Rufussal Floridába

1. fejezet

2020. Április 23. Délután
Ma újra találkozok Evannel, hogy megbeszéljük az indulást. Ő Nemesvámosom lakik, úgyhogy mivel nyugat felé megyünk én indulok el előbb és ő majd csatlakozik hozzám útközben.

~

15.10
Éppen vége van a fizikaórámnak. 4-es lett a dolgozatom. Örülök neki, mivel nem igazán értem a lényegét. Huh a tanárnő meghallotta a sóhajtásomat...
Azt mondta, hogy sokkal jobb is lehetett volna. Jajjjj de utálom Petúnia nénit! Biztosan maximalista. Csak én nem..... Szép ez a nap, péntek és holnap is iskola. Egyeseknek... De amúgy frankón nem értem, miért kell a gyereket még szombaton is iskoláztatni! Elég az az öt nap depresszió azzal a rühes Amandával meg a többivel...
Na tessék már jön is, csak említeni kellett.

-Hejho Lilijáne! Anyád még mindig turkálóból öltöztet? Azért a csóróságnak is vannak határai! Bár úgy látom ti már túlléptétek.-vetette oda, majd lehuppant a padomra és elpöckölte a radíromat. Gyorsan elraktam a naplót. Két barátnője röhögött, várták mit szólok hozzá.
Én a tizenhárom éves létezésem alatt megtanultam, hogyha vitatkozok velük, akkor jól nem kerülök ki a beszélgetésből. Főleg most, hogy az egész iskola körberajongja az állítólagos gyönyörű hangjáért. Így csak annyit motyogtam neki, hogy:
-Inkább öltözö turiból, mint abból a boltból ahol ti vásároltok.
Igyekeztem sietve elpakolni. Semmi kedvem nem volt trécselni velük. De sajnos valami megragadta a figyelmét.
-Ó hallottátok csajok? Még becézi is! Turi?!-nevettek, mintha valami jó poént mondtam volna. Próbáltam nem odafigyelni.
-Hé, hozzád beszélek! Süket vagy?-kiáltott rám Amanda.
-Nem vagyok süket, csak sajnos nem érdekel.-mondtam, mire összehúzta a szemét és fenyegetően felemelte az állát.
-Vigyázz, holnap is lesz iskola!-sziszegte.
-Valakinek lehet-motyogtam.
-Tessék?
-Semmi-mondtam gyorsan és elhúztam mielőtt bármit is szólhattak volna. Lerohantam a lépcsőn és kiléptem a kapun. Édes szabadság! Elindultam a buszra, már majdnem beértem a megállóba, de abban a pillanatban elhúzott mellettem a busz. Nem akartam futni így leültem, várva a következőt.

Itt ülök a buszmegállóban. Lekéstem a buszt. Szerintem, ha jön a kövi elmegyek és megnézem a Whiskast.

Whiskas egy macska, akit azért neveztem el így, mert nagyon hasonlít az kajamárka macskájára.
Pár perc múlva megjött a busz és felszálltam. Leültem egy szabad helyre és bámultam azt az undorító várost amely felnevelt. Kisvártatva megérkeztem az célhoz, így leszálltam, majd megindultam a nagymamám utcája felé. A mamám 3 éve halt meg, nélkülünk, mivel a szüleim nem akartak foglalkozni vele, és így elküldték időset otthonába fekvőbetegnek. De mivel konkrétan mi tartottuk életben, ezután körülbelül 2 hónapppal végelgyengülésben elhunyt. Utána jöttem rá, hogy jobban kellett volna szeretnem. Sokkal jobban megérdemelte, mint bárki más a családban.
Befordultam a sarkon, majd elkezdtem hívni a macskát. Nem kellett sokat várni és már jött is. Törleszkedett a lábamhoz, majd hasra vágta magát és a hátára fordult. Megvakargattam a hasát. Talán utoljára. Elindutam, mivel tapasztalatból tudom, hogyha fekszik vagy nem figyel, akkor nem fog utánam jönni. Így is lett. Amikor visszanéztem csak ült és kérdőn nézett rám. Nem akartam ott hagyni, de muszáj volt. Elkanyarodtam jobbra.

~

,,Otthon édes otthon" mondanám, de nem mondom, mert nem édes. Egyébként van egy nővérem, akit Zoénak hívnak. Neki bezzeg tudtak normális nevet adni! Én meg maradtam a kelta vagy fingom nincs milyen Lylian-nál. Csak azért szerettem meg a nevemet, mert Evan szerint szép.