Hit kérdése

⛥4⛥

Egy olyan módszerrel akart megpróbálkozni, amilyet korábban még sosem csinált. Amúgy sem egyedül szokták, úgy túl veszélyes, de most nincs más választása. Elővett egy hasonló szerkezetet, mint amilyen Elizabeth-nél is volt, csak ehhez még egy fejhallgatót is hozzá kapcsolt. A súgó hangot már azelőtt hallotta, hogy feltette volna a fejhallgatót. Ahogy felvette, a hang csak erősödött, kibírhatatlanná vált.

Szemét egy pillanatra lehunyta, majd a tükörbe nézett. Amint fáradni kezdett a szeme, már látta is maga előtt a fiút, ugyanott ült, mint eddig. Mielőtt Cole megszólalhatott volna, a fejhallgatóban a következő mondat hangzott el:

Megtaláltak titeket.

– Kik? – kérdezte Cole.

A nyomorultak.

– Ez mit jelent?

Bajban vagytok.

El kell mennetek, de nem tudtok.

– Hogy érted?

Az ajtók zárva.

– Tényleg? – kérdezte, de nem vétette el azt a hibát, hogy az ajtóra pillantson.

Tényleg.

Cole nem akarta kimutatni, de nagyon izgatott volt, hogy ez ennyire jól működik. Nem gondolta volna, hogy ilyen tisztán lehet beszélgetni a szellemekkel általa. Bár Cole és a szellemek közt már enélkül is volt valamiféle kapcsolat.

Mennetek kell. Azonnal.

Ki tudja, mennyi ideje bámulta már Veronica a mozdulatlan labdát, amikor meghallotta Elizabeth kiabálását a mellette lévő szobából. Azonnal megfogta az adóvevőt, de rögtön el is húzta a száját.

– Nem működik – jelentette ki a kamera számára. Elizabeth elhallgatott, és Veronica előtt lepörögtek a legrosszabb lehetőségek. Az ajtóhoz rohant. Fel akarta rántani, de nem mozdult. A meglepettségtől még kommentálni is elfelejtett a kamerának.

Veronica a nagyapjára gondolt, akit a szellemek vettek el tőle. Hallotta, hogy Elizabeth bajban van, és muszáj volt segítenie rajta. Nem veszítheti el őt is!

Rángatta az ajtót, de nem nyílt. Kívülről lenne bezárva? Jeffrey-nek igaza lehetett, és csak a recepciós szórakozik velük?

Az ablakhoz rohant, és a redőnyök között megkereste Louis autóját. A férfit viszont már nem látta az autóban uralkodó sötétségtől. Kiabálta a nevét, miközben kopogott, de egy idő után ő is belátta, hiába. Megfogta az ablakkilincset, de semerre sem tudta mozdítani.

Nem hagyhatta, hogy barátainak baja essen. Ennyi volt, befejezték, elmennek. Amint kijut a szobából, mindannyian eltűnnek innen. Körbenézett a szobában valami hasznos után kutatva.

Hirtelen szembe találta magát azzal a rengeteg kamerával, amit felállított, hogy lekamerázzon egy szellemet vagy bármilyen természetfeletti tevékenységet. Semmit nem sikerült lencsevégre kapnia, semmi használhatót, de a legrosszabb, hogy a barátait is belevonta, és most lehet, bajuk esik. Fejéről dühösen lekapta a kamerát, majd a sarokba vágta. Nevetséges.

Veronica a plafonra pillantott. Elfelejtett minden erkölcsi tanítást, amit a nagyapjától kapott. És miért? Azért, hogy bebizonyítsa a szellemek létezését egy csapat hígagyúnak. Ne engedd, hogy a gondolataid eluralkodjanak feletted, hiszen éppen azért a gondolataid, mert te irányítod őket.

– Bocsáss meg – suttogta Veronica az ég felé nézve.

Tekintete az éjjeli lámpára siklott. Megteszi.

A lámpához szaladt, majd felemelte. Az ágy mellé állt, és arra készült, hogy kidobja az ablakot. Ahogy dobásra lendítette kezét, az ajtó kicsapódott.

– Hogyan menjünk el, ha az ajtók zárva vannak? – kérdezte Cole.

A kisfiú várt, mintha megérezte volna, hogy Cole szeme mindjárt kifolyik a helyéről az erőlködéstől.

Itt leszek.

Cole már amúgy sem bírta tovább nyitva tartani, becsukta a szemét.

Gyorsan cseppentett, majd kinyitotta.

Hamarabb hallotta, mint látta a fiút:

Még mindig itt vagyok.

– Köszi – mosolygott rá Cole, majd kinyitotta száját, hogy újra megkérdezze, amit az előbb, de a kisfiú megelőzte.

Ők a barátaid?

Nem mutatott semerre, nem is nézett feléjük, de Cole tudta, kikre gondol.

– Igen. Jeff, Elizabeth és Veronica – nevezte meg őket sorban, ahogy mellette helyezkedtek el.

Nekem sosem voltak barátaim.

– Sajnálom – mondta, és tényleg sajnálta. – Én lehetek a barátod.

Nem lehetsz, ha nem is látsz és nem is hallasz.

– Ha megengeded, hogy lássalak, akkor beszélgethetünk ezek nélkül is – mutatott körbe. – Képes vagyok rá, ha engeded.

Nem szabad. Most nem.

– Akkor majd máskor, gyere velem.

Nem mehetek el innen.

Cole szíve majd' megszakadt, ahogy a kisfiú kifejezéstelen arcába bámult, amely egyre élesebben rajzolódott ki előtte. Nagyot nyelt.

– Miért nem?

Ide vagyok láncolva. Most már ti is ide lesztek. Megtaláltak titeket.

– Kik ezek?

Már mondtam.

– Hogyan nyithatnánk ki az ajtót?

Ti sehogy.

– Akkor ki tudná?

Ők zárták be, de elterelhetem a figyelmüket, amíg kiszöktök  – ajánlotta. – Akkor viszont lesújtanak rám.

– Hogy érted?

Ha szembeszállok velük, én is nyomorult leszek. Örökké szenvedni fogok.

Cole-nak újra pislantani kellett, de mikor kinyitotta a szemét, a kisfiú még mindig ott ült. Már nagyon fájt a szeme. Mielőtt bármit is mondhatott volna a fiú megelőzte.

De megteszem, segítek neked és a barátaidnak.

– Köszönöm – mondta hálásan. – Ilyet csak egy igaz barát tenne. – Cole látta, hogy a kisfiú tekintete megcsillan.

Eric eltűnt.

Cole-t hirtelen hideg vette körül, és megrázkódott. Mozgolódtak.

Nem tudta, kik a nyomorult lelkek meg hogy mit jelent közéjük tartozni, de remélte, hogy a kisfiút még viszontlátja.

Cole cseppenteni is elfelejtett, úgy bámult a tükörbe, hátha meglát valamit. De nem látott semmit, a kisfiú pedig nem jött vissza többé.

Ekkor vágódott ki az ajtó.