Egy nap leolvad rólam a jég!

1. fejezet: Kérem vissza a melankóliát!

A nevem Hirano Riina. 151cm, 41kg, vércsoportom "0". Anyukám neve Hirano Sumiko az öcsémé pedig Hirano Gin. A születésnapom pedig Február 13-ára esik. 
A Hongwert középiskolába járok, ami a város egyik legátlagosabb középiskolája. Kicsit messze esik a lakhelyemtől, de a legközelebbi középiskolák mind szigorúak, vagyéppen nevezetesek valamiről. Sok kiemelkedő diák jár oda és én pedig a figyelemre semmiféleképpen sem éhezem. Meg persze, messze van az általános iskolától is ahova jártam így kisebb az esély arra, hogy bárki felismerjen itt. Túl sok zavarba ejtő emlék köt oda.

Nade miért is mutatkoztam be ennyire részletesen?
Hogy gyakoroljam a kommunikálást természetesen. Mivan ha a mai napon fog az egyik osztálytársam leszólítani de nem tudja, hogy hogyan is hívnak vagyépp nem tud velem beszélgetést kezdeményezni? Mindenre fel kell készülni nemde? Szóval a nevem Hirano Riina, vércsoportom "0"...

"Hé láttad a tegnapi epizódot?"
"Igen! Annyira menő volt a főszereplő ahogy megvédte a királynőt!"
"Ah igen! A szivem dobbant is egy nagyobbat~"

Ugh, ezek a lányok a középiskolámba járnak. Elég hangosak, nem tudom hogy nem veszik észre, hogy mindenki őket nézi a vonaton. Bár lehet tudnak róla, csak nem érdekli őket. Úgy tűnik elég jól szorakoznak, habár fogalmam sincs melyik sorozatról beszélnek.
A bal oldali lánynak szőke haja van, szerintem ez a természetes hajszíne. Nagyon szép és ápolt, látszik, hogy sokat törődik vele... Kicsit most irigykedem, mivel engem sose vonzottak annyira az ilyesfajta dolgok, gyerekkorom óta rövid a hajam, ezzel is megkönnyítve a dolgomat reggelente, mivel kevesebbet kell vele foglalkozzak és így tovább aludhatok. 

"Hé, az a lány egy ideje néz téged..." suttogta oda a jobb oldali lány a másiknak. 
Majd felém néztek. Mindkettejük szemöldöke összeugrott... várj, engem néznek? 
Éreztem ahogy az arcom elvörösödik és a homlokomat egy hideg érzés lepi el. Kezemmel az egyenruhám gallérjához nyúltam és felhúztam az államig, tekintetemet pedig a földre szegeztem. 
Nem akartam őket bámulni, csak egy pillanatra elkalandoztam és az egyik lányon maradt a tekintetem... ah még mindig érzem hogy engem néznek. Sajnálom, nem akartam semmi problémát okozni...

"Hé.. ez nem az a lány aki a megnyitó ünnepségen-"
Kérlek ne hozd fel!!!! Agghh, nem, nem akarom hallani!! Így is sírig kell vigyem ezt az emléket, kérlek ne hozd fel és emlékeztess újra!! Ah, érzem hogy egyre jobban kezdek szétfolyni az ülésen és veszítem el szilárd állapotomat. Bár szét tudnék folyni mint egy slime és a vonat apró résein kislisszanni, majd be egy közeli csatornába és eltűnni az emberi szem elöl. Majd ott eggyé válni az utcáról lefolyó esővízzel és végül a tengerbe kikötni. Bár lehet szennyező tárgynak minősülnék ami a tengert szennyezi... ah sehogy se jó, lehet inkább maradnék a mostani állapotomban, mert az állatokat semmiféleképp sem akarom zavarni. 
Bár lehet ha a csatornába maradnék akkor is találkoznék pár állattal, talán felvehetném egy teknős formályát és beléphetnék ötödik tagnak a csapatjukba. 

Mire észre vettem már a tantermem ajtajában álltam. Megint elkalandoztam és a testem saját magától cselekedett. Remélem nem csináltam semmi furcsát az állomástól vezető úton. Ugh...
Kinyitottam az ajtót és leültem a helyemre. A táskámból kipakoltam a szükséges taneszközöket, majd a fekete táblára szegeztem a tekintetemet. Az osztálytársaim lassacskán de megérkeztek és az óra kezdete előtt a tanterem tőlük harsogott. A tegnap óta történt eseményeket vitatták meg, főleg sorozatokról esett szó. 
A tanár egy perc késéssel megérkezett és mindenki elfoglalta a helyét, s a tanóra elkezdődött. 

A mai napon a jobb felső sarkát fogom nézni a táblának az órák végéig. 

------

Úton az állomás felé a tekintetemet az útra szegeztem. Nem szerettem a tömeget, az állomás pedig ahonnan a vonatom indul a nap ezen óráiban mindig nagyon forgalmas, talán azért, mert a város középpontjában volt és innen szinte minden nagyon közel volt, főleg az áruházak. Középiskolások jönnek és mennek, mindenkinek ugyan az a célja: levezetni az iskola okozta feszültséget és szórakozni egy kicsit. Nekem nem volt ilyen szándékom, én egyesen haza akarok menni és bebújni a puha takaróm alá. Talán ha haza érek, bele kezdek egy új könyvbe és egy meleg tea társaságában... igen, szerintem ezt fogom tenni.
Habár az utat bámultam, a szemem sarkából láttam az elhaladó emberekeket, a fákat és azok bimbózó ágait. Tavasz volt, az idő pedig nem elég meleg ahhoz, hogy az ember röviduljúba mászkáljon még, habár a nap kellemesen szűrődött át az egyenruhámon és érintette meg a bőrömet.