Idegen, mégis ismerős - BnHA ff.

1. fejezet

Félelemmel és izgatottsággal teli léptem be az iskola területére, ahol a memóriám kicsit el tudott igazodni a felvételi vizsga útmutatásai miatt. Nem gondoltam volna hogy az még jól jöhet hogy megtanultam mi hol van.
Egy kicsit jobban megszorítva a táskám szíját és egy nagy levegőt véve elkezdtem keresgélni az osztályom ajtaja felé. Amikorra már feladtam volna, a sarkon befordulva találtam meg az ajtót, ami... Elég magas volt.
Benyitottam, amikor is... Csak egy tanár volt bent egy csomó asztal előtt ahol már voltak cuccok lepakolva mindenhova. Körbenéztem szabad helyért, amikor is a 20 pad helyett 21 volt a teremben.

- Késtél - a tanár unottan nézett rám majd a szabad hely felé biccentett. - Pakolj le és gyerünk kifele. Felmérés.
Az utasításainak megfelelve gyorsan a felém nyújtott tornafelszerelést elvettem, ledobtam a táskámat és az öltözők felé vettem az irányt (amit a tanár mutatott meg mert máskülönben hajnalig kerestem volna egy ekkora épületben). Amint benyitottam egy kisebb kiáltozás vette kezdetét mert mindenki meglepődött odabent, aztán sorra vették tudomásul hogy én lettem a huszonegyedik diák.
- Örülök hogy végül lány lett az utolsó diák - hálálkodott az egyikük az égieknek.
- Miért...? Várj, hadd találjam ki. Mindegyik fiú egy idióta? - mosolyogtam kicsit erőltetten mert azt se tudtam milyenek még a többiek.
- Nem, az egyikük idegbeteg és mindegyikünk fél tőle - vallotta be az egyikük. Ez érdekes volt hallani. Vállat vontam majd elkezdtem én is öltözködni és beszélgetni a többiekkel.

Az öltözködés közben néhány robbanást lehetett hallani a fiúk öltözőjéből, majd amint a többiek informáltak hogy "ez az idegbeteg" megnyugodtam hogy nem éppen a suli robbant fel. De pár perc múlva szerencsére kijutottam a dezodorszaggal túlfújt szagú helyiségből, ami jó volt; máskülönben megfulladtam volna odabent.
A lányokkal együtt sétáltunk ki a felmérőpályára ahol mindenki ott volt már. Páran teljesen nyugodtan, mások izgatottan viszont a legtöbbjük aggódva várták a felmérést. Nem értettem az utolsó csapatot, hisz ez csak egy felmérés, nemde?

- Egyébként... A lányok nem hallották, de aki a legutolsó a felmérésen... Kicsapom - mondta halál nyugodtan az osztályfőnökünk.
Minden lány halálra vált arccal - vagyis a legtöbben - fogadták a hírét ennek. Nem a legkecsegtetőbb ajánlat volt az én véleményem szerint.
Egymás után felsorolta a felméréseket - távfutás, távolugrás, magasugrás, oldalra szökkenések, kislandahajítás meg a többi (a felénél elvesztettem a fonalat) - majd az első helyszínre kísért minket. Az ötven méter futás.
A tanár párokba rendezett mindenki kettesével futotta le - vagy használva a képességüket csinálták meg - az ötven métert. A legtöbben használták az erejüket a feladat leküzdésére de voltak akiknek nem volt kompatibilis a képességük a feladattal.
Majd egy páros következtével mindenki két lépést hátrébb ment. Én hátranézve elcsodálkoztam hogy mégis miért mentek visszább, majd valaki gyorsan elhúzott onnan. Épp időben, mert a páros egyik tagja ha ott álltam volna, egy sült csirkét robbantott volna belőlem. Aha, szóval ő az idegbeteg. Kissé túlságosan is az. Véleményem szerint.

Majd amint mindenki megvolt, én következtem. Egy helyben álltam, az ujjaimat egy csettintő pózba állítva, várva a startot. Majd amint megszólalt a start, csettintettem egyet.
A testem vízként összesett majd összealakult a start vonalnál, mindössze kettő tized másodperc alatt, ami azt eredményezte hogy én lettem a leggyorsabb mindenki közül.
Mindenki elismerően nézett rám, és a fogyatékosnak tikkelt a szeme mert legyőztem.  Figyelemre se méltattam de a szemem sarkából láttam hogy még egy ideig engem nézett majd a tanár felé fordította a figyelmét. Megforgattam a szemem, hogy egyszerűen ez a senkiházi nem tudja elfogadni a vereséget. Idióta.
- A következő feladat...

~~~

Az összes feladatot sorban mindenki megcsinálta. Voltak akik egyesekben jobbak voltak, és voltak akik nem. A robbanékony srác mindenben jobb volt a többieknél kivéve a fizikai feladatokban (felülések, satöbbi), emiatt nem is csodálkozom hogy a legjobbak között volt, hisz ez nagy teljesítmény - harmadik lett. De ő viszont nagyon ideges volt hogy ő csak harmadik lett - idézve: "a selejtek között". Páran elkezdtek vele vitatkozni, én meg inkább pár lépéssel hátrébb álltam mielőtt lerobbantja a fejemet.
Majd az én nevemet meglátva a nyolcadik helyen elmosolyodtam. Nem is olyan rossz. Ahhoz képest hogy...
Majd a gondolataimat megszakítva megpillantottam egy zöld hajú srácot. Reszketett akár a nyárfalevél. Megnéztem mégis merre néz, majd... Megpillantottam hogy az utolsó helyezettnek a nevét nézte, majd a fejemben összeraktam hogy valószínűleg ő lett az. Az utolsó helyezett akit kicsapnak. Együttérzéssel a szememben néztem rá, majd Aizawa-sensei megszólalt.

- Amúgy... Azzal hogy kicsapom az utolsót, azzal csak viccelődtem. Senkit se csapok ki, mert mindegyikőtökben látom a potenciált. Ha nem lett volna akármelyikőtökben is, repültetek volna innen - jelentette ki halál nyugodtan.
Az előbb majdnem idegösszeroppanást kapó fiúból konkrét szökőkút áradt eme szavak után. Gondolom megkönnyebbült. Kettő biztató hátbaütögetéssel próbáltam arra ösztönözni hogy legyen egy kicsit takarékosabb a vízzel, majd miután ez nem nagyon sikerült, visszaindultunk a sulihoz.

:3 haliho remélem mindenkinek tetszeni fog ez az új könyv amit írok. Megpróbálom a legtöbb poént belehelyezni a történetbe de nem mindig fog eszembe jutni minden (emiatt tervezem újranézni az egész sorozatot- khm khm). Egy mondattal: remélem tetszik a könyv és várjátok az új részt ^^

Adios •w•