Farkaslány #1 - Eredet

4. Fejezet

Másnap suli után így cselekedtem, de semmi érdemleges nyomra nem bukkantam. Hetekig nyomoztam, és próbáltam kideríteni, hogy aki követett, ki lehet, de nem jártam sikerrel. Elvesztettem minden nyomot, amin jártam. Egészen addig a borzalmas éjszakáig, ami mindent megváltoztatott. Nem szeretek erről beszélni, de tudtam, hogy el jön ez az idő is. Késő este volt. A Kafkajuice-ból jöttünk haza kettesben. Ezúttal nem volt velünk Laura, mert nem érezte jól magát, és inkább otthon maradt. Későre járt, ezért elindultunk haza mi is, mivel másnap suli.

-Útlezárás? Mi a sz*rt újítanak már megint? - kérdeztem mérgemben, mikor megláttam, hogy a szokásos úton nem tudunk hazamenni.
-Ne idegeskedj, tudok egy másik utat, nem hosszabb ennél.... - bár ne mondta volna, és beszéltem volna le róla.
-Oké, menjünk.... - mondtam, és elindultunk.

Egy sötétebb utcába vezetett az utunk, ami arról híres, hogy eléggé rossz környék, és a közvilágítás sem a legjobb. Bár a hosszabb, de biztonságosabb utat választottuk volna, nem érdekelve, hogy későn érünk haza. Nem is tudom, miért hagytam neki. A mutánsok megjelenésével ez a sikátor csak rosszabb lett, nem jobb. Bár ki gondolta volna, ez csak rosszabb lehet. Éppen azt terveztük, hogy a hétvégén elmegyünk moziba, és megnézünk egy filmet, mikor elkezdett bizseregni a farkasösztönöm. Bajt szimatoltam.

-Mi a baj? - kérdezte.
-Ez a szag.... Nem érzed? - kérdeztem vissza.
-Milyen szag? - kérdezett ő is vissza, és már szemben állt velem, közben mindkét kezével a vállam fogta.
-Rossz előérzetem van.... Ezt a szagot a múltkor éreztem utoljára a Kafkajuice-ban, mikor.... - mondtam, de szavamba vágott egy levegőből érkező szárnyas mutáns, és hátbaszúrta Jason-t.
-JASON! - kiáltottam, aki a kezeim között esett össze.

Egyik kezemmel a hátát fogtam a sebnél, másikkal pedig a kezét.

-Minden rendben lesz.... Kérlek figyelj rám.... - mondtam, miközben könnyeimmel küszködtem.
-Semmi baj, semmi baj.... - válaszolt nehézkesen.
-Rendbe fogsz jönni, csak tarts ki kérlek....
-Ígérd meg, hogy erős maradsz, és vigyázol Laura-ra....
-Ne mondj ilyet, rendbe fogsz jönni, csak nézz rám....
-Látlak, és gyönyörű vagy! - ekkor egy gyenge mosoly derült az arcára. - Kérlek, ígérd meg!
-Ígérem, ígérem! De ne merészelj itthagyni!
-Szeretlek!

Ez volt az utolsó szó, ami elhagyta száját, mielőtt megpihent. A mutáns, mint aki jól végezte dolgát, elfordult, sétált pár métert, és el akart repülni. Bennem valami elpattant, felnéztem, immár vörös szemeimmel, agyaraim kinőttek, valamint füleim megnyúltak, és farkasfüleim, valamint farkam is előbújtak.

-Most kicsinállak! - jelentettem ki, és egy határozott mozdulattal ráugrottam.

Haraptam, ahol értem. Egy vérszomjas vadállatba mentem át, amit akkor abban a pillanatban nem bántam. A legnagyobb sebet felül a bal szárnya pereménél középen ejtettem. Ezt valóban meg is érezte, mert ledobott magáról.

-Még nem végeztünk.... - mondta, majd elrepült a még megmaradt szárnyaival.

Mikor felkeltem, a szám szélén folyt vére még az előző harapásból ejtett sebből származik. Kellett pár másodperc, hogy visszazökkenjek magamba, és felfogjam, hogy mi történt. Visszarohantam Jason-höz, és ráborultam. Csak sírtam, és sírtam. Azthiszem valaki látta a történteket, és kihívhatta a rendőröket, mert pár perc múlva ők választottak le Jason-ről. Nem sokkal később ért oda a családja is. Még mindig mutáns formámban voltam, de jelenleg az zavart a legkevésbé. Nagyon későn értünk haza, valamikor az éjszaka közepén. Az én hibám volt. Teljes mértékben én tehetek róla. A szülei és Laura sem értett velem egyet, mivel tudták, hogy Jason önfejű volt, én pedig mindig próbáltam lebeszélni a hülyeségekről, de hajthatatlan volt mindig. Hazaérve felrohantam a szobánkba, ami már sajnos csak az én szobám. Összeomlottam teljesen és a szoba közepén sírtam el magam. Semmit nem aludtam az éjjel. De ezzel nem én voltam egyedül.

*1 hét múlva*

A temetés után azt hinné az ember, hogy jobban érzed magad, mert könnyebb lezárni, és könnyebb tovább lépni, mivel elengeded. A nagy büdös francokat. Az egész után mégjobban kijött belőlem, és otthon ismételten bezárkóztam, beszélni senkivel sem akartam. Nagyjából egy félóra telt el, miután hazaértünk, mikor kopogtattak az ajtómon.

-Szabad! - szipogva mondtam, mire belépett Laura az ajtón, helyet foglalt mellettem és átölelt.

Nem szólt semmit, csak átölelt. Nem mondta, de teljesen összeomlott. Próbálta leplezni sírását, de ebben sosem volt a legjobb. Rossz volt így látni.

-El fogom kapni a gyilkosát! Addig nem nyugszom, amíg a saját kezemmel nem tépem ki a szívét! - jelentettem ki határozottan.
-Mindennél jobban szerettem én is a bátyámat, de nem ez fogja visszahozni.... - próbált lebeszélni Laura.
-Nem érdekel! Az a rohadék nem úszhatja meg!

Elszánt voltam, és megfogadtam, hogy nem hagyom, annyiban....