Hope H.S ff.

Part 4

Összeakad a pillantásunk, de egyből folyatom a munkám. Nincs időm, se kedvem nagyképű sztárocskákhoz. Péntek lévén fellép a bandánk, de csak 22.00-kor lesz jelenésük. Addig végig kell szenvednünk, úgy nagyjából az egész napot. Komolyan...ha valaki tudja, hogy nincs jó hangja az miért kínozza embertársait? Tudom, a válasz a töménytelen mennyiségű alkoholban van, amit persze nekünk kell elővarázsolni. Szeretek Emmaval dolgozni, igaz nem mutatom ki. Fontos lett nekem, mert sokat segített, úgy hogy még csak nem is ismert. Persze még most sem ismer, de nagyra értékelem őt. Munka közben jól kibeszéljük a vendégeket, és persze kellőképp kell velük bánni a jatt miatt. Nos igen...sosem kaptam még jattot. Nem tartozik a munkaköri leírásomba, hogy jópofiznom kell mindenkivel, de ha benne lenne, akkor nem itt dolgoznék.
Már nem érzem magamon azt a tekintetet, amitől bevallom megkönnyebbülök. De mint minden jó dolog az életemben, ennek a megkönnyebbülésnek is hamar vége szakad. Épp a pultot törlöm le, amikor valaki a pultra könyököl.

- Hello! Mit adhatok? - kérdezem oda se pillantva, színtelen hangon.

- Szia! - erre a mély hangra felpillantok, de csak egy sóhajt és egy szemöldökfelvonást kap.

- Nos? - kérdezem kicsit türelmetlenül.

- Egy whisky lesz. - mosolyog rám szélesen. Elfordulok és kitöltöm az italát, miközben már egy feketelyuk tátong a hátamon a tekintete miatt. Visszafordulok és elé rakom az italát.

- Tessék.

- Köszönöm! - mondja majd kifizeti, de a pultnál marad. Felhúzom a szemöldököm, de ő csak mosolyog. Inkább folytatom a munkám,vagyis csak folytatnám, mert Em letámad.

- Ő az?! - kérdezi izgatottan, de úgyis tudja a választ, mert rajtam kívül szerintem mindenki ismeri őket.

- Igen. - mondom unottan és közben szolgálom ki a többi vendéget.

- Mondott valamit? - kérdezi csillogó szemekkel

- Csak italt kért. - mondom sóhajtva

- Biztos?Mert egy pillanatra sem néz senkire, csak rád. - mondja mosolyogva. Én csaksóhajtok egyet és dolgozom tovább. - Minden jót elrontasz!- mondja duzzogva Em,én pedig megmerevedem. Én is ugyan ezt mondtam Davidnek azon az estén. Azegészre emlékszem hiába voltam részeg. Ezt soha nem tudnám elfelejteni. Em észreveszi, hogy valami nem stimmel.

- Mi az? Jess mi történt? - néz rám ijedten.

- Semmi. - mondom, majd kiviharzok a mosdóba. Megmosom az arcom és felpillantok a tükörbe. Utálom. Utálom az összes tükröt. Mindig emlékeztetnek arra ki is vagyok valójában. Egy gyilkos. Épp kezdenék kiborulni, amikor kinyílik az ajtó. Odapillantok és lefagyok. Egyrészt azért, mert ez egy női mosdó, másrészt azért mert a személyzeti női mosdó. És aki belépett se nem nő, se nem itt dolgozó. Felveszem a maszkom,mint mindenki előtt és összeszedem magam. Rám néz és becsukja az ajtót.

- Elnézést, de ez a női mosdó. - nézek rá közömbösen.

- Tudom. - mondja egyszerűen.

- Akkor ...?! - komolyan nem értem ezt a férfit.

- Csak meg akartam nézni, hogy jól vagy-e. - mondja természetesen, mintha ismerne.

- Nem is ismerlek. - mondom és próbálok hatni az eszére, már ha van neki.

- Óó igaz is. - erre elvigyorodik és enyhén ingatja a fejét . - Harry Styles. - és a kezét nyújtja. Habozok. Nem tudom megmondjam-e neki a nevemet, vagy csak nem szeretnék hozzáérni. Felvonja a szemöldökét, én pedig megfogom a kezét elvégre nem vagyok bunkó. Annyira.

- Jessica Morgan - mormogom és gyorsan elengedem a kezét. Zavartan nézek mindenhova csak rá nem.

- Érdekes vagy. - állítja én pedig felhúzom a szemöldököm meglepettségemben.

- Nem is ismersz - mondom értetlenül.

- Nem. De szeretnélek. - mondja nyugodtan. Erre én halkan nevetek egyet. Szemeim kikerekednek ahogy rájövök mit tettem. Nevettem! Én Jessica Morgan nevettem. Egy éve nem nevettem. Értetlenül néz rám amin megint nevetnem kell, ezzel megijesztem magam és csak a mellkasát bámulom miközben próbálom rendezni a gondolataim. Pár perc múlva bírok csak megszólalni.

- Dehogy szeretnél. - mondom még mindig a mellkasát bámulva.

- Nem találkoztam még egy ilyen szomorú lánnyal, mint te. - közben felemelte a fejem és a szemembe nézett. Kijelentése felzaklatott és megdöbbentett. Azok a szemek, mintha a lelkembe látnának. Gyorsan elrántom az állam a kezéből és ellenségesen összefonom magam előtt a karom.    

- Mégis miből gondolod, hogy szomorú vagyok? Lehet, hogy csak veled vagyok ellenséges, mert nem vagyok rád kíváncsi. Erre nem gondoltál? - teszem fel a költői kérdést.

- Nem. Látom a viselkedéseden, az arcodon, a testbeszédeden - sorolja amivel még jobban megijeszt.

- Tegnap láttál először és már azt hiszed, hogy mindent tudsz rólam? - kérdezem idegesen.

- Nem gondolom. Tudom. - erre csak felvonom a szemöldököm. - Tudod, hogy gyakran húzod fel a szemöldököd? - kérdezi kuncogva. Erre önkéntelenül is újra felhúzom, amin csak mosolyog. Veszek egy mély levegőt és próbálok lecsillapodni. Már rég voltam ennyire ideges.

- Nézd én nem tudom mit akarsz, vagy hogy mire megy ki ez a beteg játék, de nekem nincs se időm, se kedvem ilyenekhez. Nincs szükségem pasira, vagy senkire...-mondom

- Én nem mondtam, hogy pasinak jelentkezem nálad- szakít félbe és közben a szemöldökét ráncolja.

- Akkor miért zaklatsz már fél napja? - kérdezem szemöldök felhúzva.

- Mert tetszett, hogy nem sikítoztál értünk, tetszett az a kis jelenet a füleseddel, ami bevallom elég jó ötlet volt - kacsint rám - és mert érdekelne a történeted. - fejezi be. Erre az utolsó részre beindul a védelmi funkcióm és felveszem a közömbös álarcom, ami neki is feltűnik, mert már nem mosolyog.

- Nincs történetem. És ha lenne is, akkor sem mondanám el egy nagyképű sztárocskának, akinek az keltette fel a figyelmét, hogy nem néztem őt az átkozott koncertjén. - mondom monoton hangon.

- Most például tudod mit látok rajtad? - kérdezi félrebillentett fejjel.

- Nem, de nem is érdekel. - mondom unottan.

- Azt, hogy próbálsz elűzni. - mondja higgadtan. Nálam már kiürült a türelem kis zsákocskája.

- Nem érdekel mit hiszel. Hagyj engem békén jobb lesz az úgy mindenkinek. - mondom és elindulok vissza Emmához, mert már régen kijöttem.

- Még látjuk egymást. - kiállt utánam.

Nagyon remélem, hogy nem. Saját magam érdekében.