Karácsonyi Manóverseny

Első Fejezet

            

Karácsony közeledtével az északi sark lakói egyre izgatottabbak lettek. A szorgos kezek villámgyorsan jártak. A manók szélsebesen dolgoztak. Olyanok voltak, mint egy hangyaboly. Egy kívülállónak káosznak tűnhetne ez, ám igazából nem az. A munka jól megszervezetten zajlott, és mindenki vidáman végezte a rábízott feladatot. Voltak, akik csomagoltak, mások játékokat gyártottak, gépeket kezeltek, a munkára felügyeltek, szállítottak, vagy épp kakaót vittek a munkásoknak.
Minden manó arról álmodik, születése óta arra vágyik, hogy mikor felnő, akkor a gyárban dolgozhasson. Nincs is ennél jobb munka, nagyobb móka... vagy talán mégis. Akad egy ennél is jobb feladat, egy különleges lehetőség, mely minden évben megadatik egy manó számára. A télapó ugyanis kiválaszt egyet közülük, aki elmehet vele, és részt vehet az ajándékok kiosztásában. Nagy feladat ez, és csakis a legjobb mehet, ezért egy öt feladatból álló versenyen kell megküzdeniük egymással a manóknak, és a győztes a mikulással tarthat.
Minden évben hatalmas felhajtás van a verseny körül, és a manók már jóval korábban megkezdik a felkészülést. Minden szabadidejüket gyakorlással töltik, akár csak főhősünk, Alfi, a kis manó, aki ebben az évben indulhat először, és már kismanó kora óta arról álmodik, hogy ő lesz a Mikulás segédje, ám ehhez mindent bele kell adnia, mert kisebb is, ügyetlenebb is a többieknél, akik sokat ugratják cukkolják. Ő azonban nem törődik velük. Meg akarja nyerni a versenyt, és nem foglalkozik a többiekkel, akik mind le akarják beszélni a versenyen való indulásról. Szerencséjére a két legjobb barátja mellette áll, és támogatják.

Alfi percenkét lesett az órájára, és úgy tűnt, hogy az idő egyre lassabban telik. Nem akart múlni a délelőtt, pedig már szeretett volna túl lenni rajta, hiszen délután kezdődik a versenyzés, ma van az első verseny napja. Kétszáz manó indul, és csak a legjobb száz juthat tovább. Alfi reméli, hogy tovább jut, főleg, mert az első versenyszám az ő szakterülete, hiszen a csomagoló részlegen dolgozik, ott, ahol a gyerekeknek készült ajándékokat csomagolják. Az első versenyszám pedig a csomagolás lesz. Minden szabadidejében gyakorolt. Minden versenyszámra évek óta készül, de tudja, hogy nem sok esélye van. Eddig egy manónak sem sikerül az első évében megnyernie a versenyt, ezért ő sem indul nagy eséllyel, de bízik magában, és szeretne minél tovább eljutni, hogy megmutathassa mire is képes. Ha eljutna az utolsó előtti versenyig, akkor már híres lehetne, és talán Bella, a szépséges manólány is felfigyelne rá. Évek óta szerelmes belé, de a lány még csak észre sem vette. Egyszerűen még csak a létezéséről sem tud.
Bella is, mint minden manólány, ugyanazért a manó fiúért, Jackért rajong. Jack az elmúlt években mindig megnyerte a versenyeket, és ezért évek óta kísérheti a Télapót az útjára. Őt tartják a legesélyesebbnek arra, hogy a Télapó új jobbkeze legyen. Roger, aki az elmúlt háromszáz évben látta el ezt a feladatot, úgy döntött, hogy visszavonul. Eleget dolgozott már, és szeretne pihenni. A manók több száz évig élnek, és most szeretné élvezni a pihenést. Jack pedig méltó utódja lehetne. Egyik manónak sincs akkora tapasztalata, mint neki. Már akár egyedül is képes lenne kivinni az ajándékokat, és az elmúlt két évben Roger mellett dolgozott. A manó lányok körbe rajongják, köztük Bella is. Alfi mindig ámulva figyeli, ahogy a sarki kakaózóban egy seregnyi lány társaságában italozik.

Alfi gondolatai teljesen elkalandoztak, és észre sem vette, hogy elszállt az idő.

- Alfi! –kiabált Emma, a legjobb barátja- Gyere már! El fogsz késni.

- Elkésni? –ijedten bámult maga elé, majd kiugrott a futószalag mögül, amire a becsomagolt játékokat kellett raknia, és szaladni kezdett. A csarnok hatalmas volt. Emmához érve együtt szaladtak tovább. Át a csarnokon, az épületen, át szembe a jégcsarnokba, ahol a versenyt tartották. A nézőtér tele volt. A manók beszélgettek, kakaót szürcsöltek, bekiabálva buzdították társukat. Lent a pályán pedig már ott várakozott a kétszáz manó, hogy összemérhessék tudásukat. Mind izgatottan várták a verseny kezdetét. Voltak kik még gyakorolták a csomagolást, másik ugráltak, futottak, míg egyesek csak ültek, és vártak, vagy épp meditáltak.

- Rengetegen vannak –nézett körbe.

- Igen –sóhajtott fel, és tekintett ő is körbe. Odalent hatalmas volt a nyüzsgés, de nem erre figyelt fel, hanem Bellára, aki Jacket körül rajongva ugrált, és buzdította. Ettől egy kicsit elment a kedve Alfinak. Ám nem fordulhatott meg. Bizonyítani akart. Azt akarta, hogy lássák mire is képes.

- Képes leszel rá –Emma megölelte, majd felment a lelátóra, ahol már Erik, a barátja várta. Alfi pedig a pálya felé indult.

Az eredményjelző táblán visszafele számolt az óra. Alig két perc maradt vissza. A pályán már csak azok maradtak, akik indultak a versenyen. Mind egy nagy kupac maci körül álltak. Előttünk egy asztal volt csomagoló papírral, ragasztóval, ollóval. Tíz percük lesz arra, hogy a legtöbb macit csomagolják be. Az a száz manó jut tovább, akiknek ez sikerül. Az emelvényen megjelent a Télapó. A csarnokban csend lett. Várták a jelzését, ő pedig jelzett. Meglengette a hófehér, sarkcsillagos zászlót. Sípszó törte meg a csendet, és elkezdődött a verseny. A kis manókezek villámgyorsan kapkodták a macikat, és csomagolták be őket. Az eredményjelzőn folyton változott a sorrend. Alfi remekül indított, és a legjobb ötven közé került. Egymás után kapkodta a macikat. Felpillantani sem volt ideje. A lelátókon ülő manók hangos kiabálással buzdították kedvenceiket. Persze a tömeg legnagyobb része Jacknek szurkolt. És nem is hiába, mert ő állt az élen. Toronymagasan vezetett. Annyira gyorsan csinálta, hogy esély volt arra, hogy megdönti a rekordját, amit két éve állított fel. Tíz perc alatt harmincegy macit csomagolt be. Tavaly csak huszonnyolcat, de azzal is nyert. Ám ha megkapja a kinevezést, akkor nem indulhat több versenyen, ezért szeretne rekordot beállítani, és olyan eredményt elérni, melyet senkinek sem sikerülhet megdönteni.
Miközben ő torony magasan vezetett, Alfi kezdett bajba kerülni. Már csak kilencvennyolcadik volt. Az egyik macinál sok időt vesztett, és nem biztos a továbbjutása. A többi manó egyre gyorsabbá vált, míg ő nem tudott nagyobb tempóra kapcsolni. Amire elérték az utolsó egy percet, arra már csak százkettedik volt. Egyre hátrébb csúszott. Tizenkilenc macit sikerült becsomagolnia, míg Jack már harmincötnél járt, és azon volt, hogy elérje a negyvenet. Ha sikerül neki, akkor biztos lehet benne, hogy azt a rekordját senki sem lesz képes megdönteni. A keze villámgyorsan járt. Bella a pálya széléről buzdította, de nem csak ő szorított érte. Legalább a nézők fele Jacknek szurkolt. Nagyon szerették, ő pedig ebből merítette az erejét, és gyorsaságát, amire Alfinak is szüksége volt. Ismét százon belülre került, de nem volt biztonságban. Minden pillanatban változott az eredmény, és az utolsó pár másodpercre ismét kívülre került. Emma, és Erik a lelátó tetejéről kiabált neki. Buzdították, támogatták, bár ő ebből semmit sem hallott. Csak a Jacknek szurkolókat hallotta. Jack pedig elérte a bűvös negyvenet. Alfi pedig még csak huszonkettőnél járt, és százon kívül. A nézők elkezdtek tíztől visszafele számolni. Tíz, kilenc, nyolc... kiabálták, Alfi pedig kétségbeesetten kapkodott, még mindig százon kívül volt. Ha itt kiesik az nagy szégyen, hiszen ő csomagoló, és ha nem jár sikerrel, akkor még az ottani munkáját is elveszítheti, hiszen nem volt még olyan, hogy csomagoló ne jutott volna be az első százba. Az arcán verejtékcseppek jelentek meg, kezei remegve kapkodtak. A nézők számolását lassított felvételként élte meg... hét, öt, négy... és még mindig százon kívül volt... három, kettő... a szíve majd kiugrott a helyéről. Ha azzal a macival nem hibázik, akkor most a legjobbak közt lehetne, de az a hiba sokba került neki, és szinte biztos, hogy ki fog esni. Nehéz helyzetbe került... egy hallotta a végső számot, mely élesen hasított a fülébe... majd megszólalt a csengő. Letelt az idő. Letette az ollót, csomagolót, és lesütött fejjel állt fel. A nézők berohantak, persze mindenki Jackhez, és ő végig nézhette, ahogy Bella a nyakába ugrik, és gratulál neki. A szíve összeszorult, gombóc volt a torkában. Szerelme mást ölelt, és ünnepelt.

- Sikerült! –kiabálva futott felé Emma, és Erik. –Sikerült! –kapta fel Erik, és pördült meg vele.

- Sikerült? –kikerekedett szemekkel csodálkozott rá.

- Igen –vigyorgott- kilencvenkilencedik lettél. Megcsináltad.

- Tényleg? –még mindig nem akarta elhinni. Felnézett a kijelzőre, ahol ott volt a neve. Valóban sikerült. A szomorúság eltűnt az arcáról. Elmosolyodott, majd magához ölelte a barátait, és együtt ugrándoztak, örültek a sikerének.