Kosársuli

1. fejezet - 4. rész

Egy szőke srác áll oldalt, a sárgás falat támasztva. Mikor észrevesz minket, ellöki magát támasztékától, és elénk lép.

– Herczeg! Mondtam, hogy a bal oldalon találkozzunk! –csóválja a fejét, ahogy kezet fognak. 

– Ott voltam én is. Csak a másik balon – feleli Konrád. 

– És a másik balon találtad ezt a kosaraslányt? – pattan mellém a szőke srác. 

– Aha. Bár gondolom, ez nem akkora teljesítmény, tekintve, hogy most sok kosaraslány lehet itt, a pályaudvaron – tűnődik Konrád. 

– 24 mindenképpen – értek egyet, hiszen minden osztályba egyenlő arányban vettek fel fiúkat és lányokat. 

– Krisz vagyok – nyújtja a kezét a fiú. 

Miután kezet rázunk, egy pillanatra megemeli az ellenzővel hátracsapott baseballsapkáját, és aláigazítja sötétszőke haját. Fehér rövidnadrágot, piros vászoncipőt és bő pólót visel, amin összevissza színes, többnyire sárga és piros hullámos vonalak sorakoznak. Nyakában egy szögletes fejhallgató pihen, ritmusos dal hallatszik ki belőle. 

– Én pedig Luca. 

– Csak Luca? Nincs valami izgi beceneved? – érdeklődik. 

– Általánosban sokan hívtak Törcsinek. – Mivel Krisz nagyon lazán viselkedik, próbálok én is így tenni, de nagyon izgulok. Kicsit megremeg a hangom, és csak remélni tudom, hogy nem vették észre. 

– Mert törsz-zúzol a pályán? – vonja fel a szemöldökét. 

– Nem, csak Török a vezetéknevem. 

– Jól van, egyelőre maradok a Törcsinél, amíg nem találok ki valami ennél is jobbat – hagyja rám, majd hármasban indulunk tovább feltehetőleg most már tényleg az ötödik vágány felé. 

Konrád és Krisz elkezdenek beszélgetni a tegnapi NBA-(észak-amerikai profi kosárlabdaliga) meccsről, és ha jól hallom, a táborról is, de én nem merek beleszólni az eszmecserébe, hiszen csak most találkoztunk.

Megkönnyebbülten lélegzek fel, mikor megpillantom a kopott és koszos táblát, melyen a nagy ötös szám díszeleg. A vonat már bent áll, de egy kisebb diáksereg egyelőre a peronon várakozik mellette. 

– B-sek, ide! – halljuk meg a forgatag távolabbi végéről az erőteljes férfihangot, mire átverekedjük magunkat a többieken és csatlakozunk a mieinkhez. 

– Sziasztok! – köszönt minket egy magas férfi, sötétbarna hajjal és borostás arccal. Megnyerő külseje ellenére visszafogottnak tűnik. Emlékszem rá a felvételiről, ugyanis ő is tagja volt a bizottságnak, hiszen eleve meg volt határozva, hogy ő lesz az egyik új ofő. 

– Szekeres Vilmos vagyok, a 9/b osztályfőnöke. Mondjatok nekem egy nevet, legyetek szívesek.

A fiúk előzékenyen rám pillantanak, ezért én kezdem a sort, azután Herczeg Konrád és Orova Krisztián. 

– Krisztián? – pillant fel tanácstalanul Szekeres. 

– Igen. Ne mondja nekem, hogy nincs ott a nevem, mert tévedés az egész, és fel se vettek! – lovalja bele magát Krisz. 

Meglepetten pislogva hallgatom. Nem tudom, hogy csinálja,de ezek szerint nemcsak velem ultra közvetlen és beszédes, hanem az ofővel is. 

– Itt Orova Béla áll – mutat a kezében tartott gyűrött papíron lévő névsorra. 

– Egy másik Orovát vettek fel helyettem? – szörnyülködik Krisz. 

– Biztos vagyok benne, hogy téged vettünk fel, csak elírták a neved – nyugtatja meg Szekeres. – Nincs esetleg harmadik neved?

– De – bólogat nagyban Krisz. 

– A Béla? 

– Dehogy! Muszáj elárulnom? Utálom – fintorog. 

– Ha nem Béla, akkor amúgy is tárgytalan – legyint Szekeres, Krisz pedig fellélegezhet.

Az első fejezetet beleolvasóként tettem fel, a könyvet bármelyik könyvesboltban megtaláljátok! :)