End Of The Story || Lando Norris

Prológus

A nyári levegő most valamiért hidegebb volt, mint általában szokott lenni. A teraszon állva figyeltem a házunk felett elhaladó felhőket. Az ajtó kinyitódott, Lando lépte át a küszöböt két bögrével a kezébe. Az egyiket nekem nyújtotta, majd leült.

– Jó döntést hoztál? – kérdezte. A kérdése félbe szakította a letelepedett csendet, ami köztünk volt. Sajnos a döntőképességem nem volt a legjobb, néha én is megkérdőjeleztem azt, amit csináltam, ahogyan döntöttem. De tudtam, most az egyszer a helyes irányba tartottam. Biztos voltam benne.

– Szerintem igen. – néztem rá a sötétebb barna folyadékra, ami a bögrében volt. A számhoz emeltem és belekortyoltam.

– Binotto mit mondott? – érdeklődött. Elhúztam a számat a keserű íztől, majd letettem a bögrét. Rátámaszkodtam az instabilnak tűnő farészére a terasznak és az utcát figyeltem.

– Binottonak semmi köze ehhez. Ő rúgott ki, még karácsonykor. – fordultam meg, visszaemlékezve a kisebb beszélgetésre, ami köztünk történt még hónapokkal ezelőtt, amikor Lando nálunk vacsorázott. A fiúnak tátva maradt a szája a meglepettségtől.

– Akkor nem magadtól léptél ki?

– Persze, hogy magamtól léptem ki! Minden vágyam volt elhagyni a ferrari csapatot! – magyaráztam Landonak kétségbeesetten. A fiú felült, talán azért mert érdekelte a dolog vagy azért mert veszekedni akart. Ezt nem lehetett kiszámítani.

– De mit tehettem volna? Én nem akartam Vasseurt új csapatfőnöknek, – rágtam meg a szám szélét, ahogyan előidéztem az idősebb ember látványát. – Túlságosan hülyének néz ki számomra.

– Dehát ha kirúgtak, miért vagy még a Ferrarinál?

– Mert Vasseur visszaigazolt! – fújtam ki magamból a levegőt. Az ujjaim közé vettem a bögrét és hosszasan beleittam. Letettem.

– Nem akartam maradni, de tudta azt ha én elmegyek akkor mennyit veszít az öreg és a csapat. – tettem keresztbe a kezeimet. Lando türelmesen hallgatta végig azt, amit mondtam. Egyszer se mondott semmit. Ennyire megrémült vagy mivan? Kérdeztem magamba, mikor észrevettem, hogy Lando pislogás nélkül mered maga elé.

– Zaktől is kaptam munka lehetőséget, – Lando felpillantott és felhúzta mindkét szemöldökét.

– Reméltem, hogy már feladta! – nevettem el magamat. A göndör hajú fiú becsatlakozott a nevetéshez, így már kettőnktől zengett az utca mindegyik sarka.

– Zak? Az az ember? Zak és a feladás két külön dolog! – bólintottam, egyet értve a fiúval. Zak tényleg ilyen volt. Rá nem volt túlságosan jellemző a feladás.

– Remélem Horner azért kedvesebb lesz mint Binotto, Vasseur vagy Zak. – mosolyodtam el.

Lando csak nevetni tudott.