Máday novellák

14 5 0
                                    

Sziasztok!
Az van, hogy hirdettem ugye egy novellaíró versenyt. Hát abból annyi lett (mint mindig, semmi) hogy kaptam egy novellát meg egy verset. Azt találtam ki, hogy kirakom mind a két művet, hogy elolvashassátok, de nem csinálok versenyt belőle. Kommentben nyugodtan meg lehet dicsérni (szerintem megérdemlik) a szövegeket, hogy legyen mégis valami jókedv csinálás a nyeremény helyett az íróknak. De akkor kezdjük is.

Bius_Horan

-Micsoda neveletlen népség! Mi is lenne ezzel a világgal, ha nem létezne a Szent Johanna!-gondolta Máday, és mint minden reggel, most is morcosan furakodott előre az aluljáróban. Felszaladt a lépcsőn, és pár percnyi séta után már ott is állt a gimi előtt. Legalábbis remélte, hogy a gimi előtt, ugyanis hajnali ötkor nem volt valami vilàgos...
-Emília! Fáradjon be! Látom ma is kidobta az ágy.-mosolygott rá Mádayra az igazgató. Az igazgatóhelyettes szóra sem méltatta, hanem határozottan betrappolt az épületbe, és elvette vonalzót, amit a portás nyújtott neki készségesen. Máday megállt a Jeanne d'Arc szobor előtt, és nekiállt dolgozatokat javítani, mivel Farkas tanárnő beteg, neki kellett helyettesíteni.

*

-PÓSA! Mi az ott az orrodban?!
-Asszem piercing a neve, tanárnő.-vigyorodott el Ricsi, és Viràg kezét fogva szaladni kezdett a terem felé. Máday enyhe sokkban állt az aulában, ám ez nem tartott sokáig, ugyanis befutott a két kedvence, Andris és Robi.
-Bernáth! Haraszti! Cigarettateszt, most. Nyissák ki a szájukat!-utasította a két fiút. Azok egymásra néztek, és valószínűleg megegyeztek valamiben, ugyanis hirtelen megindultak és rohanni kezdtek a 11/b tanterme felé.
-'reggelt, tanárnő!-lépett be az aulába Zsolti, oldalán Renivel és Cortezzel.
-Nagy Zsolt! Gyere csak. Tegnap este hat hívást kaptam tőled, és legalább harminc üzenetet. Mindegyikben az állt, hogy "úgy szeretem magàt". Ezt mire véljem?
-Biztos eltévesztettem a számot.-húzta be a nyakát vigyorogva Zsolti.
-Persze, biztos. Én a helyetben most szaladnék órára, ugyanis 7:59 van.-mondta kárörvendően az igazgatóhelyettes.
Miután az utolsó diákot is a termébe küldte, Máday bevonult az irodájába. Innentől kezdve nem sok izgalom lesz a napjában. Csupa papírmunka. Persze ezekért a reggelekért megéri. Az igazgatóhelyettes elmosolyodott, és belefeledkezett a dolgozatjavításba.

A következő Starstable_fanvagyok verse, fogadjátok szeretettek ezt is.

Álmaimban mellette lehetek
Olyankor igazán kiteljesedek
A suliban titkolnom kell, hogy szeretem
De nélküle üres az életem
Hogy érte dobog a szívem, azt ó sem tudja még
De bátorságom egyszer talán lesz elég
Hogy viszonozza érzéseimet, ahhoz csoda kéne
Remélem egyszer boldog lehetek véle

Kommentben várom a visszajelzéseket, és köszönöm mind a kettőtöknek, hogy megírtátok, és részt (akartatok) vettetek a versenyen! Hamarosan jön a következő, hosszabb határidővel és csak akkor indul el, ha 5 BIZTOS jelentkező van! ❤️

Minden Is Where stories live. Discover now