Az Egyetlen...(Gojo×Geto)

Part One

Unalmas.-fintorogtam, miközben lassan lépkedtem előre a havas utcán. Apró pelyhekben hullott a hó, és hideg volt. Karácsony körül járhattunk. -Miért engem küldenek Sugu után? Tud magára vigyázni. Ha bár valószínűleg nem ezért akarják elkapni.- eresztettem el egy halvány mosolyt, amit senki sem láthatott az utcai lámpák gyér fényében. -Bárki bármit mond, én tudom, hogyha Ő nem akarja hogy megtaláljuk, nem is fogjuk.-vontam vállat, majd úgy döntöttem, mára elég volt a "keressük (értelmetlenül) Sugut, úgysem találjuk meg" nevű játékból, melyet immár lassan másfél hónapja űzök nap mint nap, mondván, "te ismered a legjobban, így te vagy a legalkalmasabb a feladatra". -Chh na persze.-adtam hangosan választ saját gondolataimra. Úgy döntöttem, inkább elmegyek a kedvenc báromba, ahova valójában csak a hangulat miatt járok, de egy pohár víznél többet sosem iszom. -Hiszen úgysem találhatom meg..-keseredtem el egy kicsit, hiszen mégis csak a legjobb barátom..az egyetlen. -Szeretem.-ez fogalmazódott meg bennem, de próbáltam nem tudomást venni róla. Biztosan csak a sok munka és idegeskedés hatása. Úgy döntöttem, inkább levágom az utat a hely felé, ahova tartottam. Egy sötét, üres utcába kanyarodtam be, de nem igazán érdekelt a sötétség, hiszen annyiszor megjártam ezt az utat, hogy jószerrel vakon is gond nélkül átjutottam volna rajta. Az ok, hogy senki nem jár erre éjjel, hogy nem a legbiztonságosabb környék...vagyis egyáltalán nem. A hely tele van átkokkal, amik ráakaszkodnak az átlag emberekre, emiatt a többség kerüli helyet. Nekem ez teljesen mindegy, hiszen azok az átkok amik itt tanyáznak, meg sem közelítenek. Ebből kiindulva szórakozottan bambultam lefelé miközben sétáltam a hosszú, keskeny utcán át. Percekig csak haladtam előre és mivel elszórakoztam azzal, hogy a kifújt, meleg lehelletemet nézegetem, nem előre figyeltem, valaki vállának ütköztem, ezért utána fordultam, hogy elnézést kérjek, de nem láttam hogy az idegen hasonlóképp cselekedne. Hirtelen valami furcsa, ismerős aura lebegett körbe. Jó ideje nem éreztem ezt az aurát, így kicsit meg is lepődtem, hiszen..Ez az aura..Suguru? Az idegent csuklya fedte, így nem láttam rá. Utána kaptam, és megfogtam vállát. -Sugu?..-kérdeztem az idegent, aki meg sem mozdult, csak szótlanul, nekem még mindig háttal állt. -Te vagy az, Suguru?- kérdeztem újra hitetlenkedve. Ekkor lassan kezével csuklyája széléhez nyúlt, és lehúzta azt. Hosszú, rendezetlen, fekete haja vállára borult. Hátra fordult és így már szemtől szembe néztünk egymással. A holdfény megvilágított arcát, szemei pedig halványan csillogtak. Elmosolyodott, majd megszólalt.: - Satoru!-intett kezével még mindig mosolyogva. Hónapok óta nem találkoztunk és ilyen természetesen viselkedik. Szívem hevesebben kezdett verni, fülemben pedig dobogott a vér és halkan sípolni kezdett. Egyenletlenül vettem a levegőt, és mozdulni sem bírtam a döbbenettől. Itt áll előttem a férfi, aki elárult minket, embereket ölt, aki egyben az egyetlen és legjobb barátom, az az ember akit el kell fognom, mert ez a küldetésem és...az ember akit a világon mindennél jobban szeretek. Ezt magamnak sem szeretem bevallani, de így van. Hosszú idő óta így van, de mióta elszökött, méginkább fáj, ha a hiányára gondolok. Tágra nyílt szemekkel meredtem rá és mikor megakartam szólalni, mintha valami folytogatni kezdett volna, nem jött ki egy hang se torkomon. Suguru látva meglepettségemet, közelebb lépett. Arra gondoltam, hogy megtámad, vagy csak elmegy, amíg ilyen tehetetlen vagyok.Baszki. Nem megy.. nem tudom elfogni..nem tudok rátámadni. Túlzottan szeretem. Valami kizökkentett folyamatos gondolataim végtelen sorából. Két kar, mely szorosan ölelte derekamat két oldalról, és egy test, mely most szorosan enyémhez simult. Mikor hozzám ért, valami furcsa, de megmagyarázhatatlanul kellemes érzés fogott el.. Megborzongtam, amint megéreztem Suguru forró lehelletét nyakamon. Arcomat pír öntötte el, de továbbra sem mozdultam. -Hiányzotál, Satoru..-suttogta, majd nyakhajlatomba fúrta arcát. Baszki. Mindig ez van..elgyengülök az érintése hatására. A hangja, a szemei, a mosolya, a mindene..megőrít. nem bírom. De miért csinálja ezt?..Miért kínoz? Miért jelenik meg, hogy aztán újra eltűnjön..-gondolkodtam és egyre inkább elveszve éreztem magam. -Sugu..miért csinálod ezt velem?- kérdeztem alig hallhatóan. Hangom érzelem mentesen csengett, de elmém valójában tombolt ez alatt is. Suguru csak eltávolodott tőlem, és elmosolyodott. De ez inkább egy lesajnáló, mosoly volt, amire nem számítottam. -Tudod, Satoru, téged annyira könnyen tudlak az érzelmeiddel irányítani.. 
Ezt vajon hogy érti..?persze, tisztában van vele, hogy kötődöm hozzá de mi van ha rájött hogy..-Mert nem tudsz lemondani rólam. Most is, el kéne fognod, de mozdulni sem tudsz.."A nagy Gojo Satoru" csak lesokkolt és mozdulni sem tud, pedig a küldetése az lenne, hogy elfogjon engem, amit ha megpróbálna, valószínűleg sikerülne is neki, de csak áll és néz mint a hülye.- húzta gúnyos mosolyra száját. Szánalmas vagy.- fejezte be és a lesajnáló hangnemtől, valamiért szégyellni kezdtem magam. Suguru lassan eltávolodott tőlem, majd miközben lassan elsétált mellettem, intett, és így szólt: még találkozunk, Satoru.- majd mintha köddé vált volna tűnt el mögöttem a sötét utcán. -Sugu..ru?- nyögtem ki és utána fordultam SUGURU!!- kiáltottam el magam. Térdere rogytam és csak bámultam abba az irányba, ahol barátom az imént eltűnt. Jó pár percig némán bámultam abba az irányba, ahol barátom az imént eltűnt. Feltápászkodtam, és  elkezdtem tovább sétálni eredeti célom felé. Tekintetem nem tükrözött semmien érzelmet, de gondolataim elárasztották fejem. Csak akkor ocsudtam fel, mikor a helyhez értem, ahova eredetileg indultam. Beléptem, majd a bárpulthoz sétáltam, és leültem egy székre. -A szokásosat, Satoru?- kérdezte a mosolyogva a pultos lány, akivel màr jól ismerjük egymást, mivel törzs vendég vagyok, és mindig este jövök, Ő pedig éjszakás. Bólintottam. -Látom hosszú napod volt..ember, jól le vagy strapálva.- nézett végig rajtam sajnálkozva. -Ja..-engedtem el egy fáradt mosolyt. -Munka.-rántottam vállat. -Akkor a szokásos, bólintott Ő is, és adta is a pohár vizem. -Mindig csak vizet iszol, nem kérsz valami erősebbet? -kérdezte, és meglengette a kezében lévő vodkás üveget. Megráztam a fejem. - Tudod jól, hogy nem iszom. Sóhajtottam. Ő csak megforgatta szemeit, amolyan "téged nem lehet meggyőzni" stílusban. -Na és..-kezdte rákönyökölve a pultra -Mi a helyzet azzal a sráccal, akit keresel? Meg van már?- kérdezte izgatottan. Ja igen. Elmondtam neki, hogy rám bízták Sugu keresését.  Egyszer, mikor nagyon magam alatt voltam, mindent "kiöntöttem" neki. Hogy Suguru csak úgy itt hagyott engem..nem is, minket, mindenkit. Nem tudtam aludni, mert rémálmok gyötörtek, melyben Őt látom ahogy megölik, de nem tudok segíteni neki. Nap közben sem megy a koncentráció, mert csak attól rettegek, hogy mikor tűnik fel, majd hagy itt újra. És megtörtént. Jól benne járhattunk már az éjszakában, mikor eljöttem. Lassan lépkedtem a hó esésben, mely egyre jobban rákezdett. A fagyos levegő szinte csípte orromat, ahogy haladtam. Az érzés, hogy ilyen közel voltam Suguruhoz és most újra elment..kezdtem elveszíteni az elmém felett az irányítást, lassacskán,  majd egyre gyorsabban, mint mikor egy víz folyás először ér, csermely, patak, folyó, majd egy hatalmas folyam, törtek át agyam eddig stabilan álló gátjain az emlékek, majd teljesen elöntötték azt. Lassan a járdára rogytam, szemembe pedig könnyek szöktek, melyeket szégyellek és megvetek, hiszen tudom, hogy nem visznek semmire. Suguru..-suttogtam, miközben könnyeim egyre jobban elhomályosítták látásomat. Mellkasomba valami ismeretlen, szorító érzés költözött, és nem hagyta hogy rendesen lélegezzek. -Ne hagyj itt, Suguru..-mondtam remegő hangon. A fájdalom, a csalódottság és a düh egyszerre tört fel bennem, amitől ökölbe szorultak kezeim. Gondolkodás nélkül ütöttem egyet a járdába, ami ennek hatására megrepedt. Öklömet semmi sem fedte, így az ütéstől több helye is vérezni kezdtett. Őszintén nem igazán izgatott. Csak elakarok tűnni. Nem akarok ellene harcolni..hiszen ahogy mondta, nem vagyok képes rá.
Dühített, hogy ennyire szeretem, de tudtam, hogy ezen úgysem változtathatok. A kimerültség, és a hideg együtt megtette hatását, és émelyegni kezdtem. Lassan elfagyott végtagjaim felmondták a szolgálatot és eszméletlenül terültem el a  hideg hóban.

*Timeskip*

Felébredtem. Több dolog is fura volt.  Első, hogy nem az utcán elfeküdve találtam magam, hanem egy ágyban. A második, ez nem az én ágyam. Hirtelen akartam felülni, de fejem pokolian kezdett el sajogni, és a lélegzés is fájt. Ez egy tüdő gyulladás. Mindez Suguru miatt. Senki nem fogja elhinni, hogy azért nem mentem be dolgozni mert "beteg lettem". Erőtlenül ültem fel, és körbe néztem. Egy idegen szobában feküdtem. A szoba nem volt épp élet vidám. Csupán gyertyák gyenge fénye világította be a helységet, így szürkébb hangualtot adva az egésznek. Egy francia ágy, amin fekszem, egy éjjel szekrény, és egy beépített gardrób jelentette a szoba tartalmát. Vajon hol vagyok? És ki hozott ide?..- ilyen, és ehez hasonló kérdések merültek fel bennem, mikor is közeledő lépteket hallottam a résnyire nyitott ajtón át. Valamiért (valószínűleg a láz miatt) elkezdett egyre jobban fájni a fejem, szédülni kezdtem, és újra homályásodott a látásom, így az éppen ekkora belépő valakiről sem tudtam kivenni, ki az. Csak annyit láttam, hogy az alak közelebb jön ágyamhoz, majd újra eszméletemet vesztettem, és álomba merültem.

Heloo~Bocsi ha maradtak benne elírások, de siettem az ellenőrzéssel. Remélem nem lett annyira borzalmas az első fejezet^^ na byee~~