Csend a káoszban

May szemszöge

Sírva kapcsolom ki remegő kezemben tartott készülékem, amin ötödjére jelent meg legjobb barátnőm arca.

-Jól van May, nagy levegő tudod beszív, kifúj-mantrázom magamnak, amikor hirtelen egy ajtócsapódásra kapom fel a fejem. Felállok és könnyeimet letörölve indulok meg a hang felé, mert fogalmam se volt róla, hogy más is ismeri ezt az elhagyatott mosdót az iskola épülete alatti kazánház mögött. Mikor átértem a mosdó férfi részére, egy fiút láttam aki belever mégeggyet a falba, aztán sírva lecsúszik a földre. Vettem egy nagy levegőt és félve hozzá szóltam.

-Szia.-köszönök halvány mosollyal a számon, mire a fiú összezavarodva rám nézett, és letörölte gyorsan könnyeit.

-Szia.-köszön vissza egy kicsit rekettes hangon.

-Mi a baj?-kérdem tőle miközben szépen lassan leülök mellé a földre.

-Minden oké?-kérdem, rá emelve tekintetem

-Utálom ezt a kérdést. Mindenki csak azért kérdez rá, hogy jófejnek tűnjön holott nem érdekel senkit se.-mondja dühösen az ismerős srác

-Én tényleg tudni szeretném, hogy mi a baj.-mosolygok rá biztatóan

-Az Anyám.-csak ennyit mond egy kis idő múlva

-Mi van Anyukáddal?-hül el az arcom erre a mondatára

-Az a baj, hogy még csak most halt meg Apa erre Anyám már pasizik-jelenti ki ökölbe szorítva véres kezét

-Sajnálom, hogy meghalt az Apukád. Én is mostanság vesztettem el az Édesanyámat.-mondtam halvány mosollyal arcomon, figyelve a fiú reakcióját

-Sajnálom.-néz bocsánatkérően szemembe.

-Semmi baj, már egy kicsit ülepedett bennem, azért mégis lassan egy éve, hogy meghalt.-a padlót bámulva, könnyeimmel küszködve válaszolok a fiúnak.

-Hogyhogy itt vagy?-kérdezte egy kis idő után

-Mert azt hittem senki nem ismeri ezt a helyet csak én. Ide szoktam jönni, ha nem vagyok valami jól, vagy egyedül szeretnék lenni-válaszoltam kérdésére

-Miért nem érzed jól magad?-néz mélyen a szemembe

-Mert Apukám újra elkezdett randizni-nevetek fel ironikusan a helyzetre, amiért ő is ide jött, ugyan ez miatt a probléma miatt.

-Na dejó, a két gyerek akiknek meghalt 1-1 szülője és most a másik fél el kezdett randizni, és ide menekülne, a többi diák sajnálkozó pillantása elől-nevet fel ő is a helyzetünkön

-Nem fáj a kezed?-kérdem, miközben észrevettem, hogy még mindig vérzik említett testrésze, a fal csapkodásától.

-Nem igazán, a falnak jobban fájhat-nevetett fel, mire nekem is el kellett mosolyodnom.

-Add a kezed-szóltam a fiúra aki furcsállva nézett vissza rám.

-Mivel ápolod le a kezem, egy elhagyatott mosdóban?-teszi fel a jogos kérdést, miközben én elővettem az edző táskámban lévő dobozkámat.

-Ezzel-mutattam fel diadalittas mosollyal az életmentő dobozkámat.

-Meg merjem kérdezni, hogy miért van nálad egy komplett elsősegély doboz?-kérdi felvont szemöldökkel, mire felnevetek.

-Azért van ez nálam, hogy ha edzésen lesérülök, akkor be tudjam kenni vagy kötni a helyet ahol fáj.-magyaráztam meg neki, miközben elkezdtem lefertőtleníteni a sebét.

-Auucs..-szisszent, fel abban a pillanatban ahogy a fertőtlenítő hozzá ért a felszakadt bőréhez.-Jaj a nagy kosár kapitány nem bír ki egy kis fertőtlenítőt?-kérdem kuncogva, mire hirtelen rám néz.

-Honnan tudtad?-hül el teljesen.

-Tudod én is ebbe az iskolába járok-mosolygok kedvesen az összezavarod fiúra.

-Igen, ezt tudom, mivel nem lennél itt ha nem ide járnál, meg ismerős is vagy valahonnan de nem tudom honnan-gondolkodik el a srác

-Én a suli röplabda csapatának "kapitánya" vagyok-mondom idézőjelet rajzolva kezemmel a levegőben.

-Tényleegggggg, most nyertetek meg valami versenyt, nem?

-Igen, az országos döntőt-mosolygok a fiú felismerésén

-Amúgy bocsi, de én nem tudom a neved-jelenti ki bátortalanul, mire felkacagok

-May Elizabeth Hansley, de csak simán May-nyújtom át egyik kezem miközben másikkal a még nem rögzített kötését fogom.

-Én meg Cole, Cole Warren Anderson-Villantja rám az 1000 wattos mosolyát, miközben elfogadja kezemet és megrázza

-Jól van Cole készen van-jelentem ki jól sikerült munkámat nézegetve.

-Köszönöm szépen hölgyem-hajol meg szórakozva, mire rá mosolyogtam.

Sokan azt mondják, hogy a sportoló fiúk csak magukkal foglalkoznak, hogy nem érdekli őket mások érzései, hogy bunkók, de ő más. Ő udvarias, kedves és vicces. Ami hihetetlen, hogy nagyon rég nem nevettem annyit amennyit ebben a negyedórában vele.-gondolataimból az előttem álló fiú zökkentett ki.

-Te is hallottad?-kérdi kicsit ijedten