Rockcsók

24

–Nem kimenő, küldetés. Feladat – simította végig a mellette toporgó Léla copfját. – Anyám hívott egy órája, hogy valószínűleg nem fog ideérni, épp a közelben másztunk, így gyorsan elugrottam Léláért.

– Másztatok?! – kérdeztük szinte egyszerre Lélával.

– Anya nem tudja, igaz? – förmedt bátyjára a kislány. – Biztos, hogy nem tudja.

– Hazafelé megbeszéljük – csitította húgát Max.

– Én meg azt hittem, bőszen tanulsz, már épp kezdtelek sajnálni – lengettem meg a levelet, amit a versei mellé tűzött. – A csajod is mászott? Mászás közben tanultál? Vagy tanulás közben csajoztál?

– Nem úgy volt, hogy ezt a szezont kihagyod? – kontrázott Léla.

– Hohó lányok! – emelte föl védekezően a kezeit. – Miért vallattok? Csak most érkeztem. Én békével jöttem. És ti?

– Bizony lányok – szólt közbe anyám. – Nem tudom mit vétett ez a szegény fiú, hogy így nekiugrottatok. Szerintem semmi rosszat nem tett.

– Nem szabadna sziklát másznia – toppantott Léla. – Ennyi.

Én ezúttal csendben maradtam. Maxet figyeltem, most vettem csak észre, hogy napbarnított karját itt-ott apró horzsolások tarkítják. Nyilván a sziklamászás eredménye, ezek szerint igen közel került a kövekhez, azok pedig összekaristolták a bőrét. Ille félti, nem szereti, ha mászik. Vajon miért félti ennyire?

– Ki kér limonádét? – próbálta oldani anyám a hangulatot és a konyhapult elé libbent.

– Egy pohár vizet szívesen elfogadok – indult Max anya után. – Nektek mit hozzak lányok?

– Nekem semmit, köszi – feleltem.

– Nekem se – huppant le a kanapéra Léla, az eddig némán figyelő húgaim rögtön körbevették és babákat, mesekönyveket próbáltak a kezébe gyömöszölni.

Bár visszautasítottuk az italt, anyám mégis egy kancsó limonádét, poharakat és egy tálka kekszet fuvaroztatott Maxszel a nappaliba. Kedvetlenül gubbasztottam a csacsogó kicsik között, ismét sajogni kezdett a lábam. Léla is gondterheltnek tűnt, korábbi jókedve a mászás hírére elszállt. Igazából nem értettem, hogy miért. Mi a baj a sziklamászással, veszélyes sport, oké, de sokan űzik. Miért ne mászhatna Max is? Újabb rejtély, amit meg kell fejtenem. Meg kell?

– Most mi van? – vigyorgott az érkező – mit feszkóztok csajok?

–Tudod, hogy mit – durcázott tovább Léla, ám a tálnyi keksz látványa szemmel láthatóan enyhített morc hangulatán. Belemarkolt a mézes - csokidarabkás házisütibe, mialatt szigorú szemmel figyelte a kislányokat is limonádéval kínáló Maxet. A pasi hamar megtalálta a közös hangot húgaimmal, közéjük guggolt és lelkesen töltögetett nekik rózsaszín pohárkáikba. Tessa pillanatok alatt föltornázta magát a Rocksztár ölébe.

– Tessa még nem tud önállóan inni abból a pohárból – próbáltam figyelmeztetni a srácot. Elkéstem. Egy pillanat is elég volt ahhoz, hogy megtörténjen a baj. Legkisebb húgom rendkívül ügyesen fröccsentette ki a pohárnyi löttyöt, pontosan úgy, hogy abból a saját fejére, és az előtte guggoló Max mellkasára is bőven jutott.

Hozzáedződvén az efféle házi balesetekhez, reflexből papírzsepit ragadtam, és sántítva bár, de fürgén a pórul járt párocskához pattantam, felváltva dörzsölgettem megszeppent húgom pihehaját és az újfent bazsajgó Max mellkasát. Léla hangosan felkacagott a kanapén.

– Mi van? – morrantam a leplezetlenül, és túlontúl, már-már intim közelből az arcomba bámuló Maxre.

– Szeplők – bökte meg az orrom hegyét – most vettem csak észre, habár korábban nem is volt alkalmam ilyen közelről szemlélődni.