Az erőd a fájdalmam

47-II.rész

-Árven

Minden tiszta vér volt, döbbenten álltam az alattam fekvő férfi felett. Aki immár nem mozgott, még lélegzetet sem vett. Ekkor csapott meg a felismerés, én megöltem. Megöltem egy embert. Eközben a kés kicsusszant a gyengülő szorításomból és csendesen koppant a kárpitozott padlón.

A tettemmel nem szembesülve otthagytam a támadómat, az agyam gyorsan kattogott. Mintha egy hang mondta volna nekem a következő lépéseket, utasításokat. A saját pszichém játszott velem, ösztönből cselekedtem. El kellet hagynom a helyszínt, azonnal. Segítség kellett és csupán egy ember járt az eszemben, Alex. Haza kell mennem Alexhez. Ő majd biztosan megmondja mit kell tennem. A saját pólóm is tiszta vér volt így nem ülhettem be a taxiba. A legközelebbi fotelről lekaptam egy bézs takarót. magamra terítettem. A kezeim könyékig tiszta véresek voltak így ezeket is igyekeztem az anyag alá rejteni. Mielőtt lesétáltam volna a lépcsőn kifújtam a bennem rekedt levegőt, hogy kevésbé tűnjek zaklatottnak. Leérve az autóhoz siettem persze a lehető legnyugodtabban, igyekeztem, nehogy gyanúsnak tűnjek. Szerencsére a sofőr kinyitotta az ajtót. Volt egy pillanatom belenézni a visszapillantóba nehogy az arcom is foltos legyen és gyanút keltsek, ezalatt a sofőr bepakolta a dolgaimat hátra.

Szerencsére 12 perc alatt a ház előtt voltunk, az út azonban egy fél élet hosszúságával ért fel, végig pörgött az agyam, most mit fogok mondani és ehhez hasonló kérdések vetődtek fel bennem.

A sofőr segített kipakolni az ajtó elé. Egy köszönömöt suttogva elbúcsúztam, a táskáimat csak a külső ajtón belülre vittem. A kulcsom nélkül jelszóval léptem be a bejáraton még a telefonom sem volt a kezem ügyében.

-Alex

Éppen a lenti fürdőnkből sétáltam ki amikor nyílt a velem szembeni bejárati ajtó. Először fel sem ismertem a barátnőmet egy takaró volt ráterítve, amikor találkozott a tekintetünk ledermedt, a gyönyörű szemeit könnyek öntötték el.

-Baba? -kérdeztem meglepődve majd közelebb mentem hozzá mire ő meghátrált. Valami baj volt, nagy baj. Láttam abból a rémült tekintetből. Egy fiatal lány állt velem szembe, aki valamitől nagyon rettegett. A derekáért nyúlva ölelésbe vontam. A kis kezei remegve fonódtak a körém.

Egy idő után kezdett ellazulni, ezért egy pillanatra eltávolodtam tőle, hogy szemügyre vehessem a testét. Többször végig pásztáztam az alacsony barátnőmet. A rajta levő bézs takaró tele volt vörösesbarna és piros foltokkal, amiket vérként azonosítottam be.

-Ugye ez nem a te véred? -kérdeztem aggódva. Finoman megrázta a fejét, majd megtört hangon beszélni kezdett. A szavai kétségbe ejtettek.

-Alex, én megöltem, megijedtem és megöltem. -rebegte sírva.

-Shh Baba nincs baj. -suttogtam, mindkettőnket nyugtatva. A fejecskét pedig a mellkasomhoz húztam. Kis idő elteltével kézen fogtam és a fürdőbe vezettem.

-Csüccs le kicsilány! - utasítottam lágyan, amikor engedelmesen helyet foglalt a wc fedelén. Elővettem a telefonomat és hívni kezdtem az első számot. Segítség kellett nekem ezt nem tudom egyedül megoldani. Elsőnek Andrewval beszéltem, aki értesítette Felikset, Árvi bátyját is. Immár mindkét férfi a barátnőm segítségére sietett.

-Most mit csináltál? -kérdezte lemerevedve a barátnőm amikor visszatértem hozzá.
-Éppen segítek neked megúszni egy gyilkosságot. Andrew és a féltestvéred már rajta van az ügyön.

-De miért? -kérdezte értetlenül. Csak nem hihette, hogy ráhívom a rendőrséget. Ugyan bűncselekményt követett el, de én ismerem őt, megvannak az okai. Ahhoz pedig nem kell tudnom a részleteket, hogy megállapítsam ezeket.
-Gondold át kicsim. Tönkre tenné a jövőbeli karrieredet.

-Gyere megmossuk a kezedet, aztán át kell öltöznöd. Andrew hamarosan itt lesz Feliks pedig intézkedik az egyéb ügyekben. -mondtam miközben a csap mellé állítottam és egy kevés szappant nyomtam a kezére majd a csap alá tettem őket. Véletlenül neki toltam a mosdókagyló szélének, amitől fájdalmasan felszisszent. Mindketten lenéztünk a takaró kissé véres volt a csípője környékén, oldalt. Elejtettem a törülközőt majd szétnyitottam a bézs anyagot, a pólóján egy lassan növekvő vértócsa éktelenkedett.

-Basszus Baba! - káromkodtam tőlem szokatlanul majd gyorsan lekaptam róla a takarót.

-Szédülök Alex. - suttogta a sírás szélén. Ezt hallva biztosra vettem, hogy baj van ezért lefektettem ott helyben a padlóra majd a csap alatti szekrényből kirámoltam egy halom törülközőt. Egyet a feje alá tettem összetekerve. Ezután a pólójára hárult minden figyelmem, ahol tovább nőtt a most már tenyérnyi vérfolt. Szó nélkül ketté téptem az anyagot. A hercegnőm hasán egy súlyos seb volt, amit egy szúróeszköz okozhatott. Muszáj voltam fékezni a vérzést ezért a két másik törülköző segítségével nyomást helyeztem rá.

Rögtön újra tárcsáztam Andrew számát. Szinte teljes pánikba ordítottam a telefonba amint felvette.

-Andrew, kell egy mentő. Azonnal! Árvi vérzik! - kiabáltam a telefonba kétségbe esetten miközben egy könnycsepp hullott a szememből a fa parkettára. Teljes csend és sokk áradt át a vonal másik végéről, még az idő is megállt egy pillanatra. Nagy baj van, az sem segített a helyzeten, hogy most már Árvi is tudta ezt a hangomból.

-Alex, próbáld meg elállítani. Igyekszünk talán 5 perc. Őrizd meg a nyugalmad. Fontos, próbáld meg fenntartani a figyelmét, legyen magánál addig ameddig képes kitartani.

-Oké Baba, figyelj rám hallgasd a hangom. - szóltam a barátnőmhöz, miközben a sebét nyomtam. Igyekeztem nem szétesni és kézben tartani a kialakult helyzetet. Láttam, hogy kezd elkábulni, mert némán meredt a plafonra.

-Hé Baba, ne aludj el. Hamar ide érnek. - nyugtattam kissé remegő hangon a homlokát simogatva. Nem akartam, hogy pánikba essen hiszen így is nagyon félt. A kősziklája vagyok és most nem inoghatok meg mert csak belém kapaszkodhat. Holott engem is halálra rémít ez az egész.

Amint megláttam a fényeket kissé megkönnyebbültem. Gondolkodás nélkül felkaptam a félig eszméletlen lányt és rohantam vele kifelé az ajtón. Andrew és Jamie kinyitotta a mentő hátsó részét. Gyorsan letettem az ágyra a kis testet.

-Alex, vezess! Árvent mi intézzük itt hátul! - utasított az idősebb orvos miközben Andrew a barátnőm életjeleit figyelte. Megszakadt a szívem amiért ott kellet hagynom, de itt én már nem tudtam segíteni, ide szakemberek kellettek és én nem voltam az.

Rajuk zártam az ajtókat majd bepattantam a vezetőülésbe, még életembe nem vezettem ilyen járművet viszont egy dolog lebegett a szemeim előtt. A szerelmem élete, ő az, aki számított most, csakis ő.

-Andrew

Amint megállt az autó Jamievel közösen törtünk ki hátulról. Árvent toltuk magunk mellet az ágyon, a sürgősségi ajtaján beérve nővérek rohantak felénk. Árvi mozdulatlanul feküdt, de még lélegzett viszont továbbra is erősen vérzett. Nagyon rossz állapotban volt, sebészként is kevés ilyet láttam még, ténylegesen élet halál forgott kockán. Ezért azonnal a műtő felé irányítottam a csapatot majd a nővérekre bíztam, hogy előkészítsék az operációra. Éppen a bemosakodó helységbe tartottam amikor Jamie keze megállította a csuklómat.

-Andrew, várd meg a másik sebészt! - szólt rám az idősebb orvos. Figyelmen kívül hagyva a szavait leráztam a kezét és már szappannal mosakodtam a legközelebbi mosdókagylónál.

-Megőrültél? Ezt nem gondolhatod komolyan... A húgodról van szó. - próbálkozott lebeszélni a meghozott döntésem végrehajtásáról.

-Pontosan, nálam senki sem akarná jobban megmenteni. Félre az utamból! - kiabáltam rá feszülten. Éreztem, hogy mindjárt vérszemet kapok, ha tovább fenntart.

- Nem látsz tisztán elvakít a félelem óriási nyomást helyezel magadra. Hallgass rám! -állta el az utamat megint a férfi.

-Ne akard, hogy bántsalak! - szólítottam fel fennhangon utoljára mielőtt ellöktem és berohantam a műtőbe. Muszáj volt ezt tennem bármennyire fájt. Alapjáraton eszembe sem jutna családtagot vagy barátot kezelni, de most nem volt más választásom. Azt pedig Jamienek is be kell ismernie, hogy jó szakember vagyok, nem véletlenül lettem sürgősségi sebész. Képes vagyok uralni ezt a helyzetet és a nyomás alatt tiszta fejjel gondolkodni, minden lépésem megfontolt és precíz.