Démonokkal Suttogó - Egy Obey Me! Történet

1. - Érkezés

- Ne ijesszétek már halálra szegény lányt - szólalt meg az előttünk állókat fixírozva. Lucifer és az illető tekintete találkozott, a fekete hajúé szinte villámokat szórt.

- Nem ijedtem meg... - motyogtam, mire a mögöttem álló elkuncogta magát. - Most mi olyan vicces?

- Nem ijedtél meg, mégis remegsz, mint a kocsonya - két kezével megdörzsölte a felkarom. - És hideg is vagy, nem fázol?

- Csodálkozol? Rövidnadrágban és trikóban állok mezítláb a hideg kövön egy szintén hideg szobában. Azt hittem, hogy a Pokolban legalább meleg van... - az utolsó mondatomat suttogva mondtam, mire a mögöttem álló újra felkuncogott. Biztos jó fülei vannak ennek is... Vajon ő is olyan, mint én...?

Képes voltam olvasni az emberek érzéseiben, viszont itt egyikükében sem tudtam. Mondjuk, nem értem, min csodálkozom lent a Pokolban, ahova az emberek a haláluk után kerülnek?

Emelett az öt érzékem is jóval fejlettebb volt az átlagnál. Még kiskoromban történt, este, amikor fent voltam a szobámban az emeleten, anyám és apám beszélgetését tisztán és érthetően hallottam, pedig tőlem a legtávolabbi helyiségben beszélgettek. Erről persze nem mertem szólni nekik, a végén azt hitték volna, hogy megbolondultam, és intézetben is végezhettem. Egyedül az öt évvel idősebb nővéremnek mondtam el, aki az elején nem hitte el, viszont amikor visszamondtam azt a beszélgetést, amit ő és az akkori párja mondott, ledöbbent, tehát elértem a célom. Végre valaki hitt nekem.

- Majd én körbevezetem, végülis neked még dolgod van, nem? - nézett le rám a kék szemű, majd fel Lucifer-re.

- Igen, de a tiltott helyekre ne vidd - nézett rám Lucifer.

- Ne aggódj, annyira azért nem vagyok idióta - sóhajtott a mögöttem lévő, és finoman megszorította a vállam.

Nem is tudtam megszólalni, a fiú megfogta a kezem, és kihúzott a többiek légköréből.

~ Lucifer szemszöge ~

- Gyanús a lány... - motyogta a szőke öcsém, Satan

- Én is így vagyok vele - nézett rá Levi. - Többször próbált meg belenézni az aurámba, ez nem normális a normie-k világában, nem?

- Egy cseppet sem - néztem az ajtót. - Meg szerintem nem csak a te érzelmeidben akart olvasni.

- Ugye megmondtam, hogy jó ötlet elrejteni az auránk?! - veregette meg a saját vállát idősebb, és egyben leghülyébb öcsém, Mammon. Fáradtan felsóhajtottam, és a tenyerembe temettem az arcom.

- Rohadtul nem a te ötleted volt!! - emelte fel a hangját Levi. - Már akkor mondtam, amikor Yuki idekerült, ugyanis ő is gyanús volt nekem!

- Neked melyik ember nem gyanús? - kérdeztem, mire egy pillanatra elgondolkodott

- Jogos...

- Jesszus... - motyogta Satan, majd rám nézett - Lucifer... Ne tartsuk szemmel a lányt?

- Ne... - ráztam a fejem. - Inkább csak ne engedjétek, hogy belenézzen az érzéseitekbe.

- Tehát ne engedjük le a falat? - Asmo kérdésére bólintottam. - Ne már, nagyon kimerítő egész nap tartani!

- Majd hozzászoksz, én minden nap ezt csinálom - vontam vállat, majd elindultam az ajtó felé.

~ Vissza Yuno szemszögébe ~

- Szóóval... - néztem a mellettem sétáló fiúra - Hogy hívnak?

- Simeon.

- Én Yuno vagyok - mosolyogtam. - Mond, te is olyan vagy, mint ők?