Novellák

Amikor az enyém lettél (Lando Norris 2. rész)

A találkozásunk hihetetlen volt. Olyan mint egy mese vége ahol a jó mindig megkapja a jutalmát. Csak az én varázslatos mesém remélhetőleg most kezdődik majd.

Apukámnak ez az út egy nyaralással egybekötött munka is volt. A szállásunk csodálatos volt, minden kényelmet biztosított számunkra. Éva és apa egy szobában volt, és hála a jó égnek Gréta és én is külön voltunk, mert azt hiszem ha össze vagyunk zárva, tényleg megöltük volna egymást.

Miután leszálltunk és kipakoltuk a dolgainkat azt hiszem jó időre elegünk egymással a családból. A repülőn mindenkivel és egymással is összevesztünk, szóval jó magyar szokás szerint repültek a szitkok és az átkok. Mindenkinek baja volt a másikkal.

Az egyik idióta kisgyerek rugdosta a székemet, a másik üvöltött. Apa csak gondterhelten sóhajtozott én meg morogtam az orrom alatt. Éva persze mosolygott és mutatta mindenkinek a kedves oldalát, hogy aki nem ismeri azt hihesse milyen kedves nő, pedig egy utolsó rohadék, de mindegy...

– Ó, hogy a görcs is úgy rángassa a lábad mint amilyen erővel az ülésemet rúgod! – morogtam ökölbe szorított kézzel.

– Miért vagy ilyen? Még kicsi.... – Szólt be természetesen ki más, mint Gréta

– Nem mindegy? Úgysem érti! De valahogy nem ez volt minden vágyam, hogy fogalmam sincs milyen magasságban épp egy üvöltöző kisgyereket hallgassak miközben a másik kis ganéfej lerúgja a kurva vesémet! – Magyaráztam amikor megint erőset rúgott rajtam a hátamnál ülő

– Fú, baszd meg! Ha nem fejezi be én széttépem! - Morogtam és idegbeteg arcot vágva hátra fordultam hátha észre veszi magát a hülye gyerek, de persze nem...

– Viselkedj már! Miért van az, hogy veled sehol nem lehet megjelenni? – Fonta karba a kezét Éva mire apa is felkapta a fejét és Évára nézett majd a homlokára tolta a szemüvegét.

– Ne ő legyen már érte a hibás, mert más nem tudja megnevelni a gyerekét...

Nagyon meglepődtem, hogy apukám megvédett, pláne Évával szemben, ilyen is nagyon ritkán fordult elő.

Gréta meg az anyja a megnevelős résznél jelentőségteljesen egymásra néztek majd rám.

– Semmi baj. De tudjátok, ha egyszer kórházba kerültök nagy eséllyel én leszek az orvosotok. Majd lehet annyi érzéstelenítőt adok, hogy csak egy kicsit zsibbadjatok el, de végig érezzétek ahogy vágnak titeket! – Vigyorogtam majd ezek után benyomtam a fülesem és megpróbáltam úgy tenni mint aki élvezni az utat és nem akar egy rugdosódó kisgyerek arcába taposni és felgyújtani a "családja" felét.

Mivel a cég állta az utat nem kellett átszállni sehol, direkt járattal mentünk, bár még így is hosszú és zsibbasztó volt az út. Kora este lehetett amikor landoltunk. Taxit hívtunk és apa bediktálta a szálloda nevét. Ott már minden simán ment. Megkaptuk a szobakulcsokat és a hotelben vacsoráztunk. Apuék lepihentek szerintem, Grétát nem tudom de gyorsan lezuhanyoztam és bedobáltam a dolgaimat egy kis táskába, felvettem egy fehér pántos rövid ruhát, egy kényelmes papucsot és elindultam felfedezni a közeli tengerpartot és az ottani lehetőségeket. Jól akartam érezni magam ha már az oda út ilyen pokoli volt. Amikor először ért a lábam a homokos talajhoz úgy éreztem, hogy most már semmi gondom nincs.

Azonnal lekaptam a papucsom és mezitláb rohantam az első nyugágyhoz.

Fogalmam sincs róla, hogy ezért kell – e fizetni, vagy nem, de egyből befeküdtem és becsuktam a szememet majd megéreztem a finom illatokat és láttam, hogy a közelben van egy bár.

Mérlegeltem, hogy megéri - e itt hagyni a széket egy pohár jéghideg valamiért és a válaszom igen volt.

Két nagy pohár jéghideg Aperollal tértem vissza. Sajnos a báros pasas nem értékelte a poénomat, mikor kérdezte, hogy kinek viszem a második italt én pedig erre azt válaszoltam neki, hogy a másik személyiségemnek. Na mindegy, pedig jó poénnak szántam.