Luna (Befejezett)

7. Fejezet

A napjaim, ùgy teltek el, hogy Cole egy szòt sem szòlt hozzám. Levegőnek néztük egymást. Felkeltem, ettem, Zojaval töltöttem a napjaimat. Nem nagyon tudtam magammal mit kezdeni, azon kìvül, hogy a falu gyengepontjait fedeztem fel. Helyiekkel ismerkedtem meg, és a gyerekekkel játszottam. Ők sokkal befogadòbbak, mint felnőtt társaik. Amikor velük kergetőztünk, vagy bùjòcskáztunk, mindig az öcsémet jutattatta eszembe. Hihetetlenül hiányzott. Még csak tizenkét éves, és nem tudom, hogy valaki játszik e vele is ùgy ahogy én ezekkel a kölykökkel. Igyekeztem ezeket a gondolatokat elhessegetni, de mindig visszataláltak hozzám.
A mindennapjaimnak viszont egy kihagyhatatlan pontja volt, mégpedig a reggeli edzés végignézése. Ugyan nem állhattam be közéjük, de mégis felpezsdìtett, hogy legalább nézhettem őket. Eddig nekem is ez volt az életem, de ennek már vége. Legalábbis egy jò időre elfelejthetem.

A ma napra sikerült Zojanak beszereznie nekem egy nadrágot, egy inget és egy tunikát. Nem volt különösebb bajom a ruhákkal, amit csináltatott nekem, de azokban nehéz volt mozogni, és folyton elakad a ruha szegélye játék közben.
Amikor magamra öltöttem ùj ruháimat, kissé ùjra önmagamnak érezhettem magam. Ez nagyon felvillanyozott, bár Zojanak nem nyerte el a tetszését az ùj szettem. Szerinte nem elég nőies, amire én csak egy lesùjtò pillantást küldtem válaszul. Hatalmas vigyorral a képemen indultam meg, a ház mögötti gyakorlòpályához, ami gyorsan le is lankatt, amikor egy ùj arcot fedeztem fel.
Logan volt az. Hirtelen ledermedtem, és annak a szörnyű éjszakának emlékei törtek felszìnre. Zoja is észrevette, hogy valami nem stimmel, és ő is a férfira meredt. Ő nem tudhatta, hogy mi történt, de mégis megszorìtotta a kezem. Logan észrevette, hogy őt figyeljük, erre egy eszelős mosoly villantott rám, szinte vicsorgásnak tűnt.
Az ezután történtekre nem vagyok büszke, de a testem magátòl cselekedett. Kirántottam a kezemet kìsérőm szorìtásábòl és futásnak eredtem az erdő felé. Nem érdekelt, hogy hová lyukadok ki, csak minél messzeb kerüljek attòl a pöcsfejtől. Szaladtam, ahogy csak bìrtam, mìgnem egy erős kar meg nem rántott, és megállìtásra kényszerìtett. A nagy lendület miatt, mindketten a földre zuhantunk. A testem ismét önállòsìtotta magát, és még a földettérés előtt, előrántottam a tőrömet. A támadòm nyakához szorìtottam, és vicsorogtam, mint egy veszett kutya.
Cole volt az. A mellkasán ültem és kést szegeztem torkához.

- Beszélj! - haragosan ordìtott rám.

Nem rezzentem össze, de válaszra sem méltattam. Tùl sok érzés kavargott bennem, és csak szabadulni akartam. Ha most elvágnám a torkát, kereket oldhatnék. Mire utánam erednének, én már messze járnék. Cole tekintete elsötétedett, mint ha belelátott volna a fejembe.

- Tedd meg! - szűrte fogai között, mérhetettlen haraggal.

Amikor nem mozdultam, közelebb hajolt, ìgy a tőr is mélyebbre nyomodott. Néhány csepp vér sarjadt nyakán ejtett vágásábòl, de ez nem zavarta. Mélyen a szemembe nézett, és követelte, hogy tegyem meg.
Közben egyre közelebb és közelebb hajolt arcomhoz, és már átölelte a derekamat.
Tekintete szinte megbabonázott, érintésétől pedig teljesen elvesztem.
Félre dobtam a tőrömet, de még mindig egymásra meredtünk. Szánk majdnem összeért, éreztem dühös zihálását az arcomon.
Nem tudom mi ütött belém, de a pillanat hevében megcsòkoltam.
Cole egyből viszonozta. Vadul, és követelőzőn. Egyik karjával közelebb vont magához, mìg a másikat a hajamba fùrta.

Néhány percig ez ìgy ment, mire észbe kaptam mit is művelek, és eltoltam magamtòl. Dühösen fölpattantam, és visszasiettem a település irányába.
Cole ezt nem hagyta annyiban, és utánam iramodott. Amikor utolért megragadta a karomat, ìgy szembefordìtott magával.

- Engedj el! - förmedtem rá.

- Addig nem, amìg el nem magyarázod, hogy mi ez az egész!

- Hiba volt, sajnálom.

Szavaimban ugyan sajnálkoztam, de még mindig vicsorogtam, és a karomat rángattam.

- Fejezd már be, és nyugodj le!

- Gyűlöllek! - ordìtottam a képébe, és még mindig kapálòztam.

- Nekem az előbb nem ùgy tűnt, de nyugodtan áltathatod magad. Most pedig mond el, hogy mi hùzott fel ennyire, és miért volt nálad fegyver?

Fùjtattam egyet, de engedtem neki. Valakire rá kellett zùdìtanom az érzéseimet, és jelenleg senkim sem volt.

- Amikor elrabolt a kis csapatod, akkor csùnyán megvertek, és ketrecbe zártak, mint egy veszett állatot. Az első éjszaka Logant bìzták meg az őrizetemmel. Kiengedett a zárkámbòl. Megitatott, megetetett, és kedves volt velem. Bekìsért az erdőbe, messze a tábortòl, hogy elvégezzel a dolgom. Ezután rosszra fordultak a dolgok. Letámadott, és rám akarta kényszerìteni magát. Nagyon erős volt, és agresszìv. Ekkor haraptam le az ùjját, és dulakodni keztünk. A földre tepert, és letépte ròlam az ingemet. Ott feküdtem félmesztelenül, és küzdöttem az ellen, amit egy lánynak soha sem kellene átélnie. Ha Zion nem siet a megkeresésünkre, biztos hogy össze is jött volna neki. Az első estém òta nálam van ez a tőr, mert nélküle védtelennek érzem magam. Soha többé nem fogok ilyen kiszolgálltatott helyzetbe kerülni!

A történetem közben, alig tudtam visszatartani a könnyeimet. Torkom elszorùlt, és szégyeltem magam. Nem tudtam Cole szemébe nézni, miközben bevallottam neki mindezt.
Ő addigra elengedte a karomat, és kezével megemelte az államat, hogy a szemébe nézzek.

- Annyira sajnálom! Ha tudtam volna, hogy mi történt, soha nem engedem a közeledbe azt a szarházit! Nem engedem, hogy bárki ùjra kezet emeljen rád! - borzasztò harag járta át szavait.

Láttam rajta, hogy nehezen fogja vissza az indulatait. Nem gondoltam volna, hogy ezt válltja ki belőle. Némán sétáltunk vissza, a faluba. Ùgy éreztem, hogy hiába a megértő szavak, valòszìnűleg ő is ùgy gondolja, hogy én provokálltam ki a történteket. Ez megmagyarázná, hogy miért nem szòlt azòta egy szòt sem.

Amikor visszaértünk a gyakorlòpályára, Cole magamra hagyott, és odasietett Loganhez. Egyből nekiesett, és néhány ütés után, a földre teperte. A férfi nem számìtott a támadásra, de azért ő is bevitt néhány ütést. Cole megállás nélkül csépelte a fejét, mire Logan elájult. Hiába látta ernyedt testét, tovább folytatta, és senki sem avatkozott közbe. Minden csupa vér volt, és valamit tennem kellett. Gyűlöltem a férfit azért amit tenni akart velem, de ezt nem bìrtam tovább nézni.
Odarohantam hozzájuk, és megpròbáltam Colet lerángatni ròla. Mire sikerrel jártam, addigra Logan már nem éllt. Elborzadtam a látványtòl, az arcát péppé verték.
Cole felpattan, és visszasietett, a főházhoz.
Már a szobájában volt mire utolértem, de nem tudtam, hogy mit mondhatnék neki.
Kavarogtak bennem az érzelmek. Legszìvesebben én is ezt tettem volna azzal a féreggel, de ìgy kìvülről végignézve, már egyáltalán nem tűnt helyénvalònak. Tudtam, hogy a Csontok klánja nem ismer irgalmat, de Coletòl valahogy mégse számìtottam ilyen reakciòra.
Az asztalánál ült lehorgasztott fejjel, és csak meredt maga elé. Odamentem a kandallòhoz, és a mellette állò kézmosò edényben benedvesìtettem néhany rongyot.
Lassan odasétáltam hozzá, letérdeltem elé, és a nedves anyaggal elkeztem letörölni kezeiről a vért. Nem néztem fel az arcára, de éreztem, hogy végig engem néz. Ezzel a gesztussal nem meghálálni akartam azt amit értem tett, de ahogy megláttam ilyen állapotban tennem kellett valamit. Nem haragudtam rá, hisz engem választott a népe egyik harcosa helyett. Be kell vallanom ezzel a bizalmamba férkőzött, és a benne lévő állat egyáltalán nem rettentett el.
Egy másik vizes rongyal az arcát keztem letisztogatni, különösen ügyelve a felszakadt szemöldökére, és a szájánál éktelenkedő sebre.
Cole közben az arcomat fürkészte, szemében zavartságot láttam. Mielőtt befejezhettem volna, sérülései kitisztìtását, elkapta a csuklòmat, és ellökte magátòl.
Felállt a székről és otthagyot, egy szò nélkül.