Rózsaszín köd

Tooru jó barát volt, kedvelt tagja a 3-A osztálynak, megbízható és segítőkész! Mindig, mindig tudott segíteni azoknak, aki hozzá jöttek mondjuk szerelmi tanácsért és igenis hasznos dolgokat javasolt! Úgyhogy igazán nem járja, hogy semmit, de semmit nem tud kitalálni a legeslegjobb barátnőjének a szülinapjára!

Tooru egész este az ágyán feküdt, bámulta a plafont, csakis ezen gondolkodott, és mégis semmi értelmes nem jutott az eszébe. Mina-channak sok hobbija volt, szeretett táncolni, sportolni, videojátékozni, szerette a ruhákat, az ékszereket, a vad kalandokat és a spontán dolgokat. Tooru úgy ismerte őt, mint a tenyerét. Hónapokig halogatta az ajándékválasztást azzal, hogy úgyis pillanatok alatt kitalál valamit, most meg tessék, így áll.

Eredetileg valami igazán különlegeset akart ajándékozni. Egy kirándulást, vagy koncertjegyet, vagy ilyesmit. Ez volt az utolsó évük a UA-ben, és igazán illett volna megkoronázni egy izgalmas születésnappal. De Tooru anyukája kereken kijelentette, hogy a vizsgaidőszak előtt és alatt Tooru otthon ül és tanul, és Mina-chan szülinapja meg pont arra esett. Tárgyi ajándéknak kell lennie, méghozzá olyannak, ami rá emlékezteti Mina-chant, de egyben hasznos és tényleg örömet okoz. Tooru teljességgel tanácstalan volt.

Mina-chanon járt az esze másnap reggel is, ébredés után gyorsan felöltözött, bepakolta a táskáját, és lement a közös étkezőbe. A többiek már ott voltak, a legtöbben a reggelijük utolsó falatjait fogyasztották, Tooru is elvett egy pirítóst a tartóból és körülnézett, mit is kenhetne rá.

-- Találd ki, ki vagyok! – Tooru látása egy pillanat alatt elsötétült, kezek tapadtak a szemére.

-- Mina-chan, nem vicces!

-- Haha! De az! – Mina-chan elengedte, és azzal a lendülettel átölelte hátulról, kiszorítva a szuszt is Tooruból. A lány karjai látszólag a levegőt fogták közre, de Tooru nagyon is érezte őket, Mina-chan lélegzetét a nyakán, az arcát a vállában. Tooru gyomrába megmagyarázhatatlan melegség költözött.

-- Megfulladok, Mina-chan – nyögte Tooru, mire a lány végre elengedte. Megfordult, és szembetalálta magát a rózsaszín energiabombával. Mina-chan göndör tincsei felhőként ölelték körbe az arcát, fekete szemével Toorura kacsintott.

-- Jó reggelt! Készen állsz még egy hétnyi dögunalmas órákra, hősgyakorlatra, és tömérdek házifeladatra, Tooru-chan?

-- Nem – sóhajtott a lány. – Annyira várom már, hogy rendesen hősök lehessünk és ne kelljen ilyesmivel tölteni az időt!

-- Addig még hátra vannak a vizsgák – morogta sötét tekintettel Mina-chan. Tooru leült reggelizni, aztán elkészült és iskolába indultak, arra számított, hogy totál átlagos hétnek néznek elébe.

Ám ahogy telt a nap, Mina-chan egyre furcsábban és furcsábban kezdett viselkedni. Szokatlanul szótlan volt, de valahányszor Tooru megpróbálta belőle kiszedni, mi a gond, Mina-chan kirobbanó energiával felelte, hogy semmi, és még utána is néhány percig folyton mozgott, dobolt a lábával, a folyosón rohangált, aztán megint visszasüllyedt ebbe a rá egyáltalán nem jellemző, álmodozó hangulatba. Teljesen szétszórt volt, azóta, hogy beértek a suliba. Mintha a koleszból az odafelé felé vezető rövid úton valami nagyon elgondolkodtatta volna.

Pedig minden tök normálisan ment! A suliról beszélgettek, az évfolyamtársaikról, és feljött, hogy az egyik B-s lány egy ismeretlen fiúval sétált kéz a kézben egyik délután a közeli parkban. Mina-chan egyetértett vele abban, hogy nagyon aranyosak – minden pár aranyos, a szerelem aranyos! Tooru szerette a szeretetet. Aztán a beszélgetés valahogy így folytatódott.