/AMARA CERASUS\ {szerelmes versek}

Bűntudatod balladája

Szétszakadt kabátok, fázó lelkek ablakodban kopogtanak
Ártatlan szemükben éhség csillog szüntelen
Mert csak annyit sem mondtál, hogy bocsánat
Lelked nem nyugszik, míg a kandalló parazsa éget
Kívülről s belülről húsodat tépi szét, s a fejed, szíved
Helyén nem maradhat, azzal őket gyaláznád
Mert addig nem múlik a bűntudat, érzed
Míg egy fázó lélek meg nem bocsát.

Kormos utca, sötét lélek-sikátor rabja vagy
Amint rád röppennek rettegő áldozataid százai
S már meg bántad kitenni sötét koporsódból lábadat
Melyhez egy poros utcát nem lehet hasonlítani
Ha nem vakított volna meg a sok szerencsétlen íze
Összetört szívük mardalékát rejti szád
Mert addig nem múlik a bűntudat, érzed
Míg egy rettegő lélek meg nem bocsát.

A szél süvít, szavaid záporával ittas minden
Bolond, ki hisz szavadnak, s mégis becsaptál százakat
Hányat is? Már te sem tudod, vagy nem emlékszel?
Biztos van múltadban egy, kin szíved megszakad.
Ha észre sem veszed, s nem bánod, hát halott is lehetsz
Mielőtt nem késő, kérj megbocsátást és őszíntén bánd
Mert addig nem múlik a bűntudat, érzed
Míg egy bántott lélek meg nem bocsát.