A karjaid között

| 37 |

Miután Antonioval összevesztem, bezárkóztam a szobámba és senkit nem engedtem be. Lorenzo egyszer próbált beszélni, de nem válaszoltam neki, így feladta. Nem érdekelt, hogy mivel próbálnak kicsalogatni. Csak az volt a fejemben, hogy Antonioban óriásit csalódtam, és hogy soha többé nem akarom látni. Megmutatta önmagát, és én ezt az embert nem akarom, így mikor beesteledett, akkor az ablakhoz sétáltam. Kitanultam már, hogy az őrök hogy működnek. Este tízkor van csere, olyankor három percig nincs senki a kapunál. A kocsi kulcs pedig mindegyik autóban benne van a saját. A fejemben jól kiterveltem, de reméltem, hogy való életben is sikerülni fog.

Megvártam, míg nem hallottam mozgást, majd halkan kiléptem a szobából. Körül néztem a folyosón, majd leszaladtam a lépcsőn, ki az udvarra. Az őr pont akkor sétált el a kaputól, így gyorsan beültem a legközelebbi autóba és beindítottam.  Régen vezettem, de mikor megláttam, hogy felkapcsolódott az egyik lámpa a házban és az egyik őr felém nézett, akkor gyorsan kiparkoltam onnan és a kapu felé mentem. Az autóban lévő távirányítót megnyomtam, mire a kapu kinyitódott én pedig néztem a visszapillantó tükörben, ahogy egy csapat férfi fut utánam. Legelöl Antonioval. Láttam a kezében a fegyvert, de csak az útra koncentráltam, majd elismerően bólintottam. Nem hittem, hogy sikerül. A GPS- be benyomtam Zoe címét, és neki vágtam az útnak. Tudtam, hogy nincs sok időm, hiszen gondoltam, hogy már autóval jönnek utánam, így bele tapostam a gázba.
Egy kis idő múlva meg is jelentek mögöttem az autók. Kissé pánikba estem, amikor láttam, hogy mennyien vannak. A visszapillantó tükörben néztem hátra, amikor valaki nekem jött oldalról, így elvesztettem az iránytást, és bele tapostam az autóba, ami egy fa mellett állt meg. Nem lett semmi bajom csak a fejem fájt egy picit és a lábam amit az ütközésnél bevettem. Láttam, ahogy Antonio kiszáll az autóból és ahelyett, hogy oda jött volna hozzám ahhoz az emberhez ment, aki nekem jött oldalról. Lassan kiszálltam az autóból és néztem, ahogy megragadja a férfi pólóját, felemeli, majd levágja a földre. Bele ver egyet a fejébe, majd hasba rúgja.

- Basszameg!- kiáltott rá, majd rám nézett.

A fejem elképesztően fájt és szédülni kezdtem. Antonio ezt látva egyből hozzám rohant és megfogta a vállam.

- Hé, jól vagy?

- Ne érj hozzám- rántottam meg a kezem, majd a fejemhez kaptam.

A szédülés nem állt meg és úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban összeesek. Antonio szeméből düh és aggodalom tükröződött. Leguggultam és lehunytam a szememet.

- Jól vagy?- kérdezte Lorenzo, mire rá pillantottam.

- Szerinted hogy lenne? Neki ment az a barom- szólalt meg Antonio, mire legnagyobb meglepetésemre Lorenzo arrébb lökte.

- Hagyd már abba!

- Hogy merészelsz...

- Menj arrébb - lökte meg újból, majd nézte, ahogy Antonio hevesen véve a levegőt néz engem. Az egész föld forgott velem.

- A lábad is fáj? Giovanni, hozz vizet- nézett újból rám Lorenzo, mire leültem a földre és két kézzel a hajamba túrtam.

- Igen, a jobb - suttogtam, mire felém nyúlt.

- Szabad?- kérdezte még mielőtt hozzám ért.

- Nehogy hozzá érj!- lépett közelebb Antonio, de az előttem lévő férfi csak engem nézett, mire bólintottam.

Megsimította a térdem, majd megnyomta. Felszisszentem, mire biccentett, majd elvette Giovannitól a vizet és felém nyújtotta.

- Igyál egy kicsit- mosolygott rám, mire megpróbáltam elvenni tőle, de nem sikerült.

Ekkor lecsavarta a kupakot és hozzám hajolva, óvatosan öntött a számba. Lehunytam a szemem és lenyeltem a folyadékot.

- Jobb lett?- kérdezte a fejét oldalra döntve, amikor már nem tudtam többet inni.

- Igen, köszönöm - mondtam, majd néztem, ahogy Antonio az autóból kiveszi a gépfegyvert és megáll a földön ülő férfi előtt, aki nekem jött autóval. A homlokára helyezte a fegyvert, mire Lorenzonak szóltam. Ő egyből oda kapta a fejét és felpattant. Még mielőtt lelőtte volna, ellökte Antoniot.