Viki Morton

95 4 0
                                    

Nem tudom ki lehetett az de a könnyek csak özönlöttek a szememből,teljesen eláztattam annak a személynek a vállát.Percek teltek el mikor már alább hagyott a sírásom és nem fedte könny a szememet így felnéztem.Jake volt az aki itt volt nekem ezekben a perceben.
-Köszönöm-motyogtam el halkan miközben a földet néztem.Ő az állam alá nyúlt és kezébe fogta az arcom majd közeledett,fejemre egy puszit nyomott majd egyedül hagyott a gondolataimmal.Leültem a lépcsőre a hidegben és újra utat engedtem a könnyeknek.

Liam Peterson:

Amint beléptünk Viki egyből Carterhez repült ugy voltam vele inkább iszok valamit mert nekem ehhez nincs kedvem hogy azt nézzem hogyan és mi módon eszik meg egymást.Nagyrészt a fiúkkal voltam de mind fogott magának valami pláza lányt így egyedül hagytak amivel lehetőséget kaptak azok a lányok akik nem elégszenek meg a párjukkal.Már a negyedik lány közeledett felém,egy festett szőke miniruhában.Hányingerem van az ilyenektől de úgy komolyan.Nagyon magyarázott valamit a körmeiről mikor sietősen haladt el mellettem valaki ezzel meglökve engem.Hátrafordultam és láttam hogy Viki könnyekben ázó szemmel pillant vissza rám és eltátog egy "bocsit" majd ki siet.Egyből utánna mennék de egy kar fog vissza.
-Majd én-néz rám Jake de időm se volt válaszolni már el is tűnt.Itt maradtam ezzel a kicsit se vonzó lánnyal aki nem mellesleg idegesítő nagyon.Komolyan mondom az ilyenektől falra mászok tapadnak mint a bélyeg.
-Neharagudj de nekem most mennek kell-indulnék el de MEGINT vissza tart egy kar de jóval gyengédebb mint előzőleg,a lány visszarántott és megcsókolt.Én nem viszonoztam egyből ellöktem de nem időben.Vik végig nézte csessze meg.Elrohant majd keresésére indultam végig szaladt a folyosókon majd ki a suli ajtaján,egyből követtem ám mikor kiértem az épületből eltűnt.

Viki Morton:
Már teljesen nyugodtan álltam fel a lépcsőről majd befele indultam a fiúkhoz.Egy kisebb körben álltak mikor oda mentem mind rám néztek és mosolyogtak.
-Jobban vagy?-súgta a fülembe Jake.Mosolyogva bólintottam.
-Liam merre van?-nézelődtem de sehol sem találtam.
-Fordulj csak meg kislány-mosolygott kajánul Mason.Ó bár ne tettem volna,bár ne kérdeztem volna rá fránya kíváncsiság.Megfordulva Liam és azt a szőke csajt láttam akik éppen nyalakodnak,miért esik ez ennyire szarul?Miért fáj ez a szívemnek?Miért pont ő?Könnyek újra utat találtak a már szinte száraz szememben és megint szinte nem kaptam levegőt.Ideje hazamennem elég ebből az egész hülye bálból.Átszaladtam a folyosón egy két nyalakodó kiéhezett tinédzser között egyenesen ki a hűvös éjszakában.Magam mögött hallottam lépteket így az első utcába befordulva a falhoz dőltem.Miért pont velem van ez?Sietősre vettem a haza utat.Haza érve becsaptam a szobám ajtaját és az ágyra feküdtem.

Néző a meccsrőlWhere stories live. Discover now