Hobbit: A szív háborúja

Prológus: A Pajkos Póni

Az éjszaka hűvös volt, s az eső úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. Bree sötét utcáit mély sár és hömpölygő pocsolyák nehezítették.
Az utcán dülöngélő, hangosan nevetgélő férfiak fittyet hánytak a sötétben suhanó alakra, aki fagyos céltudatossággal vágott át a sártengeren. Erdőzöld köpenye teljesen elrejtette kecses alakját, mély csuklyája árnyékot vetett az arcára, s csupán egyetlen sötétszőke tincs lógott ki alóla.
​Amikor elérte a fogadó ajtaját, egy pillanatnyi habozás nélkül nyitott be.
​Odabent a kinti hideg után szinte fojtogató hőség fogadta. A sültek és a karcos sör tömény illata keveredett a sűrű pipafüsttel, ami kellemetlenül csípte a barna szemeit. A lány szemei gyorsan cikáztak a részeg társaság között, míg meg nem pillantotta a magas, horihordas alakot, aki idehívta őt. Megindult az asztal felé, könnyedén és némán kikerülve a dülöngélő vendégeket.

​- Remélem, jó okod volt rá, hogy idehívj, öreg! - szólalt meg a csuklyás lány. Hangja dallamosan csengett a durva kocsmai zajban, miközben leült a sötét sarokban álló asztalhoz. Csuklyáját nem húzta le, a homályból nézett a varázslóra, majd a vele szemben ülő, zord tekintetű, sötét hajú törpre.

​- Mindig jó okom van rá, ha hívlak, Neathril. - mondta Gandalf. A száján barátságos, mégis feszült mosoly jelent meg. - Gondolom, nem kell bemutatnom őt. - A varázsló a törpre mutatott, aki karba tett kézzel, bizalmatlanul figyelte a jövevényt.

​- Nem. Ha jól sejtem, ő Tölgyfapajzsos Thorin! - jelentette ki a lány hűvösen. Gandalf helyeslően bólintott. - Térjünk a lényegre. Miért vagyok itt ahelyett, hogy orkokra vadásznék a vadonban?

​- Erebor! - mondta ki a szót Gandalf olyan halkan, mégis olyan súllyal, hogy a lány tartása egy pillanatra megfeszült. - Eljött az idő. A törpök visszakövetelik a jussukat.

​- Ez egy öngyilkos küldetés. - felelte Neathril habozás nélkül. - Az út veszélyes, a vadonban orkok nyüzsögnek. Félútig sem jutnának el, hacsak nem egy egész sereg vonul a hátuk mögött.

​- De ha te velük tartasz, az esélyeik megnőnek, hogy elérik a Magányos Hegyet. Ismered a vidéket, és kevés jobb harcos él Középföldén nálad.

​Thorin horkantott egyet, és fensőbbségesen előredőlt a székén.
- Nincs szükségünk egy nőre. Főleg nem olyanra, aki még az arcát sem hajlandó felfedni előttem.

​- Miért fedném fel előtted a kilétemet, törp? - kérdezte a lány gúnyosan, a hangjában veszedelmes éllel. - Emellett egyetlen szóval sem mondtam, hogy segítek. Ezért nem látom értelmét.

​- Tartozol nekem, Neathril. - szólt közbe Gandalf csendesen, de határozottan. - Segítettem neked, amikor a legnagyobb szükséged volt rá.

​- Igen, és azt a tartozást egyszer lerovom. - vágta rá a lány. - De nem most, Gandalf. Eszem ágában sincs törpökkel szövetkezni.

​- Ne légy ilyen ellenséges! - intette le intőleg a varázsló.

​- Nem sétálok a biztos halálba holmi aranyért és ékszerekért! - jelentette ki Neathril elutasítóan.

​- Nem csupán a kincsért megyünk.- vágta rá Thorin gőgösen. - Az Arkenkő kell.

​- Mindez szép és jó... de úgy tűnik, elfelejtettétek, hogy egy sárkány tanyázik a hegy mélyén. Igen, évek óta nem látták Smaugot, de ez nem jelenti azt, hogy halott. Egyből megérezné a szagotokat, amint beteszitek a lábatokat a kapun.

​- Nem is ők mennének be először. - jelentette ki Gandalf sejtelmesen. - Hanem egy Betörő. Egy félszerzet, akire az út során vigyáznod kell.

​- Egy félszerzet testőre legyek? - horkant fel a lány, s a hangjában meglepettség és mély felháborodás keveredett.

​- Igen!

​- Nem fog ez a nőszemély velünk tartani! - szögezte le Thorin ridegen. - Haszontalan lenne a számunkra.

​- Oh, valóban? - húzta ki magát a lány. Lassan, teátrális mozdulattal megragadta a köpenye szélét, és hátrahúzta a csuklyáját.
Sötétszőke, finoman fonott haja vállára omlott, s lelepleződött makacs, finom vonású arca, sötét barna szemei. Thorin dühösen mérte végig a lány vonásait, de a tekintete azonnal megállapodott a finoman hegyesedő tünde-fülön.

​- Egy tünde... - köpte ki a szót Thorin olyan mély gyűlölettel, mintha mérget ízlelt volna. - Ő végképp nem jön!

​- Neathril kiváló harcos, Thorin! - emelte fel a hangját Gandalf, elfojtva a körülöttük lévő morajt. - Ne ítéld el a származása miatt! A képességei és az acélja jelenthetik a különbséget a siker és a halál között.

Thorin lassan az asztalra könyökölt. Sötét szemeiben gyanakvás és hűvös méregetés keveredett.
​- Gondolom, ára is van, ha velünk jön. - mondta a törp, s a hangja csupa él volt.
​Neathril előredőlt, szemeiben veszélyes, acélos tűz villant.

​- Egy: nem vagyok zsoldos, törp! - vágta rá habozás nélkül. - Kettő: kizárólag Gandalf miatt mennék, mert tartozom neki. És három... ha te annyira fizetni akarsz a jelenlétemért, eszem ágában sincs megakadályozni benne.

​Thorin egy hosszú, feszült pillanatig hallgatott. Végül halkan felhorkant, de a tekintetéből látszott, hogy a lány egyenessége és gőgje - még ha tündétől is jött - kiváltott belőle némi fanyar tiszteletet.
​- Legyen! - egyezett bele Thorin, s hátra dőlt a székén. - Jöhetsz, tünde.

​- Ez azt jelenti, hogy velünk tartasz? - kérdezte Gandalf, miközben a szeme sarkában megjelent a jól ismert, elégedett csillogás.

​- Igen! - jelentette ki Neathril határozottan. - De tisztázzuk: kizárólag a félszerzet védelméért vállalok felelősséget. A törpökért nem. Ezzel a küldetéssel pedig végleg letudtam feléd a tartozásomat, Gandalf.

​- Rendben van. - bólintott a varázsló méltóságteljesen.

​Neathril nem vesztegette tovább az idejét. Megragadta a köpenyét, mélyen a szemébe húzta a csuklyáját, és felállt az asztaltól. Egyetlen pillantásra sem méltatta a fogadóban dülöngélő férfiakat, némán vágott át a füstös kocsmai forgatagon, majd kilépett a Pajkos Póni ajtóján a szakadó esőbe.
​A kinti hideg levegő azonnal kitisztította a tüdejét. A fojtogató pipafüst és sörszag után jólesett a nedves föld és a zápor illata. Megállt a fogadó eresze alatt, s felnézett a sötét, viharos égre.
​Hirtelen halk léptek neszeztek mögötte. Gandalf lépett ki a fogadóból, s megállt a lány mellett, botjára támaszkodva.

​- Kérhetek tőled még valamit, Neathril? - szólalt meg a varázsló halkan, hogy a zápor kopogása elnyelje a szavait.

​- Úgy tűnik, a kéréseidnek soha nincs vége, öreg. - felelte a lány anélkül, hogy ránézott volna.

​- Kérlek, vigyázz Thorinra is az úton. - mondta Gandalf halkan, s a hangja megtelt komolysággal. - Sötét erők leselkednek rá a vadonban. Sokan akarják a halálát, és a fejére vérdíjat tűztek ki. Thorin makacs, gőgös törp... de a szíve a helyén van. És Erebor jövője az ő kezében pihen.

​Neathril egy pillanatra hallgatott. Eszébe jutott, hogy valójában kinek is tartozik az életével, és kinek a megvédésére tett egykor csendes ígéretet. Lassan a varázsló felé fordította a fejét, s a csuklyája árnyékában felsejlett határozott, acélos tekintete.

​- Reménykedjünk, hogy a törp királyod hallgatni fog a jó szóra, ha veszély fenyegeti. - mondta végül, s egy apró, szinte észrevehetetlen bólintással jelezte: vállalja a feladatot. - Mert a saját gőgje ellen én sem tudom megvédeni.

​Anélkül, hogy megvárta volna Gandalf válaszát, kilépett az eresz alól, s eltűnt Bree sötét, esőtől áztatott utcáiban.