Prológus 1.

7 0 0
                                    

Eleonóra Auréli Vettel sosem tudta megérteni azokat az embereket akik képesek voltak reggel kilenc előtt felkelni szünidőben. Ő se gyakran követte el eme botrányos cselekedetet. Ezen a reggel mégis megtörtént, hogy hajnali fél nyolckor kipattantak a szemei. Ugyanis egy bagoly türelmetlenül kapargatta a zárt ablakát.

Nagy kínok közepette sikerült kinyitnom a szemeimet. Ez a reggel ennél szebb nem is lehetne, gondoltam magamban. Gyorsan felültem a piha-puha ágyamból és már rohantam is az ablakomat kaparászó bagolyhoz.

-Jól van már megyek- morogtam kelletlenül a vendégemnek.

Gyors mozdulattal ki is nyitottam az ablakomat és beengedtem a madarat. Az uhu lábáról szerencsére hamar le tudtam szedni a levelemet. Egy kis csemegével meg is jutalmaztam postabaglyomat, aki az íróasztalomat választotta pihenőhelynek. Amint megpillantodtam azt, hogy ki küldte azonnal elmosolyodtam. A legjobb és egyben egyetlen barátnőmtől Lotti volt oly kedves, hogy hajnalok hajnalán zaklat. Pillanatokon belül már serényen olvastam sorait, amelyeket egyenesen a Roxfortból küldött nekem.

Szia Ella!

Nagyon örülök, hogy végre egy iskolába fogunk járni szeptembertől. Szinte kicsattanok az örömtöl már csak abba reménykedek, hogy te is griffendéles leszel mint én. ÚÚÚ el sem tudom mondani mennyire várom már azt, hogy hosszú idő után végre megvicceljünk valakit közösen. Majd be tudom mutatni neked Lilyt, tudod ő az akiről már nagyon sokat meséltem. Garantáltan a kedvenc helyünké fog válni a csillagvizsgáló torony, kicsit hasonlít a mi házunkban lévő erkélyre bár a csillagvizsgáló kicsit magasabb. A Roxfortban sok titkos alagút van párat már ismerek is, van egy kettő amit megkereshetnénk majd közösen. Képzeld itt a Roxfiortban is vannak csínytevők nagyon komoly húzásaik vannak, tudod ők azok a tekergők akikről már írtam. Amint vége a tanévnek szeretnélek nyárra megint meghívni hozzánk. Bár felőlem nálad is lehetünk, feltéve ha Bianka nincs a közelben. Apropó Bianka ne is törődj vele! Az a nő egy komplett idióta. Szerinted melyik házba tartoznál? Gondolkozz rajta!

Ölel Lolo!

-Vajon melyik házba kerülnék?-tettem fel hangosan a kérdést amelyen már egy ideje gondolkoztam.

A hollóhátba szerintem nem lennék elég szorgalmas, a hugrabughoz nem vagyok elég barátságos, a mardekár meg szimplán nem szinpatikus, úgyhogy kizárásos alapon marad a griffendél.

Miután sikeresen megemésztettem ezt a gondolatmenetet elindultam le a konyhába valami ennivalóért.

-Jó reggelt Órni és Évén- köszöntem oda az öreg házimanóinknak.

-Jó reggelt kisasszony-köszöntek kórusban.-A rántottája az asztalon van, jó étvágyagyat hozzá!-

Evés közben általában hajlamos vagyok elbambulni, most se történt ez másképp. Amint hozzáláttam az ételhez máris szárnyrakaptak a gondolataim. Fejben már messze jártam az étkezőasztaltól. A házkupáért való küzdelem és izgalmak jutottak eszembe.

-Éss hivatalosan is kezdetét veszi a kviddicskupáért való végső küzdelem. A polevixpek és a snürüxsöket láthatjuk a mai meccsen- mondta a kommentátor Nacsa Alex.

Tisztán látom a szemem előtt a lelátón örjöngő tömeget, a háztársaimat akik általában megvetve méregetnek de most nekik is csak a győzelem számít. Ezért a mai nap csak simán átnéztek rajtam ami önmagában elég meglepő volt számomra. A házam kviddiccsapatában az örző szerepét töltöm be.

-A játék ezennel elkezdődött a játékosok mindent megmozgatva küzdenek a győzelemért- narrálta Alex.

A meccs már körülbelül két órája tarthat de a cikesz még nem került elő. Kezdtem egyre jobban fáradni. Hála Merlinnek a cikesz felbukkant , ami azt jelenti nemsokára elhagyhatom a karikák előtt elhelyezkedő teret ami meg könnyebülés lenne számomra.

Következő kép ami bevillant az az volt ahogyan a csapattal ünnepeltük a szenzációs fogónkat. Ezek után váratlan fordulat történik, Bianka a semmiből felbukkan és elrángat az első adandó kandallóig. Hazahopponálunk és jön a nem várt része a dolgoknak.

-Hogy képzelted te mocskos kölyök, hogy kviddicsezni mersz az én engedélyem nélkül! Szegény biztos forogna a sírjában ha tudná miket mersz te megtenni!- mondta sőt inkább ordította a fülembe Bianka.-Jártam bent az igazgatónál és elintéztem, hogy kirugjanak, az iskolában előforduló helyzet miatt- kiabálta.

-Most komolyan beszéltél az igazgatóval?- kiabáltam hitetlenkedve.-Helyzet, miféle helyzet? Netán a sok félvérrel és a mugliszületésüekre gondolsz, akik az iskolában tanulnak, azokra gondolsz?-kérdeztem tajtékozva.

-Igen azokra a senkikre gondolok, a sárvérüekre!- mondta-Honnan veszed a bátorságot, hogy velem kiabálj te hülye gyerek! Ideje még egy illemleckének-előrántotta a pálcáját és rám szegezte.-Crucio!-

Egy hatalmas áramütést éreztem és rettentően elkezdett fájni mindenem. Sikítottam, ordítottam Bianka mégi folytatta tovább kínzásomat. Az átok a nyakamat találta el. A több másodpercen át tartó gyötrő érzést a sötétség váltotta fel.

Még most is beleborzadok ha erre a szinte friss pár hetes emlékre gondolok. Lolo talált rám, a földön fekve másnap amikor látogatóba érkezett hozzám. Azonnal gyógyboszorkányt hívott aki ellátta a sebeimet. Ezek után napokig velem maradt és vigyázott rám, nehogy romolja az akkor még instabil állapotom.

A reggelim befejeztével felmentem a szobámba felöltözni és tanulni, mert mi mást csinálnék iskolaidőben, egyedül itthon. Felvettem a kedvenc nyári lenge virágos ruhámat. Szokásomhoz híven a telekinézist gyakoroltam. Gyermekkorom óta megy ez a pálca nélküli varázslási forma, az évek alatt egyre inkább erősödött, a sok gyakorlásnak köszönhetően.

Kedvenc tantárgyaim az átváltozástan, bűbájtan és az skv (sötét varázslatok kivédése). Bájitaltanból sosem voltam jó, a sok összetevő, különös logikátlan elkészítési mód mindig megzavar. Ezért sose tudok jó bájitalokat főzni.

Miután végeztem röpke öt perces TANULÁSOMMAL mára, elmentem sétálni a ház közelében lévő muglik által lakott falucskába. Nagyon szerettem az emberek között sétálni és nézni őket, annyi féle dolgot lehetett tőlük tanulni, hogy azt egy boszorkány vagy varázsló fel sem tud fogni. Öröm számomra látni a sok boldog gyereket az utcákon. Kisétáltám a kedvenc kis úgynevezett parkomba, ahol felmásztam egy közepes méretű fára és elkezdtem olvasni. A jelenlegi kedvenckönyvem egy mugli regény amelynek a címe Zabhegyező. Meglep, hogy a varázstalan emberek milyen nagyszerű történeteket tudnak megírni.

Nagyon belemélyedtem a könyvbe így csak akkor eszméltem fel, hogy este van amikor már az orromig se láttam el. Lábaimat gyorsan kapkodtam a hazafelé vezető úton. Amint be estem a ház ajtaján rohantam is a konyhába valamiféle késő esti vacsorát kérni Éventől. Egy egyszerű szendvicsre esett a választásom, természetesen kakaóval. A vacsora alatt kifejezetten figyeltem arra, nehogy elkalandozzak netán elbambuljak. Nem hiányzik nekem mára még egyszer átélni ezt a szörnyűséget. Szóval gyorsan szinte rágás nélkül ettem meg vacsorámat.

Lefekvés előtt első utam a fürdőbe vezetett ahol gyorsan lezuhanyoztam és hajat mostam. Könnyed mozdulatokkal kifésültem enyhén göndör világos barna majdhogynem szőke hajamat. Fésülködés közben megakadt a tekintetem, az alig pár hete szerzett nem túl szép sebhelyen. A heget a többivel egyetembe Bianka okozta. Ez az ő egyedi illemleckéje amit meglehetősen gyakran szokott rajtam alkalmazni. Tekintetemet elszakítottam a tükörképemtől és felvettem a pizsamámat. Ami a kedvenc rövidnadrágomból és apukám egyik pólójából ált, ez a legkényelmesebb.

Azonnal bemásztam az ágyamba és az ablakomon kibámulva, aludtam el a csillagokat nézve.

___________________________________________________________

Sziasztok!

Remélem tetszik nektek eddig a könyv igyekszem hozni a folytatást. A helyesírási hibákat jelezzétek nekem kommentben, hogy tudjam majd javítani őket.Az Ultra Sylvanusról nem sok információt találtam ezèrt a házakat èn találtam ki.

Ölel az író!

Életem ékkövei (Sirius Black ff.)Tahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon