lovaglás más helyen

2.3K 13 0
                                    

Megérkeztünk a házamhoz és Mark szaladt is hogy kinyissa az ajtót nekem. Felkapott ugyan úgy és a seggemnél fogott a két óriási kezével. Bevitt a házba és szerencsére anyáék már nem voltak ott. Bezárta az ajtót és felvitt a szobámba. Én közben a haját simogattam és szorosabban kulcsoltam össze a lábaimat. Felvitt és ledobott az ágyamra. Elkezdett levetkőzni, levette a pólóját és a nadrágjánál matatott. Közben én is vettem le a felsőmet és kezdtem kibujni a szoknyámból. Fehérneműben feküdtem az ágyon és vártam Markot. Levette végre a nadrágját és bejött az ágyba. Felém hajolt és megcsókolt. Forró érzelmekkel teli csók volt. Megfordultunk így én voltam felül és ő kikapcsolta a melltartómat majd ledobta a földre. Faltuk egymást majd egyre lejebb mentem. Csókolgattam a kockahasát és még lejebb mentem. Ekkor hallom hogy Mark kicsit felnyög. Megfogtam és letéptem a boxerét majd láttam a már meredek férfiasságát. Eleinte csak simizni kezdtem és már az érintésemtől nyögéseket hallottam. Aztán elkezdtem nyaldosni, de úgy döntöttem nem szopom le, csak kínzom. Újra feljebb mentem és megcsókoltam Mark nyakát majd szívni kezdtem. Mark közben levette a bugyimat és a seggemet fogta. Ráfeküdtem az egész testére és ott csókoltam ahol tudtam. Nagyon élvezte, szinte csukott szemmel tapizott, majd megunta és átvette az irányítást. Megfogodt a csípőmnél és szorosan magához húzott. Közben csókoltuk egymást megállás nélkül, majd azt súgja a fülembe

-Lovagolj meg...

Felemelkedem és rajta ülök Markon aki ezek szerint alig várja hogy dugjunk. Tény és való én is kíváncsi voltam milyen az ágyban. A nemiszerve fölött ültem ami épp hogy nem ért hozzám, de éreztem milyen kőkemény, elkezdtem nagyon lassan mozgatni a csípőmet pont mint a lovardában. Mosollyal az arcomon néztem magam alá és láttam hogy Mark alig bír magával. Picit  gyorsítottam és jobban oda nyomtam magam a testéhez. Miközben mozogtam rajta lehajoltam és csókoltam a nyakát.

-Nem... Nem bírom. -Súgta Mark ezeket a szavakat irtó halkan.

Hirtelen megfogta a csípőmet két kezével és magára húzott. Felsikítottam egy kurva nagyot a fantasztikus érzéstől. Egy pillanatig leálltam mert olyan nagy farka volt hogy már fájt amikor belémhatolt. Láttam a mosolyt az arcán és két keze simogatni kezdett a csípőmnél le a combomig. Két keze szinte akkorák voltak mint a combjaim. Kellett pár másodperc mire felfogtam mi történt majd megfogtam a vállát és mozogni kezdtem a csípőmmel. Mark nem vacakolt, eleinte csak lassan majd egyre gyorsabban kezdett el mozgatni a farkán. Én a vállába kapaszkodtam mire ő egyre erősebben huzogatott engem. Isteni érzés volt. Olyan gyorsan és erősen csinálta, azt hittem elájulok. Sikoltoztam az érzéstől és a melleim fel-le repültek. Egyre gyorsabban és gyorsabban csinálta, nem tudtam tartani a tempót.

-Ahhh Markk... -Üvöltöttem az élvezettől.

Mark lökött még párat aztán mindketten elélveztünk és kifulladtunk. Lihegtünk, tiszta izzadtak voltunk, nehéz sport ez. Próbáltam leszálni róla, de Mark nem engedte, két óriási kezével fogta a csípőmet és a hasamat is. Kurva sexik voltak a kiemelkedő erek a kezein. Lehajoltam és megcsokoltam a száját majd odasúgtam neki.

-mostantól tényleg hozzád fogok lovagolni járni.

Leszáltam róla és folytattuk a csókolózást. Egyszerűen nem tudtam betelni vele. Mellkasára helyeztem a fejem és lepihentünk egy kis időre

Az IdegenWhere stories live. Discover now