A Gengszterek Városa 1.

12.-Fejezet

– Kérlek, csak nyugodj le! Ezt beszéljük meg később! – Körbenézek a tágas hálószobában, ha ezek a falak beszélni tudnának, sok-sok szívet tépő történetet árulnának el rólam.

– Teljesen nyugodt vagyok cseszdmeg! – üvölti mérgesen a folyosóról – Bármikor szólhattam volna neki ,hogy még élsz, de nem tettem, tartottam a pofám, és mivel hálálod meg? A jó büdös semmivel!

Oh, csak ezt ne! Nem akarom.

– Klaus – megnyalom a kicserepezett ajkam és a kezembe veszem a telefonom. – Könyörgöm, egyedül róla ne essen most szó!

– Miért ne? – ököllel rácsap az ajtóra, és egy pillanatra megáll bennem az ütő, amikor meglátom, hogy repedések jelentek meg a fa felületen. – Yakow úgy tudja, hogy az unokahúga meghalt, ez bármikor megváltozhat, csak rajtad áll, hogy kinyitom e szám.

Yakow Ivanov, a nagybátyám, a szüleim gyilkosa.

Miatta hagytam el az otthonom, ha rajta múlt volna, most valahol Moszkvában lennék örömlány, és valószínűleg valamelyik bordély házaiban ráznám a fenekem az orosz gengszterek perverz szemei előtt. Erre készült, amikor a szüleim lemészárlása után rájött, hogy maradt egy szemtanú, én. Elszöktem tőle, és idejöttem Amerikába, Klaus valahogyan mindent megtudott a múltamról, a származásomról, régóta ez a jolly jokere, a maffiózó nagybátyám.

Minden napomat úgy éltem, hogy csak még egyet, és mégy egyet.

– Klaus... – veszek egy mély levegőt, megpróbálom rendbe tenni a forgószélként kavargó gondolataimat, csakhogy az lehetetlen, félek.

– Mi van közötted és a szőke pöcs között? – úgy érzem magam, mint egy bűnös akit tetten értek és most megfizetek az árulásomért

– Ni..nincsen semmi, tudod jól, hogy gyűlölöm.

Biztos vagy te ebben Tatyana?

Őszintén már fogalmam sincs, hogy mit is érzek vele kapcsolatban, de a kezdeti ellenszenvem valami egészen mássá alakult az elmúlt néhány hétben, amióta újra találkoztam vele. Három évig semmi másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy feljelentett. Visszagondolva a múltra lehet, hogy ő már akkor látta azt, amit én még nem, hogy egy eszköz vagyok Klaus alattomos játékaihoz.

Már mindegy, ha csak rá gondolok a legőrültebb pillanatokban is képes vagyok vigyorogni.

– Valóban? – egyszerre érzem a hangjában a gúnyt és a megverést – Nos eléggé sajátosan fejezed ki.

–Nem értem mire gondolsz. – Veszek egy mély levegőt és megpróbálom leküzdeni a kezdődő émelygésem, rosszul vagyok, tudom jól, hogy ez a közelgő pánikrohamom egyik jele.

–Tatyana Elizabeth Ivanov, mindent tudok rólatok baszd meg!

Nem..nem szabadna, tudnia arról...nagyon vigyáztam.

–Teljesen félreérted! Nem történt semmi olyasmi sem amire most gondolsz, nem tennék ilyet! – Szánalmas vagyok, ahogyan megpróbálom menteni az értéktelen életem. Mentegetőzni akarok egy olyan embernek, aki szemrebbenés nélkül képes volt kezet emelni rám.

– Igen? – neveti el magát. – Akkor szabadna tudnom, hogy mégis mi volt az a kibaszott csók?

A kurva életbe!

Miután megcsókoltam Xaviert nem volt visszaút. Tisztában voltam vele, hogy hibát követtem el, és átléptem egy határt, de olyannyira akartam őt, hogy nem voltam képes megálljt parancsolni a vágyaimnak, és megtettem. Emlékszem az illatára, érzem a kezét derekamon,hallom ahogy felnyög az élvezettől, amit én váltok ki belőle. Soha életemben nem kapaszkodtam még úgy egyetlen egy férfi ingjébe sem , mint az övébe.