5.

209 18 7
                                    

Már pár napja bepakoltam, most mégis pánikban nézem át, hogy minden megvan-e és az órára pillantva realizálom, hogy késésben vagyok. A Seul-i járatom kevesebb mint két és fél óra mulva felszáll, és a repülőtér ami Kolozsváron van majdnem két órás út innen én meg még itt szarakodok.

A böröndömet magamután húzva jutok el az előszobáig ahol ügyetelenül kétszer is rossz kulcsot dugok a zárba, de nagy nehezen kijutok. A reggeli rohanás ellenére a taxik-ban elég nagy szerencsém van, mert az egyik pont most ment el a házam előtt és még időben letudtam stoppolni.

A taxis a böröndömet látva kiszált és kedvesen segített betenni hátra a csomagtartóba.

Miután ő visszaült a vezető űlésbe én meg hátra pattantam be a visszapillantóban nézett rám. A pali nem tünt töbnek harminc-nál, biztos csak most kaphatta meg ezt az állást.

- Hova vigyem? - kérdezte udvariasan és ekkor rájöttem, hogy még nem mondtam semmit.

- A Kolozsvári repülőtérre! És nyugodtan tegezzen! Az út hosszú és nem akarom, hogy kényelmetlen legyen ha mondjuk beszélgetnénk! - mondtam, mert nem szerettem ha magáznak, főleg nem azok akik csak pár évvel idősebbek nállam.

Beindította a motórt és elindult. Már majdnem negyed órája voltunk úton mikor úgy érezrem nincs mit csináljak, szóval gondoltam majd dumcsizok a taxissal.

- És mi a neved? - érdeklődtem és reméltem nem veszi rossz néven ha kérdezgetek.

- Gergő, de mindenki Geri-nek szólít! És a tiéd? - mosolyogva néz rám a visszapillantóból. Visszamosolygok.

- Kiara, de csak Kia! - mondom neki és látom rajta, hogy meglepődik. Hát igen. Kevés Erdélyinek van ilyen neve.

- Szóval Kia! Hove repülsz? - közben elkaptunk egy piroslámpát szóval ott vártuk a zöldet miközben várta, hogy válaszoljak.

Párszor megfontoltam, hogy mennyit is áruljak el, de úgy voltam vele, hogy Gerivel kevés esély van, hogy még az életemben találkozzak, szóval hosszú mesélésbe kezdtem a magánéletemmel kapcsolatban. Kitértem arra is, hogy ez a mindenség előtt mennyire egy depressziós kiscsaj voltam, de ő csak halgatta.

Nem hinném, hogy szeret beszélni, viszont láttam rajta, hogy érdekli a dolog és ha a szeme az úton is van a füle csak ide koncentrál.

-... és akkor mondta meg chat-be, hogy karácsonyra hozzájuk hív és végre nem fogok egyedül karácsonyozni! - fejeztem be a beszédem és az ő reakcióját fürkésztem.

- Szerencsés lány lehetsz ha a pasid ilyen ajándékot tud neked venni a szülinapodra! Még ha egy idol is, vagy micsoda... - mondta, de én a pasis dolognál elakadtam.

- Nem a pasim! Mi csak... jóban vagyunk kb. egy hónapja és most végre meglátogathatom őt! - szabadkoztam, de éreztem, hogy a fejem már nincs a megszokott színében.

- Hát jó... de ahogy meséltél róla... szerintem összeillenétek! - mondta a véleményét mosolyogva.

Én egy sóhajt engedtem ki és megráztam a fejem.

- Az is nagy csoda, hogy nem tiltott le már az elején! A barátsága és segítőkészsége csak egy kis plusz! - mosolyogtam és megint belegondoltam, hogy milyen szerencsés vagyok.

Még beszélgettünk és hirtelen megérkeztünk. Megint segített a csomagommal, de most a kivevésben.

- Megis lennénk! - nyujtotta oda a böröndöt, de miután realizálta, hogy én nem úgy fogom gyorsan letette a földre és a fogantyuját kihúzta, hogy könnyebb legyen nekem. - Hát sok szerencsét Kia! Legyen jó a Seul-i utad! - mondta kedvesen, majd hirtelen ötlettől vezérelve elővette e telefonját. - Megkaphatom a számod? Majd ha visszajössz Marosvásárhelyre még találkozhatnánk! - mondta.

Nem szoktam megadni a számom, de róla lerítt, hogy nincsenek hátsószándékai, csak a csendessége miatt nem sok barátja, úgyhogy mosolyogva cseréltem számot vele.

A nagy reptéren rengeteg ember és ajtó volt és hirtelen nagyon elveszetnek éreztem magam. Mindig a családommal utaztam, de mióta elköltöztem alig látjuk egymást.

Egy gyórs önmegnyugtatás után elindultam az egyik irányba. Én se tudom merre csak mentem ahová úgy gondoltam. Nemsokára több ajtó tárult elém egyben az F9-es is ahová elméletileg mennem kell.

Gyors léptekkel indultam az ajtóhoz ahol a jegyemet amit Chan átküdött megmutattam. Még kellett a személyim és már majdnem minden zökkenőmentesen ment, mikor azon a bizonyos ajtón átmenve elkezdett pirossan csipogni, bennem pedig megfagyott a vér.

Mikor kicsi voltam már sokszor jártam meg ezt, most viszont egyedül mégrosszabb érzés volt ahogy az őrök jöttek és leellenőriztek. Természetesen csak egy gombot érzékelt a gép a nadrágomon, de ott is időztem egy kis időt.

Az összes lehetséges baki elkövetése után roskadtam le egy fotelra ami a váróteremben volt. Rajtam kivül még egy páran voltak ott. Gondolom ők is a repülőjüket várták. Az enyém tíz perc mulva kellett ideérjen szóval mosdóba sem mertem menni, nehogy lekéssem.

Bejelentették, hogy lehet menni a Kolozsvár-Seul-i járatra és azt a fura gumicsövet kihúzták a repülőből és az emberek kezdtek átmenni rajta. Én is siettem miközben a helyemet keresgéltem.

Hátul volt az ülésem a folyosóra néző oldalán.

Még pontosan 9 perc 47 másodpercet vártunk, amit onnan tudok, hogy minden másodpercét számoltam az izgalomtól, aztán a gép lassan elindult, majd gyorsított és már nem volt mind az egéssz kereke a földön.

Már a föld felett vagyunk. A fülem lassan bedugul és az egéssz testemen nyomást érzek. Nem vagyok égi beteg, de ezt én sem szeretem. Mellettem nem ülnek. Egyedül vagyok három székre. A böröndömet még elvették, de szerencsére készültem és van nállam egy kissebb táska az útra amiben van egy külső aksi, egy töltőkábel, egy palack víz, egy nyakpárna, a telefonom és a kábeles fülesem.

Miután a gép már egyenesben van én is kényelmesebben érzem magam az ülésemben és netflix-en keresek valamit a letöltött filmjeim között, de hamar megunom.

Megnézem az időt. Még mindig az Erdélyi időt mutatja, ami 6:27. Ott már Koreában éjjel kettő lehet, én meg öt óra mulva érkezek csak meg.

Hátulról egy pilótaruhát viselő nő jön elő magaelőtt tolva egy vas valamit amin mindenféle dolgok vannak. Tudom, hogy nem itt kellene költenem a pénzem, de nagyon kiváncsi vagyok a Koreai ételekre így veszek egy-két különlegességet amiknek az íze nagyon eltér a mi megszokott nasiainktól, viszont finom a maga módján.

Az útból hátralevő 4-órában inkább csak aludtam. Egyszer riadtam fel mikor a pilóta bemondta, hogy "kérjük kössék be az öveiket". Az övem már eddig is rajtam volt, úgyhogy nyugodtan szundítottam vissza a bocis nyakpárnámba.

By.Channies_Rooms

2023.November.3

Tudom, hogy nagyon elkéstem ezzel a résszel, de azért remélem tetszett! Nem fognak ilyen ritkán jönni a részek, de ezt már kétszer ujraírtam és nem tetszett szóval ennél jobbat nem tudok! Na, de remélem, hogy már holnap megírom a folytatást, de nem igérem! 😭❤

A melegséged a hidegem ellen || BangChan FFWaar verhalen tot leven komen. Ontdek het nu