MÚZSA

TIZENNYOLCADIK FEJEZET

XANDER HALE
――――――――――

Idősb Alexander Hale, akinek mind a húgom, mind a saját életemben tett spermadonori szolgálatán kívül más egyebet nem köszönhetek, tárgyalni akar velem. Legalábbis ez a lényege a hallgatásokkal másfél percnyire nyújtott telefonbeszélgetésnek, amit kizárólag azért voltam hajlandó felvenni, mert ötven százalék esélyt láttam arra, hogy Fifivel történt valami. Szerencsére nem így van, mégsem vagyok nyugodt. Az indulataimat visszafogva megdörzsölöm az orrnyergemet, miközben ellépek a vászontól. Egy fáradt sóhajt kiengedve vetek egy futó pillantást a félkész képre: színes vadvirágok szabálytalan csokra egy női alak körvonalát adják ki a háttérül szolgáló nyitott könyv lapján. Az olasz megrendelőm három képet kért a szerelem témájában, amit meg is fog kapni a saját alkotói szabadságom értelmezésében, azaz három rejtett portrét a nőről, aki az utolsó sejtemig a markában tart, és még csak fogalma sincs az iránta táplált csillapíthatatlan függőségemről.

― Ez nem telefontéma, Alexander ― utasítja vissza a személyes találkozót mellőző kérésemet.

― Akkor add írásba és kötsd egy postagalamb lábára, nem érdekel. Ha igazán fontos és vagy sürgős információtól viszketne a nyelved, már rég megeredt volna. Az ügyet részemről lezártnak tekintem, a soha viszont nem hallásra!

Már épp megszakítanám a vonalat, amikor az alattomos oxigénpazarló kijátssza az utolsó, sőt tulajdonképpen egyetlen kártyáját ellenem.

― Fiona érintett a dologban. A jövője áll vagy bukik ezen.

Tizennyolc másodperc csend következik. Életem második leghosszabb tizennyolc másodperce. Maga mögé utasította ugyanis a pillanat, amikor még gyerekként megtett három lépést követően belemarkoltam a gondozott gyepen tornyosuló halom földbe, majd a mélybe engedett koporsóra szórtam a gyászos talajaprólékot s már felnőttként léptem el a sír mellől.

― Akkor gondolom, kénytelenek vagyunk személyesen találkozni.

― Ma este várlak magamhoz.

Nekem időre van szükségem, hogy egyáltalán feldolgozzam a tényt, miszerint egy légtérben leszek ezzel. A gyomrom liftezik, minta a vidámpark minden játékán végigzötykölődne, mire szédülten visszatámolyog eredeti állapotába. Az ebédként elfogyasztott tegnapi vacsorám maradéka már a nyelvcsapomon csenget, jelezve az érkezését. Bassza meg, csak azért sem fogom kihányni azt a húst, amiért annyi bútort cipeltem le kétes eredetű, penészes falú lépcsőházakban, hogy minden porcikám sajog!

― Nem alkalmas a ma este ― próbálok időt nyerni, a visszanyelt epétől mart torkomat köszörülve. ― Mint tudod, fix programom van péntekenként.

― Fiacskám, a fix programod itt van nálam. Ha látni akarod, kénytelen leszel idejönni.

A rohadék! Akkor nem voltam a „fiacskája", amikor térden állva, patakokban ömlő könnyekkel könyörögtem a segítségéért, kiútért a bántalmazásból?! Számomra elvesztette minden apai létjogosultságát abban a pillanatban, hogy a hatósághoz fordultam, mert ő elmulasztotta a segítséget, de az egész rendőrőrs hazug kölyöknek hitt, mert képes volt a kollégáival elhitetni, hogy kitaláltam az egész históriát egy kis extra figyelemért. Will Smith és Al Pacino is kiemelkedő színészi játékkal jelenítették meg az Ördögöt a mozivásznon, de lehetnek akármekkora művészek is, a leghitelesebb alakítás mégiscsak Alexander Hale nevét öregbíti, mert játszania sem kell ahhoz, hogy lehozza a karaktert, elvégre az én történetemben ő maga a Sátán.

― Ott leszek.

― Ahogy gondoltam ― jegyzi meg gőgösen. Magam előtt látom a szikár arcán dagadó fölényes mosolyát. ― Valami különleges kérés vacsorára?