Barát vagy ellenség?

2. fejezet: A mesekönyv

– Lehet, hogy megtaláltam. – suttogta Zsófi izgatottan.

– Mutasd!

Zsófi és Hanna elhatározták, hogy kicsit utána néznek ennek a színes-szem dolognak, és bár Dorka nem nagyon értette, miről is beszélnek, nem hagyhatták ki őt a dologból, így hát a szöszi lány is jött velük a városi nagykönyvtárba. Úgy vélték, ez a leginkább alkalmas hely az ilyesféle információk kutatására. Hosszas keresgélés után találtak is egy érdekes példányt: egy szakadtas régi mesekönyvet, ami a „Hat színű világ" címet viselte.

– Szóval, az áll itt, hogy... „Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy fiú. Ez a fiú igen kíváncsi természettel volt megáldva. Naphosszat csak járta az erdőket, csatangolt, barangolt amerre csak kedve szottyant."

- Ööö... Biztos, ezt kerestétek? – kérdezte Dorka visszafojtott nevetéssel.

- Nem tudom, elég fura. – motyogta Zsófi, és a könyv vége felé lapozott.

Hanna csüggedten az asztalra hanyatlott.

- Várjatok! Itt egy kitépett lap! – kiáltott fel Zsófi.

- Mi?

- De ez nem ebből a könyvből lett kitépve. – méregette Dorka a papírlapot.

- Azt írja... „Új hírek! Johidában újra lehet vinteket árusítani, egy helyi lila szemű lány nyilatkozta az újságnak: – Már nagyon rég óta vágytam egy vintre, és most végre kaphatok!". És az áll utána, hogy: „Ahuron újra támad", meg „Engline határainak bővítése érdekében kitelepítés folyik", és itt valami furcsa nyelven folytatódik.

– He? – értetlenkedett Dorka.

– Ahuron? Engline? Johida? Ezek úgy hangzanak, mint idegen nevek.

– Sőt, inkább város vagy ország nevek – tette hozzá Zsófi.

A könyvtár leghátsó részlegéből is tisztán hallatszott, ha kinyílt elől a bejárati ajtó: a csikorgó hangra mindhárman felkapták a fejünket, de csak egy tizenéves lány volt az, aki rájuk se nézve tovább sietett a polcok közt.

– Itt ír még valamit! – mutatott Dorka a papírlapra – „Clea hercegnő váratlanul eltűnt."

– Tehát királyságok. – állapította meg Zsófi.

Dorka gyorsan előkapta a telefonját, és beütötte a furcsa neveket – Ahj, nem ad ki semmit... - sóhajtotta csalódottan a böngészőből felpillantva.

– Persze, hogy nem, ez csak egy mesekönyv. – forgatta a szemét Zsófi.

– De akkor is ott van ő. Hallottátok, nem? Itt írja: „helyi lila szemű lány". – mutatott rá Hanna az ominózus mondatra.

– Lehet, hogy ismeri... – kezdte Dorka, de a könyvtár ajtaja újból megnyikordult, és ismerős nevetés ütötte meg a fülüket.

- Hát, ezek meg mit keresnek itt? – vonta fel a szemöldökét Zsófi.

Kornél, Levi és Alfi együtt léptek be a könyvtárba. Eleinte azonban egyikük sem vette észre, hogy Hannáék is ott voltak, és ez épp elég idő volt arra, hogy a lányok gyorsan a táskájukba rejtsék a mesekönyvet és a különös papírlapot.

– Ó. – kerekedett el Levi szeme, amikor megpillantotta őket. – Hát ti?

- Jöttünk olvasni. – válaszolt Zsófi. – Itt inkább az a kérdés, hogy ti mit kerestek itt. Jobban belegondolva még sosem láttam könyvet a kezetekben...