Gyere ülj ide mellém s gyónd meg bűneidet az éj leple alatt csendesen. Én majd csak ülök itt melletted és a válladra hajtom a fejem miközben elmondod minden hibád az égieknek. Igen, jól hallottad. Maradok s veled együtt esdekelek majd én is feloldozásért. Fülsüketítő csend honol a kisfalu utcáin át. Csak halk suttogásod töri meg a süketséget. Könnyeid pedig táplálják majd kiskertünk virágait. Felfelé nézel, mintha onnan várnál valamiféle csodát, pedig közben az én nevemet kántálod zokogva. Nincs Isten, nincs oltalmazó és én sem az vagyok akire vártál. Nincs harag, feledés vagy megbocsájtás. Maximum a csillagok hallgatnak az égen. Nem maradt más csak két összetört lélek kiknek darabjai bár összepasszolnak, nem forrnak egybe az idők alatt sem. De én maradok. Ülök melletted, várom a csodát amely tudom sosem jön el. Mert te csak a fentiekben hiszel s nem látod hogy melletted egy démon ül a pokol egyik ugyanolyan sötét bugyrában. De majd a csillagok beszélnek. Talán ők a kiút. Elvezetnek oda ahová vágysz miközben magadban visszaküldhetsz oda ahonnan jöttem. Miközben én csak azt várom hogy meglásd, én is csak gyónni jöttem. És talán ezt hívják csodának
