Foszlányaim

20230827

Emberek
Beszélgetés
Életek
Válaszok;
Ha kérdeztek, akkor várjatok,
Míg a lámpafény
Átér sötétségem tengerén.
De amimre ráesik a fény,
Már nem pontosan ugyanaz,
Mint biztos rejtekén.
Én sem tudom, miért...
Nem hazudnék, de nem igaz a valós,
A mosolyom őszinte rátok,
De belül... valami ragadós
Megmagyarázhatatlan összeség
És visszaság.
A testemet sem vagyok képes reálisan látni
- honnan tudnám, belül mi az igazság?
Egyszerűbb a logikát magam alatt vágni,
Mint követni azt biztosan és Fényedben járni.
Csak tudom:
Így foszlok szét egyre jobban,
Már jól működök darabokban,
De a szakadásaim nem gyógyulnak,
Csak gyűlnek-gyúlnak...

És igen, rossz lesz felkelni reggel,
Pedig jobb az egész, mint ezelőtt hetekkel,
Csak nekem kéne gondolkodnom józanabb fejjel.
Gúnyos mosolyra húzom a számat,
A Somersbyk megcsappanva állnak;
Pedig most nem is akartam inni.
De megszokás, hogy jobb úgy
- bár nem volt ez így mindig.
Valami mégis újból visszahúz,
Amíg át nem töröm a falat,
Amivel körbezártam magamat,
Hogy ne vérezzek el.
De ez csak gyávaság!
Bár most már kurvára vérezni fog,
Mert annyira hozzámnőtt a rendszer.
De úgy lehetek egész, ha áttöröm egyszer...

Szilánkok úgy is maradnak
- íme, a megnyugtató tény magamnak,
De olyan opció nincs, hogy maradjak.
Muszáj menni.
Gyenge vagyok hozzád - és magamhoz -,
Ennyi.