6.

214 16 5
                                    

A gép sikeresen leszállt én meg sikeresen lejutottam róla.

Ahoz a futószallaghoz mentem ahol a böröndjeinket kellett megkapnunk. A tömmeggel sodródtam míg végül feltűnt a jól ismert fekete böröndöm amit levéve magam után kezdtem húzni.

Jó nagy volt a tömeg és már az eszembe jutott, hogy kérdezzem-e meg Chan-től, "hogy akkor innen hogyan?", de ekkor megláttam egy kis táblát amin a nevem volt. Nem Koreaiul, hogy én is értsem és úgy gondoltam nincs még egy Kiara a repülőtéren így ahoz az emberhez mentem oda.

- Maga Kiara? Bangchan küldött, ha tudod ki ő! - méregetett gyanusan.

- Igen, igen! Én vagyok az! - bólintottam gyorsan, hogy nehogy mégtöbb gyanu tünjön fel benne.

- Azért az elővigyázatosság kedvéért van magánál egy személyi, vagy valami amivel azonosítani tudja magát? - kérdezte, mire én a táskámban kezdtem kutatni, majd átnyujtottam a személyim. - Ó! Köszönöm! És sajnálom a kételkedést, de ma már hárman is bepróbálkoztak, hogy ők azok! - vakarta meg a tarkóját.

- Nem gond! Értem én! Jobb ha minden esetőségre felkészülünk! - bólintottam egyetértően.

Egy hosszú fekete kocsi felé terelt és előttem kinyitotta az ajtót.

- Kérem üljön be hölgyem. - intett a kezével befelé a véleményem szerint limuzinba, de az a valóság, hogy még sosem láttam ilyet élőbe.

Eddig is Seul volt az a város amit leginkább látogatni szerettem volna, de így élőben mégjobban beleszerettem a helybe.

Ez a nagy város, nagy utszái, reggeli napfelkelte, meg úgy az egéssz mesébe illő.

- Itt vagyunk! - szólt hátra a sófőr, de még mielött a saját lábamon szálhattam volna ki egy segítő kéz húzott ki a járműből. - Mondták már, hogy mennyire csinos? Jól áll magán ez a darab. - egy sima fekete pulcsit viseltem semmi eksztrával. Az utakra kényelmesen szeretek öltözni.

- Ó igen? Ezt elmondhatom Chan-nek is? Mármint, hogy mit gondol rollam? - mosolyogtam, de egyáltalán nem kedvesen. Az othoni taxis jobban tetszett az biztos.

Láttam rajta, hogy ezt nem akarja úgyhogy gyorsan megrázta a fejét.

- Ne, kérem ne! Csak jöjjön velem! Bekisérem, jó? - lépett el a látóteremből így végre elémtárulhatott az ahol a karácsonyomat fogom tölteni.

Egy ház volt, elég magas és egy emeletes. A külső falak nagyrésze fehér, az ajtó fenyő barna az ablakokban néhol karácsonyi díszek.

A látványtól elmosolyodok és arra gondolok, hogy ők milyen szépen készülnek a karácsonyra, miközben én minden évben kapok egy üdvözlőlevelet anyájéktól amiben leírják, hogy mennyire hiányzok nekik és egy kis pénzt küldenek, mintha valami csöves lennék, de most nem ez a lényeg.

- Csengessen be! A fiúk már várják! - lépett mellém a sófőr.

Az ajtó mellett meg is pillantottam a kicsi csengőt amit megnyomtam a mutató ujjammal.

Feszülten vártam, de nem akartam mégegyszer csengetni. Az bunkóság.

Lépteket hallottam meg, amik egyre közelebről szoltak és egyszer csak valaki egy kulcsot vett elő és nyílt az ajtó.

Chan mosolygós feje bukkant ki és engem látva csak még élénkebben mosolygott.

- Kia! Istenem, de jó téged látni! Így élőben főleg! - állt félre az ajtóból, hogy be tudjak menni.

- Téged is jó látni Chan! - mondtam és gyorsan beléptem. Nem akartam többet a sófőr mellett áldogálni, nehogy megint bókólni kezdjen.

Nem volt nagy az előszoba, de pont elég volt arra, hogy én könnyedén levehessem a conversem, miközben Chan a falat támasztva nézett le rám.

- Furi a sóföröd! Rámenős... - jegyeztem meg, mert nem akartam halgatni.

Halkan nevetni kezdett miközben én feltápázkodtam, mostmár cipő nélkül csak egy zokniban és figyeltem mi olyan vicces.

- Nem is tudtam! Vagyis nállunk még próbálkozott, így nem gondoltam volna! - gondolkodott, de nem folytattuk a témát, mert hirtelen hárman lettünk a kis helyiségre.

Jeongin és Yongbok érkezett.

- Te csakis Kia lehetsz! Két hónapja nem tud beállni a szája, annyit mesél rólad! - jegyezte meg Yongbok amire én Chan-re pillantottam aki egy kicsit elpirult.

- Miért nem megyünk bennébb? - ajánlotta Chan és nagyon is megértettem, hogy ez neki milyen kínos lehet.

Mind a hárman befelé lépkedtünk csendben. A nappali az elöző szobához képest legalább 8x nagyobb volt. A szoba tényleg nagy volt és ízléses. A butorok nagyrésze fekete ami egy jól kinéző kombinációt alkotott a fehér falakkal és belülről mégtöbb karácsonyra utaló csecse-becse volt.

A falakon átfutott egy égősór ami most reggel még nem volt felkapcsolva és középen egy nagy kanapé volt elhelyezve. A kanapé nem volt teljesen egyenes, az egyk szélén lefelé is meghosszabbították és a fekete kanapé elött egy asztal volt. Egy jó nagy tévé a kanapéval szemben és láttam, hogy még két ajtó nyílik a nappaliból.

- Az ott a konyha! - mutogatott Chan az egyik ajtóra. - Az meg a WC! - mutatta a másik ajtót is. - A szobák az emeleten, és ott is vane gy WC! - magyarázta és én csak most vettem észre a lépcsőt ami fel vezetett.

- Hosszú volt az utad! Nem akarsz pihenni? - nézett rám ugyancsak Chan törődően.

- Nem igazán! Átaludtam az utat és nállunk ilyenkor még csak délután van! Megkell szoknok az itteni időt! - mondtam nekik és láttam, hogy a többiek nincsenek sehol. Gondolom nekik nem annyira fontos, hogy találkozzanak velem amit megis tudok érteni.

Igazából Chan-en kívül nem szamítottam másra, de úgy látom, hogy Yongbok meg Jeongin is örül nekem.

- Hát jó! De azért a csomagodat leteheted! - ajánlotta. - Ha nem gond nincs külön szobád! Te Felix-el és Jeongin-al kerültél egy szobába! - nézett rám bocsánatkérő szemekkel.

- Semmi gond! Te kivel alszol? - lehet, hogy túl tolakodó vagyok, de naaa (:

- Hát igazából Seungmin-al kéne, de ő azt mondta inkább alszik a konyha asztalon mint velem, szóval egyedül vagyok... - mondta zavartan és a reakciómat várta.

- Akkor Seungmin most tényleg a konyha asztalon alszik? - kérdeztem a leg sztupidabb kérdést, mert más nem jutott eszembe.

- Dehogy! Ma este ő alszik az ágyon! Majd csak holnap fog! - vigyorodott el Chan mire nekem is mosolyt csalt az arcomra.

- Akkor Yongbokal meg Jeonginal leszek, igaz? - kérdeztem Chan-t, de inkább az említettekhez fordultam. - Hát akkor tudjátok ki vagyok! Megmutatjátok, hogy hol laktok? - kértem töllük, mire ők hevesen bólógattak és elindultam felfelé.

Láttam, hogy Jeongin mennyire félénk és eszembe jutott, hogy én pár nap mulva négy évvel leszek idősebb nála, vagyis egyidős Chan-el. Yongbok pedig csak simán csendes. Azért remélem, hogy a jövőben jobb kapcsolatot ápolhatok úgy mindenkivel, bár már félek ha Seungmin megtudja a korom, hogy milyen viccet űz majd belöllem, de még mindig csak második legidősebb vagyok.

Felérünk és látom, hogy az ágy mellé egy matrac van leterítve aminek az igazat megvalava nagyon örülök, mert feszengenék velük egy ágyban aludni. Leteszem a böröndöm és lehuppanok a matracra ami meglepően kényelmes.

És így vagyok még kb. három órát, ameddig a többiek is felkelnek.

By.Channies_Rooms

2023.November.4

Remélem tetszik! Majd holnap megpróbálom hozni a kövit! Addig is sziasztok! ❤

A melegséged a hidegem ellen || BangChan FFWhere stories live. Discover now