni. Szokásos kakaóm után felöltözöm, egy fekete bőrnadrágot veszek fel egy zöld inggel. Útközben zenét hallgatok, mint mindig, és gondolkodom. Lassan két éve. Csodálom, hogy a "kedves" szüleim még nem kerestek, és mondták el, hogy mekkora egy selejt vagyok, és hogy az én hibám. Hál Istennek megérkezem a bárba, így nem tudok tovább gondolkodni. Gyorsan eltelik a nap, szerencsére nem voltak sokan. Ma egyedül voltam egész nap, mert Emma megbetegedett. Mondjuk nem bánom, mert egy kis extra pénz mindig jól jön, ráadásul nem faggatott senki egész nap. Meg tudnám szokni. Miközben a pénztárgépet számolom valaki bejön.

- Zárva vagyunk! - kiabálom fel sem pillantva.

- Szerencsére. - hallom a jellegzetes mély hangot. Sóhajtok egyet.

- Szia Har! - mondom még mindig a pénzt számolva.

- Miújság cica? - kérdezi vidáman. Közben már a pénzt rakom el a széfbe.

- Mi lenne ha maradnánk a rendes nevemnél? - kérdezem fintorogva.

- Rossz nap? - kérdezi és közben felül az egyik bárszékre.

- Nem. Csak elfáradtam. Egyedül voltam egész nap, mert Emma megbetegedett. - sóhajtok és leülök mellé.

- Nem kéne ennyit dolgoznod. - mondja komolyan. Erre csak egy szemforgatást kap.

- Mit keresel itt? - kérdezem unottan.

- A barátomat. - mondja miközben a pultra könyököl és úgy bámul. Zavaró. Komolyan.

- Hol? - kérdezem és közben körbenézek az egész báron. Elmosolyodik. KÉT gödröcskésen.

- Bírom a humorod. Olyan... humoros. - mondja és közben mosolyog.

- Hát...ezzel még sosem vádoltak. Köszönöm. - mondom és felnevetek. Egyre többször nevetek mostanában. És ez neki köszönhető.

- Hogy-hogy nem szerepelek még az újságok címlapján, mint " a titokzatos lány, aki miatt hanyagolja a közéletet a Nagy Nőcsábász? " - mutogatok idézőjeleket és közben összehúzom a szemem, hogy hatásosabb legyen.

- Már megint a humorod - csóválja a fejét. - Már mondtam, hogy szüneten vagyunk. Próbálok inkognitóban maradni. A te érdekedben is. - mondja és jelentőségteljesen néz. Erre kicsit elpirulok és a földet kezdem el pásztázni.

- Hazavihetlek? - kérdezi mosolyogva. Ügyes. Már tudja mikor kell témát váltani.

- Leköteleznél. - mondom megkönnyebbülve. Nincs kedvem sétálni, fáradt vagyok hozzá.

- Gyere! - megfogja a kezem és lesegít a székről. Közben megfogja a derekam én pedig a karjába kapaszkodom. Nem bírok ilyenkor a szemébe nézni. Gyorsan elengedem és távolabb lépek. Így már a szemébe nézek.

- Köszönöm. - mormogom zavartan.

- Menjünk. - mondja és rám villant egyet a bugyi szaggató mosolyából.

Kint kinyitja a kocsija ajtaját, amit én döbbenten figyelek. Gyorsan körbenézek, hogy lássam figyel-e valaki, de szerencsére senki nincs. Beül a kormány mögé és elindulunk. Útközben bekapcsolja a rádiót és pont a Drag me down szól. Hangosan sóhajtok és a szememet forgatom, erre hangosan elkezd kacagni.

- Tudod, hogy hamar meg foglak így unni? - kérdezem miközben figyelem vezetés közben. Nem válaszol, hanem elkezdi énekelni a saját zenéjét a saját autójában. Ha van pofátlan ember.... Ennek ellenére 3 másodpercen belül már szinte folyik a könnyem a sok nevetéstől. Mikor véget ér a dal és a szupersztár magán showja, még mindig nevetek. Boldog és büszke mosollyal figyel, mintha azt mondaná " igen!!! megnevettettem!" .

- Miért nem énekelsz? - kérdezi

- Mert nem tudtam a dalszöveget? - kérdezek vissza. Hitetlenkedve néz rám.

- Akkor nézzünk egy olyat amit ismersz. - és elkezdi nyomkodni a rádiót.

- Nem kell, jó ez nekem így. - mondom és kezdek pánikolni. Ismerős történet. Kocsi, szórakozás, éneklés...semmi. Ekkor megérzem a combomon a kezét, majd megszorítja azt. Hirtelen újra a jelenben vagyok. Harryvel. Megnyugszom.

- Jól vagy? - aggódik, a drága.

- Persze. - erőltetek magamra egy mosolyt, de tudom hogy nem győztem meg.

- Nemmuszáj énekelni, ha nem akarsz. - mondja szelíden. Erre csak megkönnyebbültenmosolygok rá. Később viszont elkezdődik az All time low-tól a Kids in the dark.És nem tudom megállni, én is elkezdek énekelni. Harry először döbbenten figyel,majd ketten együtt üvöltjük a szöveget. A hasamat fogom a nevetéstől, mertnagyon hamisak voltunk végig, de nem ez számít. Énekeltem!!!! Soha nem gondoltam volna, hogy még valaha énekelni fogok.

- Egész szép hangod van. Vagyis az amit hallottam nagyon jó volt. - zökkent ki a gondolkodásomból.

- Huuu, el sem hiszem, hogy Harry Styles azt mondta, hogy szép hangom van. - kezdek el nyávogni.

- Na jó. Ilyet soha többet nem szeretnék hallani. - mondja nevetve. Közben megérkeztünk a lakásomhoz is. Mosollyal az arcomon fordulok felé az ülésen, majd hirtelen megölelem. Nem tudom mi ütött belém. Szerintem nem csak magamat, hanem őt is megleptem. Két karjával a derekamat fogja. A füléhez hajolok és belesuttogok:

- Köszönöm. - majd odapuszilok az álla és nyaka találkozásához. Erre erősebben szorítja a derekamat, de mielőtt bármit mondhatna kipattanok a kocsiból, és befutok a házba. Belülről a hátamat az ajtónak támasztom és elmosolyodom. Ma énekeltem! Kis lépésekben, de talán újra feléleszt. Csak azt nem tudom, hogy akarok-e újra élni.