Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
➷ Mindössze nyolc éves voltam amikor először tapasztaltam meg a szórakoztató ipar nehéz, de számomra olyannyira csodált világát. Lenyűgözött. Fantasztikusnak tartottam az énekeseket, a táncosokat, a színészeket, a komikusokat és minden más embert is akik a tévében megjelenve elkápráztatták és a maguk módján megmentették az embereket. Egy akartam lenni ezen bálványok közül és boldoggá akartam tenni az embereket.
A szüleim eleinte ellenezték, hogy már ilyen fiatalon belevágjak ilyesmibe, de végül beadták a derekukat és beneveztek egy tehetségkutató versenyre. A versenyre két hónapot készültem és a kedvenc dalomat adtam rajta elő egy általam választott ruhában és egy általam kreált koreográfiával. A mikrofon rögzítve volt és ezt nem vettem számba a koreográfia kitalálása közben, így amikor a végén körbefordultam elestem a zsinórjában ami teljesen tönkretette az előadásomat.
A zsűri csalódottan sóhajtott fel, a harmincból mindössze tizenkét pontot kaptam, ami természetesen azt jelentette, hogy majdnem utolsóként végeztem a versenyen. Csak azért nem lettem utolsó, mert egy fiú bepánikolt és fel sem ment a színpadra. Viszont figyelembe véve, hogy ő nem is adott elő semmit, így mondhattuk, hogy én lettem az utolsó. Így ért véget az első próbálkozásom a szórakoztatóipar felé vezető úton.
Az ezt követő napokban elég letört voltam, de nem adtam fel. Átdolgoztam a koreográfiát és a hangomon is annyit javítottam amennyit csak tudtam annak érdekében, hogy legközelebb sikerrel járjak. Valamint természetesen kénytelen voltam más dallal indulni ugyanis a verseny szabályzata szerint nem lehetett kétszer ugyan azzal a produkcióval indulni. Ezt a tehetségkutatót fél évenként rendezték meg, tehát hat hónapom volt arra, hogy felkészüljek az újabb megpróbáltatásra.
A szüleim látták rajtam, hogy tényleg komolyan gondolom és nem csak hóbortból érdekel a szórakoztató ipar, így rengeteget segítettek nekem. Ők voltak a közönségem és egyúttal a legnagyobb rajongóim is. Tekintve, hogy messze laktunk minden iskolától és a szüleim itthonról dolgoztak, így magántanuló voltam aminek köszönhetően maximálisan ki tudtam használni az időmet, mind a tanulás, mind a gyakorlás terén.
A fél év hamarabb elrepült, mint vártam. A vizsgáimnak is vége volt már, így tökéletesen a tehetségkutatóra tudtam összpontosítani. Ezúttal sokkal többen vették részt, mint legutóbb, de ez nem tántorított el. Ezúttal győzni akartam és megmutatni mindenkinek, hogy mit tudok. Én voltam a 23-as számú fellépő szóval viszonylag az elején voltam a sornak. Összesen 62 versenyző volt, ami azt jelentette, hogy 61 embernél kellett jobban teljesítenem, ha nyerni akartam.
Amikor sorra kerültem magabiztosan, teljesen feltüzelve léptem fel a színpadra. A zsűri felismert és összesúgtak valamit, de nem érdekelt. Ma azért voltam itt, hogy megmutassam mit tudok és győzzek annak érdekében, hogy egy lépéssel közelebb kerülhessek a nagy színpad és az emberek mosolya felé.
