Démonokkal Suttogó - Egy Obey Me! Történet

1. - Érkezés

Mikor felébredtem, észrevettem, hogy kicsit sem hasonlít a hely a megszokott hálószobámra. Inkább egy tárgyaló teremre. Hét trón szerűség. A középső és a jobb legszélső kivételével mindegyikben ült valaki.

A hátam mögött cipők dobogását hallottam. Valószínűleg két férfi. Nem. Három. Erősen lehunytam a szemeim, és azon gondolkodtam, hogy hol is vagyok pontosan. A szobában minden feketében pompázott, és csak néhány gyertya világított.

- Ohh, megérkezett a cserediákunk? - a hang közvetlenül a hátam mögött jött, majd amint kinyitottam a szemem, egy fehér kesztyűs kézzel találkoztam. Belecsúsztattam a kezem a tenyerébe; az enyém szinte eltűnt az övében, majd felhúzott a hideg padlóról.

- Mint látod - sóhajtotta egy harmadik, aki úgyszintén mögöttem volt. Ez a hang jóval mélyebb és fáradtabb volt az előzőnél.

Belenéztem az előttem lévő férfi smaragdzöld szemeibe. Lassan kihúztam a tenyeréből a kezem, majd a felkaromra simítottam.

- Öhm... - szólaltam meg hosszú hallgatás után. - Megmondanátok... Hogy hol is vagyok pontosan?

- Szóval nem tudod? - jelent meg egy negyedik hirtelen, mire én összerezzentem. Hangja sokkal vékonyabb volt, mint a másik kettőé, a harmadik egyenlőre csendben van. A fiú elkuncogta magát. - Ohh, ne haragudj, nem akartam rád ijeszteni.

Megfordultam. Egy fekete és egy vörös. Látszott mind a kettőn, hogy ezek nem emberek. Egyáltalán nem. De... Akkor mik?!

- A nevem Lord Diavolo, és jelenleg a Pokolban tartózkodsz - na, nem... Én a Pokolban?! Mikor haltam meg?! És... Egyáltalán miért kerülnék én a Pokolba halálom után?! - Látom rajtad, hogy halál sápadt vagy, minden rendben?

- Én most meghaltam? - pislogtam. A vörös – aki nem mellesleg, Diavolo, biztos, hogy valami főmufti, a 'Lordból' ítélve – elnevette magát.

- Dehogy vagy halott, Angyalom - most fejezd be, vagy nem fog érdekelni, hogy milyen magas rangod van, de én esküszöm neked, hogy pofán verlek! - Élsz és virulsz.

- De... Akkor mit keresek lent a Pokolban?

- Egy cserediák vagy az emberi világból - szólalt meg a zöld hajú.

- Ohh, tényleg, mostmár emlékszem.

Ahogy megfordultam, találkozott a tekintetem a fekete hajúéval. Tetőtől talpig végigmért, majd visszanézett a szemembe. Gyönyörű sötétvörös szempár párosult hibátlan arcával. Egészen tizenkét másodpercig szemeztünk, utána Diavolo-ra emelte tekintetét.

- Akkor én Lucifer-re bízlak, majd még biztos találkozunk - mosolyodott el bíztatóan, majd a mellettem álló zöld hajúra pillantott. - Menjünk, Barbatos, nekünk még dolgunk van!

Ezzel a Barbatos-nak nevezett egyén finoman megsimogatta a hátam, majd elvette a kezét, és Diavolo jobb oldalán elhaladt, ámbár az emberfeletti hallásom miatt pont elcsíptem egy beszélgetést.

- Aranyos lány - mondta Diavolo, még mielőtt kilépett az ajtón.

- Nekem olyan fura érzésem van vele kapcsolatban, de jó értelemben. Olyan... Nem is tudom... Mintha már láttam volna valahol - fogta két ujja közé az állát Barbatos, majd a szabad kezét a kilincsre tette.

- Barbatos, te ma a szokottabbnál is furább vagy - rázta a fejét a vörös, majd kiment a szobából, Barbatos pedig egy szemforgatás után követte, az ajtót becsukva maga mögött.

Nem sokkal később hat látszólag normális férfi állt előttem, ám nekem így is rossz előérzetem volt. Hátrább léptem egyet, de egy mellkasba ütköztem, majd két kezet éreztem a vállaimon. Összerezzentem, és magamban elmondtam egy imát, hogy halálom után ne a Pokolban végezzem. A mögöttem állón egy pár fekete kesztyű volt, amit egy arany csík vett körbe. Bíztatóan megszorította a vállam, mire felnéztem rá. Csodálatosan szép kék szempár, sötétbarna haj és sötétebb bőr. Egyszóval; gyönyörű.