A beosztá 3.

6 0 0
                                    

      Az idei nyaram első fele meglehetősen hamar eltelt. Sok trükköt tanítottunk Skynak, a sok alatt kettőre gondolok. Emelet törzsvásárlókká váltunk a helyi cukrászdában. Rendszeresen kviddicseztem barátosném segítségével.  A segítség az annyit takar, hogy kézségesen dobálta, a földröl nekem a kvaffot. 

 Mire már észbe kaptam javában az agusztusban jártunk. Ami csak egyet jelenthet, eljött a pillanat amikor először megyek majd a a Roxfortba. Ugyan miért? A beosztásom miatt! Nagyon várom már azt, hogy melyik házba kerülök. Lolo meggyőződése a griffendél de a Lukovszki házaspár szerint hollóhátas leszek. Nekem ötletem sincs, hogy vajon hová kerülök. Én ezt a dolgot a süvegre hagyom.

El is érkezett a várva várt nap, agusztus 7-e a beosztásom  napja. Egész  éjszaka alig aludtam valamit, pidig a jól alvók táborának oszlopos tagja vagyok. Végig azon gondolkoztam vajon milyen, lesz a Roxfort és az igazgató. Úgyhogy a reggelem meglehetősen fáradtan, korán indult el. Miután elvégeztem reggeli kötelező teendőimet felvettem, a tőlem megszokotnak számító, fekete fehér kockás magasderekú szoknyámat, egy fekete elegánsabb hosszú ujjú felsővel. Szememet törölgetve battyoktam le a lépcsőn, egyenesen a konyhába valami ennivalóért. 

- Jó reggelt Amanda!- köszöntem álmosan. Most bezzeg álmos vagyok!-Van már valami reggeli készen?-kérdeztem éhesen.

-Természetesen van! A kedvedért csináltam csokis palacsintát!-újságolta lelkesen.-Ülj csak le az asztalhoz mindjárt viszem is- komótosan helyet foglaltam az étkezőben, a már megszokott helyemen. Eközben Amanda serényen összeállította a palacsintáimat. - Jó étvágyat kedvesem!- kiáltotta, a lebegő tányér után. a konyhából. 

Mogyogtam egy "Köszönömöt" és már neki is kezdtem első étkezésemnek ma. Hihetetlen módon az étvágyam ugyanolyan volt mint általában nem úgy mint az alvásom. Étkezés közben azon gondolkoztam, vajon be fogok majd kerülni a kviddiccsapatba. Ugyanis nagyon lelkes játékosa vagyok eme játéknak. Szívem szerint őrző lennék legszívesebben ha szabad az a poszt. Bár hajtónak se lennék utolsó szerintem.

 Reggelim után felmentem a szobámba a taláromért és már rohantam is a nappaliba, ahol már Seb, Lotte apukája várt rám. Ugyanis oly embertelen időpontba volt a találkozóm, hogy már most el kellet indulnom.  Időpont alatt hajnali fél kilencet értek.

-Készen állsz?- kérdezte érdeklődve.

-Nagyából igen- mondtam bátortalanul.

-Tudod, hogy nincs mitől félned, akárhova kerülsz az lesz a legjobb számodra. Tudod, hogy számunkra semmit se számít majd a ház ahová beosztottak, nekünk az számít, hogy jól érezd magad ott ahol majd leszel- meghatódva borultam a széttárt karjaiba. Számomra ez nagyon sokat jelentett, én mindig is egy apa figuraként tekintettem Sebre, ő pedig rám fogadott lányaként.- Na most már tényleg menned kell, mielőtt lekésed az egészet- mosolygott rám bátorítóan.

Ezzel a végszóval el is tűntem a kandalló lángjai közt, egyenesen az igazgatói irodába. Szerencsémre talpra érkeztem és még kormos se lettem.

-Á Miss Vettel kisasszony! Szép napot, örülök hogy a Roxfort még egy igen tehetséges boszorkánnyal bővülhet.

- Jó napot Dumbledore professzor, én köszönöm a lehetőséget!- mondtam határozottan.

-Rendben kezdhetjük is a beosztását, kérem foglaljon helyet- mutatott egy székre- most ráhelyezem a fejére a teszlek süveget és majd a süveg beosztja az egyik Roxforti házba. Nem szaporítanám tovább a szót, kezdhetjük is.- ekkor ráhelyezte a süveget a fejemre a professzor.

-Á egy új diák!  Ráadásul egy Vettel hova tegyelek? Szín tisztán emlékszem nagyapádra ő  griffendéles volt. Hasonlítasz rá, te is tettre kész vagy, bátor, meggondolatlan de meglehetősen éles eszű, csak ezt nem igazán gyakorlod. Hmm a tudásszomjad  is említésre méltó.-mondta a hang a fejemben.- Ezek mellet hűséges is vagy. Nagy erő lakozik benned! A hugrabugba nem illenél, nem vagy hozzá elég nyitott. A mardekárba nem szívesen raknálak, mert azok közt szintén különc lennél. Marad a hollóhát és a griffendél. Neked van valami elképzelésed?- kérdezte a hang. Nincs gondoltam, magamban.- Hát jólvan! Legyen a griffendél!- az utóbbi mondatot már hangosan mondta.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Apr 09 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Életem ékkövei (Sirius Black ff.)Where stories live. Discover now