Az Egyetlen...(Gojo×Geto)

Part Two

Szemeim lassan nyíltak ki. Még nem láttam tisztán, de elfordítottam a fejem oldalra. Valaki ült az ágyam mellett. Ahogy tisztult a látásom, szemem egy másik szempárral találkozott. Suguru?.. Hirtelen nagyon megörültem, hiszen azt hittem barátomat látom. Satoru..-szólalt meg egy unott hang -Minek fetrengsz éjszaka az utcán a hóban? Ez Nanami. -Sok fura dolgot csinálsz, de ezt nem tudom hova tenni..- dörzsölte meg orrnyergét, majd sóhajtott egyet. -Véletlenül jártam arra éjjel és megláttalak. Ez már túl óra..-szitkozódott szinte csak magának. Ja, ez tényleg Nanami.. -Köszönöm.-motyogtam  csak úgy magam elé. -Te vagy a legerősebb jujutsu varázsló, de kifekszel a hóba éjszaka, majd megfázol. Mi történt?- nézett rám jelentőség teljesen. -Gondolom nem csak jó kedvből fetrengtél ott, igazam van?- fogta gyanakvóra a dolgot. Nem is gondolkodtam, csak kimondtam, amit kellett. -Találkoztam Suguruval..-mondtam halkan. Nanami abbahagyta a dobolást ujjával az ágy oldalán. -Tessék?- kérdezett vissza, mintha nem hallotta volna jól. Némán néztem magam elé és nem válaszoltam. -És nem tudtad elfogni őt?-kérdezte már- már hitetlenkedve. -Rád bíztuk a feladatot, és konkrétan a szerencse folytán megkerült erre te..pontosan mit is csináltál egyébként?- szemeit unottan rám emelte, és tekintetéből tisztán kiolvasható volt, hogy a pokolban is jobban érezné magát mint hogy rám pazarolja az idejét. -Csak te tudtad volna elfogni, ott volt az alkalom és..hagytad elmenekülni.- méltatlankodott tovább.
Felállt, az ajtóhoz lépett, majd mielőtt kiment volna ígyszólt: -Jelentést teszek helyetted is.-mondta, majd elment. Titokban hálás voltam neki, hogy nem nekem kellett,(vagy nem most azonnal) lefolytatni ezt a kínos beszélgetést a vezetőséggel. Szívesen feküdnék még itt, de haza kell mennem. Még mindig fájó fejjel kikászálódtam az ágyból, felvettem szemkötőmet, és haza indultam. Mikor haza értem fáradtan álltam be a meleg zuhany alá. Borzasztóan jól esett, ahogy a meleg víz végig folyt eddig fázó testemen felmelegítve azt. Amint végeztem a fürdéssel, csináltam egy teát, majd elterültem a kanapén. Rendesen kivett belőlem a tegnap este. -Hol jársz, Suguru?..-tettem fel magamban a kérdést és hirtelen nagyon magányosnak éreztem magam, ahogy egyedül feküdtem az ágyon.

Reggel, ahogy felkeltem, még mindig nem éreztem magam 100asnak, ezért nem is mentem sehova. Teszek rá mit gondolnak..Egész nap Suguru szavai jártak a fejemben, és egyre hangosabban, szinte kínosan hangzottak el újra és újra, mert felismerte a gyengeségem, és ki is használta. Többet biztos hogy nem is látom, tegnap pedig mégis magától jött el hozzám, én pedig mint valami amatőr hagytam elsétálni. Ha valóban a legjobb barátja lennék, vissza vittem volna, hogy észhez térüljön, belássa hogy hibázott, és minden olyan legyen mint régen. De ez nem történt meg, és ezzel elszúrtam a -valószínűleg egyetlen,- esélyemet. Azt hiszem fel kell adnom. Végleg.

*Hatalmas time skip*

Már több mint 3 éve nem láttam Sugurut. Azt hiszem mindent elrendeztem magamban a vele való kapcsolatban, és kijelenthetem, hogy sosem szerettem őt, mindez csak a hiánya miatti kezdeti képzelgés szüleménye volt. Az élet ment tovább Suguru nélkül is. Nehezen, de elengedtem, és belenyugodtam. Így vissza tekintve elmondhatom, hogy jól döntöttem afelől, hogy elengedjem e vagy sem. "Az idő gyógyít". Nos, én ezt nem hiszem. Valójában csak idővel részeddé válik a fájdalom és ott hordozod magadon folyton úgy, hogy sokszor nem is tudod mi nyomaszt. Csak van, és nem hagy nyugodni. Néha azért még gondolok rá, de fékezem magam. Azóta fel is függesztették Suguru keresését, hiszen a bűntények abba maradtak, Ő pedig azóta sehol se bukkant fel. "Talán jobb ez így".-mondom magamnak azóta minden alkalommal, ha kétségeim támadnak.

Most épp egy küldetésre tartok. A fű szálakon még ott van a reggel harmat, és hűvös, jól eső kora-tavaszi friss szél fúj. Csak sétáltam a kihalt út mellett, körülöttem sűrű erdő. A küldetésem részleteit nézegetve telefonomon. -Remek.-sóhajtottam fel. "Átokerő van a dologban, két különleges osztályúra gyanakszunk ". Ennyit a "részletes" tájékoztatásról. Miközben csak sétáltam, észre sem vettem és egy rétre érkeztem. Egy pár pillanatig csak csodáltam ahogy a reggeli nap sugarai áttörnek a távoli hegyeken, dombokon, és megvilágítják a hatalmas területet. Ez a pillanat emlékeztetett valamire, de nem jöttem rá mi lehet az, viszont szokatlanul nagy nyugalom telepedett rám. Ez a kellemes pillanat örökké tarthatott volna..Hacsak valami meg nem zavarja. Ez a "valami" két átok démon volt. Remek, akkor lássunk munkához.