End Of The Story || Lando Norris

Ötödik Rész

2023, február 14

– Vedd már fel azt a fránya sisakot és menjünk! – szidott le már vagy ötödjére Lando, kinek a feje már a sisakban volt.

– Adj még egy percet! – küszködtem tovább, miközben átnéztem a cuccokat amit kaptunk, majd sóhajtottam. Kifújtam magamból a levegőt, amit idáig bent tartottam, megköszörültem torkomat és felpattantam a helyemről. Megigazítottam barna hajamat, hátra dobtam és a fejemre húztam a sisakot.

– Na, menjünk, – most rám került a sor, hogy sürgessem a fiút. Szinte a lépteiben totyogtam, miközben jöttünk kifelé a kisebb átöltöző helyiségből, kezeim szorosan a derekán voltak. Elengedtem őket mikor kiértünk, majd mellé sétáltam és megálltam.

A pálya hatalmas volt. Azon kívül, hogy egy épületen belül volt és nem kint, egészen hosszú volt. A falak egyik oldalról a másikba nyúltak, körbe vették a pálya összes szegletét és az a tipikus szag áramlott, amit akkor éreztél, amikor egy autószerelő garázsába beléptél. Benzin és olaj.

– Egészen nagy. – jegyeztem meg, ujjaimat végig húzva a nálam kisebb korláton, ujjam hegyére összegyűjtve a kisebb réteg port, ami ott volt.

– Jól néz ki. – bólintottam, majd megköszörültem a torkomat és ránéztem Landora.

– Szerintem mehetünk, – vont vállat a fiú, aztán elindult a start felé, ahol már sorakoztak a gokartos kocsik. Beült az egyikbe, miután beengedtek minket a pályára és becsatolta magát. Követtem a példáját, egy neon-zöldes autóba ültem bele ami mellette volt.

– Esküszöm már rosszul vagyok! – nevettem el magamat, mikor kiszálltam az autóból. Jobbra-balra dőltem, majd megkapaszkodtam a korlátba. Lando hangos nevetése visszhangzott az épületbe, mitől csak még jobban elnevettem magamat.

Az ilyen pillanatokat szerettem a legjobban. A sok hülyeség, a nevetés, Lando nevetése, amitől egyre hevesebben vert a szívem, talán még gyorsabban, mint terveztem.

Kezei a derekam köré fonódtak miközben nevettünk, arcomat a nyakába mélyesztve. Hevesen kapkodtam levegőért, majd sóhajtottam.

– Soha többé! – nevettem el magamat.

Az utolsó kör előtt ugyanis Lando begyorsított, ami azt jelentette hogy utolért engem hamarabb, mint terveztem, így akaratom ellenére is elém csapódott. Úgy döntöttem, nem hagyom magamat ennyivel és utána megyek, ami ahhoz vezetett, hogy az utolsó kört driftelve hajtottuk végig, majdnem belecsapódtunk egymásba és Landonak neki is mentem közbe.

– És aztán később te leszel az, aki imádkozni fog azért, hogy megint csináljuk az egészet. – kacsintott, mire én akaratom ellenére is elnevettem magamat, szemeimet megforgatva. Lehet, hogy volt benne némi igazság.

– Nem hinném, – vágtam vissza, szemeimet rajta tartva. Egy vonalba préseltem a számat, miközben alaposan meg vizsgáltam az arcát. Egy kis időre csendbe maradtam, nem mondtam semmit.

– Igen? – kérdezte, egyik szemöldökét felhúzva, ezáltal megtörve a letelepedett csendet közöttünk. Bólintottam, megnyalva ajkaimat.

A feszültség közöttünk csak egyre jobban fokozódott, ahogyan a másodpercek teltek. Hátam a pálya kerítésének volt préselve, Lando kezei a derekam körött voltak azok, amik meggátolták abba, hogy fájjon a hátam. Nagyot sóhajtottam.

És mintha a fiú kapásból elolvasta volna a gondolataimat, közelebb hajolt, míg cseppnyi távolság sem maradt már közöttünk. Ajkai az enyémhez simultak. Számtalanszor csókoltam meg már Landot karácsony óta, de mégis volt mindegyik csókba valami, valami új, amitől egyre jobban felpezsgett a vérem és úgy éreztem magamat, mintha egy külön galaxison lennék.

Közelebb simultam hozzá, kezeimet a nyaka köré fontam és közelebb húztam magamhoz, miközben a fejemet egy kicsit oldalra döntöttem, ezáltal elmélyítve a csókot. Éreztem, hogy Lando ajkai résnyire kinyílnak, majd kapásból követtem példáját. Másodperceken belül éreztem nyelvét, ahogy az enyémhez préselődik. Akaratom ellenére is felnyögtem.

Éreztem, hogy már szinkronban mozognak az ajkaink, a nyelveink, az enyém az övé körül forog, tartása csak szorosabb lesz a derekamon. Már lassan felemel, annyira közel van hozzá, mégsem teszi meg. Tudja, hogy vissza kell fognia magát. Mozdulatai lelassulnak és ajkai elválnak az enyémtől. Vesz egy mély levegőt, szemei kinyitódnak. Engemet néz. Engemet, azokkal a gyönyörű kék szemekkel, amikben tudja, mennyire egyszerű elveszni.

Vettem egy mély levegőt. Elmosolyodtam.

– Mi? Ennyire tetszett hogy csak mosolyogni tudsz? – nevette el magát a brit fiú. Megforgattam a szemeimet és játékosan meglöktem a vállánál, amitől egy kicsit hátrébb kellett lépnie hogy egyensúlyba tartsa magát. Elnevettem magamat, mikor Lando a szívére tette a kezét és felsóhajtott, mint aki elájulni készül.

– Bolond. – jegyeztem meg halkan. A fiú elnevette magát, aztán karját a vállaim köré tette, miközben a pálya kijárata felé sétáltunk.

– De a te bolondod vagyok, nem? – kérdezett vissza furfangosan, amitől én sóhajtottam. Persze, hogy tudta a válaszomat erre a kérdésére.

– Hmm, nem is tudom, – vontam vállát. Oldalra pillantottam, meg látva, hogy Lando nagyon próbálja tetteni a szomorúságot az arcán, de nagyon nem megy neki, mivel ajka szélén ott csücsül az az apró mosoly, ami bármelyik percben kitörhet. – Persze, hogy az enyém vagy, hülye.

– Hé, nem vagyok hülye, csak túl okos neked! – vágott vissza kapásból, amitől elnevettem magamat és ő is ezt tette. Megpaskoltam a hátát, kezeim egyre jobban lejebb csusszantak hátán.

– Persze, persze, – nyitottam ki az ajtót, amin korábban besétáltunk. Lando még mindig mellettem volt, így mielőtt elhúzódhatott volna gyorsan megmarkoltam a seggét, amitől szabályszerűen felvisított, mint egy kisfiú. Hangos nevetésbe törtem ki, ami az épületben visszhangzott.

Landora pillantottam, akinek arcán egy meglepett arckifejezés ült ki, amit nem próbált elrejteni előlem. Mintha némi terror is jelen lett volna benne, amitől csak még jobban nevettem, kezemet a vaskorlátra támasztva, leguggolva mellé, miközben levegőért kapkodtam.

– Bocs, túl jó a segged. – nyögtem ki, mire Lando meglepett arckifejezése egy inkább vidámabb arckifejezésre cserélődött le.

– Akkor gondolom a tiédet is megmarkolhatom. Tudod, hogy visszaadjam neked ezt a hízelgős gesztust. – vonta fel egyik szemöldökét. Szemei tágra nyíltak, gyorsan felpattantam és az ellenkező irányba futva hallottam lépteit mögöttem.

– Lando!!!