Senkinek, a világnak

0.

Rég beszéltünk.
Vagy talán pontosabb lenne azt mondanom, hogy rég írtam nektek úgy igazán. Rég volt már, hogy leültem a gép elé azzal az érzéssel, hogy most tényleg szeretnék valamit elmesélni, nem csak néhány sort, egy jelenetet vagy egy újabb történetet összedobni.

És tudom, hogy valószínűleg nem erre számítottatok.

Vagy lehet, hogy igazából semmire sem számítottatok már tőlem, és ezt is teljesen megértem. Tudom, hogy voltak történetek, amikről beszéltem, amiket elkezdtem, amiket ígérgettem, és amikről azt mondtam, hogy folytatni fogom őket. Ezekért szeretnék bocsánatot kérni. Nem azért, mert meggondoltam magam, hanem azért, mert sokáig én is azt hittem, hogy majd egyszer csak visszajön az érzés, és újra tudok írni róluk. Hát nem jött vissza. És egy idő után rá kellett jönnöm, hogy nem akarok olyan történeteket folytatni, amiket már nem szeretek. Nem akarok csak azért leülni és írni, mert egyszer azt mondtam, hogy be fogom fejezni. Ha egyetlen betűt sem tudok belőlük őszintén kiírni magamból, akkor talán nincs is értelme tovább erőltetnem őket.

Lehet, hogy ez önzőnek hangzik, lehet, hogy valaki csalódni fog. De most egy kicsit nem érdekel. Most először szeretném azt írni, amit én akarok.

És talán éppen ezért született meg ez a történet.

Sokat gondolkodtam azon, hogy jó ötlet-e egyáltalán megmutatni nektek ennyit magamból. Hogy tényleg akarom-e, hogy olyan emberek is megismerjenek, akik valójában semmit sem tudnak rólam. Hogy akarom-e, hogy bizonyos dolgokról úgy beszéljek, ahogy eddig talán még senkinek sem beszéltem. Őszintén? Még mindig nem tudom, talán hülyeség az egész.

Ezt majd eldönti az idő.
Én viszont most szeretném megpróbálni.

Nem azért, mert sajnálatot akarok. Nem azért, hogy bárki rosszul érezze magát miattam, vagy azért, hogy azt gondolja, mennyi mindenen mentem keresztül. Egyszerűen csak szeretném végre elmondani azokat a dolgokat, amiket eddig valamiért mindig félretettem. És talán ha valaki egyszer majd azt olvassa ezeket a sorokat, és magára ismer valamiben, akkor már megérte.
Szeretném, ha ebből a történetből valaki azt vinné magával, hogy lehet újrakezdeni. Hogy lehet lépni akkor is, amikor rohadt nehéz. Hogy nem kell egy olyan életben maradnunk, amiben már rég nem vagyunk boldogok csak azért, mert félünk attól, mi lesz utána. Mert a boldogság nem valami olyan dolog, amit csak mások érdemelnek meg. Én is ezt tanultam meg az évek alatt.
És ha visszanézek arra, hogy milyen lány voltam, és összehasonlítom azzal, aki ma vagyok, néha még én is nehezen hiszem el, mennyit változtam. Sok mindent elveszítettem közben, sok mindent magammal cipeltem, és voltak időszakok, amikor azt hittem, hogy bizonyos dolgok örökre meghatároznak majd. Ma már nem gondolom így. Tudom, hogy erős vagyok. Nem azért, mert mindig tudom, mit kell csinálnom, és nem azért, mert soha nem félek. Hanem azért, mert megtanultam felállni akkor is, amikor egyszerűbb lett volna ott maradni.

Ebben pedig nagyon sokat köszönhetek anyukámnak. Talán egyszer majd neki is elmondom, hogy ezt az egészet megírom. Talán egyszer a kezébe adom ezt a könyvet, és hagyom, hogy elolvassa.

Most pedig bennetek bízom.
Nem tudom, mit fogtok gondolni rólam, amikor majd eljuttok bizonyos részekhez. Nem tudom, lesznek-e olyan dolgok, amiket megértetek, és olyanok, amiket soha nem fogtok tudni igazán átérezni.
De talán nem is kell mindent érteni, elég, ha valami megmarad belőle bennetek.
És mielőtt bárki azt hinné, hogy mostantól ez az egész könyv csak sírásból, nehézségekből és szomorú történetekből fog állni, azért szeretnék mindenkit megnyugtatni.

Nem.

Lesznek benne olyan részek is, amiken remélhetőleg nevetni fogtok. Lesznek hülyeségek, kínos pillanatok, szerelmek, döntések, amiken utólag én is csak fogom a fejem, és olyan történetek, amikről valószínűleg azt fogjátok gondolni, hogy ezt ember nem csinálhatta komolyan. Pedig de. Mert az életem nem csak a rossz dolgokból állt. És talán most először szeretném az egészet megmutatni. Nem csak azt, amit könnyű elmesélni. Hanem azt is, amit nehéz.

Szóval, ha nem erre számítottatok, sajnálom.
Ha csalódtatok bennem a régi történetek miatt, azt is. De most egy olyan történetet szeretnék írni, amibe nem kell egyetlen betűt sem beleerőltetnem.

Ezzel pedig most már magamnak is tartozom.

Úgyhogy...

Rég beszéltünk.

Talán ideje volt újra elkezdenünk.