A Gengszterek Városa 1.

11.-Fejezet

– Tudod mit, erre ne is válaszolj. – Dühít, ahogy velem beszél, de türtőztetem magam. Csalódott, és a legkevésbé az hiányzik neki, hogy egy pöcsnek nevezzem az anyja előtt.

– Nem bírtam tovább otthon maradni. Ezek ketten, George és Thomas újra kezdték, most egymás nénikéjét szidják. Sok volt. – megvonom a vállam, majd zsebre vágom a kezem.

Apám arcára halványan, de sikerül egy kisebb vigyort előcsalnom. Rettenetes a kapcsolatunk, ez tuti. A tekintetét visszavezeti a kezében szorongatott fényképekre. Olyan mintha teljesen zárlatot kapott volna az agya, és képtelen másra gondolni, azon kívűl,hogy egy pszichopata gyilkos csinálta fel az anyját.

–Egyszerűen nem tudom elhinni. Lehetetlen. – A képre meredve hadarja a szavakat. Úgy bámulja a biológiai apját, mintha az magáról a Holdról származna.

– Vittorio... Még a neve is tipik maffia. – forgatom a szemem.

Szánalmas, de ezer éve nem beszéltem vele tíz percnél tovább.

Válasz gyanánt, csak egy hülye vagy, kisfiam nézést sikerül kicsikarni belőle, de számomra ez megfelel. Elveszem tőle a képet, és jó magam is szemügyre veszem a gengszter nagypapi arcát. Fekete-fehér, de így is tökéletesen látható a bal szeme alatt megjelenő kisebb sebhely, ahogyan az arcán is, ami a fülétől az álláig tart. Ha tippelnem kellene a haja fekete vagy sötétbarna, a szemét nem tudom kitalálni, de a tekintete maga a gonosz. Olyan fickó, aki először egyesével levágja az ujjaidat, és azt sósavba mártogatja, mint mások a tortilla chipset a mártogatósba. Öltöny van rajta, tuti, hogy méregdrága. Magas és erős, a testén világosan látni, hogy edzett férfi. Ha él még, talán az ereje gyengülhetett, de még képes lehet néhány fájdalmas csapásra.

– Negyvenhét éven át mindenki titkozott előttem, közöttük az anyám is.– Érzem, hogy le van sújtva, de a hibáztatással nem lesz előrébb.

Elveszhetett bennem egy napkeleti bölcs, ha ilyen józan gondolataim vannak.

– Talán jó okuk volt arra, hogy nem mondták el. A nagyi nagyon... – megállok egy pillanatra, és lassan átgondolom, hogy mit is szeretnék mondani. – Vallásos volt. Nem gondolod, hogy szégyellte magát, amiatt mert házasságon kívül esett teherbe? Ráadásul a nemi erőszak soha senki számára nem kellemes, már ha ez jó szó erre.

– Egy vagyok közülük nem érted? – csattan fel dühösen. – Nézd meg, olyan vagyok, mint ez a szarházi! – Visszaveszi tőlem a képet.

– Tény, elkövettél néhány hibát, de a megcsalás nem tesz téged maffiózóvá. – Összekulcsolom a kezem a mellkasom előtt, ám van egy erős gyanúm, hogy nem sikerült meggyőznöm.

– Aha, csakhogy tizenöt évesen nem éppenséggel voltam minta gyerek. Esküt tettem a szentségit!

–Milyen esküről van szó? – kérdezem félszegen,eddig még nem volt semmilyen tudásom a maffia beavatásokról.

–Olyanról,ahonnan ezt a sebet szereztem. – a jobb tenyerét felém fordítja, ahol halványan,de megtalálom a sérülését.– Hagytam, hogy egy félszemű barom megvágja a tenyerem, engedtem, hogy a kezembe nyomjanak egy kibaszott szentelt képet és tűrtem, hogy elégessék. Addig kellett fognom, amíg a tűz meg nem égetett.

–Csak azért, mert meghalt a nagyi? – Valószínűleg úgy nézhetek rá, mint egy hülye, de annak is érzem magam, mert erre nem tudok magyarázót találni.

Állj le amíg még lehet, Xavier, kezdesz újra átlépni azon a bizonyos határon.

– Igen, de valahol mégsem. – Zsebre vágja a kezét, és mélyen a szemembe néz – A halálakor tizenhárom voltam,egy évig csak a szobámban dekkoltam... George még az iskolából is kivett, magán tanuló lettem arra az évre.