Két tűz között

5.fejezet

Nem akartam még kinyitni a szemeimet, hiszen az azt jelentené, vissza kell térnem a valóságba. Szembesülnöm kellene a rideg valósággal, de jelenleg jobban érzem magam így. Közelebb húzódtam hozzá, arcomat a mellkasához fordítottam és bele szippantottam a bőrének az illatába. Tudom a mozdulatom ösztönös volt, de éreztem, ahogy megrázkódik a teste a nevetéstől. Álmosan nyitottam ki a szemeimet és először pislognom kellett párat, hogy tudatosuljon bennem, hogy mosolyogva figyel. Hajamon óvatosan végig simított először. Kék szemein látom, hogy kicsikét fáradt. Felemeltem a fejem és megcsókoltam. Nem tudom, mennyire helyes így cselekednem, de megtettem. Már megtettem és ennyi.

-Szia... Mi volt ennyire vicces?-borostás arcára simult a tenyerem.

- Csak csikiztél. A hajaddal.-mosolygott rám. Nem számítottam erre a válaszra, de így is visszabújtam a vállához. A takarót gondoskodóan fentebb húzta rajtam és nyomott egy puszit a homlokomra. Őszintén fura, hogy bárki ilyen gondoskodóan viszonyul hozzám.- Hogy aludtál?

- Már amit aludtam?-kuncogtam halkan.-Azt nagyon jól... Csak picit fáj a fejem.

- Azzal nem vagy egyedül.-sóhajtott fel és tudtam a fejfájásra utalt, hiszen tegnap este mind a ketten a pohár fenekére néztünk. Talán nem kellett volna itt maradnom éjszakára. Ez az első gondolat, ami átfutott az agyamon. Valljuk be mindig nem menekülhetek. Nem is akartam menekülni. Teljesen önként döntöttem arra, hogy ide jövök. Jó talán az alkohol erőteljesen bátorított, de jönni akartam... és itt is maradtam.

- Kevesebbet kellett volna innunk.

- Külön-külön ittunk.-vigyorgott.

- Oké... Ez igaz. A fiúk itattak, mert nem akartam lemenni a buliba.-vallottam be, miközben a vállamra apró köröket rajzolt. Ez igaz is, hiszen először nem is akartam elmenni az összejövetelre.

- Ez most komoly?-kérdezett rá, és én csak szemeimet forgatva bólintottam.- Akkor jövök nekik egy sörrel. Csak tudnom kell, hogy ki beszélt rá, hogy elgyere.

- Bolond.-könyököltem fel az ágyon. Vigyorogva túrt a hajamban. Óvatosan ér hozzám... Cirógat... De hogyan hozhatnám fel azt a dolgot, amire annyira nyíltan rákérdezett rá az este... Hogy Fernando a barátom. Ujjait éppen végig húzta az ajkaimon és éreztem abban a pillanatban az arcom halványpiros színt vessz fel. Fogalmam sincs, hogyan sikerült kiváltania belőlem ezt a reakciót, de még is. Még is így reagálok, mint valami tinédzser lány. Pedig már rég kinőttem azt a korszakomat.

- Kérsz kávét?-tette fel a kérdést.

- Ha nem okozz, gondot kérek.-húztam apró kis mosolyra a számát.

- Reggelit is csinálok neked.-nevetett fel. Egyszerre mozdultunk és csúsztunk ki az ágy szélére. Körbe pillantottam és a földön megpillantottam a fekete ruhámat, de nem akartam még azt magamra ölteni. Pierre, mint ha gondolatolvasó lett volna, hiszen átnyújtotta nekem az egyik felsőjét.

- Már ha nem zavar, hogy az enyém...-vonta meg a vállát lazán. Csak rápillantottam és elvettem tőle a fehér felsőt. Gyors mozdulatokkal bújtam bele, és ahogy végig néztem magamon felnevettem.

- Ez most komoly?-ez az egy apró kérdés bukott ki belőlem.

- Szerintem jobb áll neked az Alpha Tauri színe... Nem vagy... hogy is mondtad? Méhecske.-huncut mosoly jelent meg az arcán. Inkább nem mondtam semmit se. Csak felálltam az ágyról és mellé léptem.

- Akkor megkapom a kávémat?-biccentettem oldalra a fejemet. Tett egy lépést felém és megfogta a kezemet. Mosolyogva adott egy apró csók az ajkaimra és ezek után együtt sétáltunk a konyhába. Gondoskodóan készítette el a fekete nedűt, úgy ahogy kértem. Kicsikét hosszúra nyúlt az egyszerű művelet. Persze tudom, hogy ezt nem kellene. Nem kellene lopott csókokat váltanunk... Cinkosan egymásra mosolyognunk, de valahogy ezek az apró kis mozzanatok mind kettőnk számára egyszerűen csak jött. A pulton ücsörgök, ahova ő ültetett fel és bele kortyoltam a hófehér bögrébe.